Bő, csúnyán bő, lógós rajtam minden nadrág, de csak nem esik le soha a derék tájról. derék ez, mert bő, csúnyán bő az élet is. Megszorítom övként: ilyen nagyjából be járok az iskolába, kevesebbet iszok-többet alszok dolgokkal (szarokkal), hogy le ne csússzon rólam. De ez csak kevés lesz, gyermeki romantizált káosz-szabadságnak örülő énem bizony haldokló félben. Örök szembeszél (szent beszéd) lustaságom az egyetlen remény, hogy be kelljen járnom a kerülőutakat, hogy ne legyen minden-minden percben abszolúlt tökéletes. Álmok, célok, vágyak, tervek van ám minden, sőtt rengeteg megvalósulás is, miattam vagy nem de folyamatosan csak úgy történnek a dolgok. A nem agyfaszságok közé tartozó tény, hogy Han  beált a tüzes mókuskerékbe, de legalább hozzám közel tette ezt, szóval hetente lecsúszik egy két sör a közös nosztalgia porzotta világ torkán. Érzem, hogy ebből még lehet vajmi szépséges dolog is, bár még egyetlen pillanatra sem sikerült együtt megélnünk ezt a kis jelent, talán mindketten félünk. Mással viszont van jelenem, olyan ám mint a Cserszegtomaji kútbarlang, félelmetes volt de mindketten a hantolt testek között ereszkedtünk a legnagyobb mélységbe, (azt a mély sötétet néha még visszasírjuk) hogy a legelképzelhetetlenebb legbonyolultabb alaprajzú útvesztőbe keveredjünk bele, és nem a kijáratot keressük hanem egyszerűen csak be akarunk mászni minden kis piszlicsáré lukba. Nem kincset keresünk, de megjegyezzük hol mit találtunk.

Itt a tavasz is, visszatérve az elejére, semmiképp nem akarok belehízni a nadrágomba, inkább veszek egy szép újat (vagy szép használtat, egyre megy). Pirosat. Pont ilyen egyszerű lesz (már az) a világot is a derakamra szabni:)

 Nézz körül, minden, amit látsz szimpatikus szemét

Na majd megin' írok ha elittam a piros nadrágra valót!

Megakarok tanulni "máshogy írni" na nem stilisztikailag, az egy dolog, a továbra is kifejezhetetlen dolggokat (azokat) így sikerül formába öntenem. De őszintébben akarok írni, őszintébben önmagammal! olyan ez, mint az In to the Wild-ban mikor Chris kijelnti: mindent a nevén nevezni! Persze, ebbe hal bele, ebbe mind belehalunk , de lehet hogy ennek így is kell lennie!? Úgy fogok megpróbálni írni mint egy diktafon, törekedni a valóságra, ne csak gondolatkupac legyen, éljen itt valmi!
Persze mindenféle belekeveredik ami eljut hozzám (először a szigetelőszalagokról akartam írni, de így talán érthetőbb lesz) Mintpéldául az hogy testömegéhez képest az embernek van a legnagyobb fasza az élővilágban állatvilágban. Tehát az ember a legnagyobb FASZ! Azt mondjuk nem tudom hogy testömegéhez képest az embernek van e a legnagyobb pinája...
Szóval nehéz behatárolni. Mi miért, meg mi foglalkoztat (miért). Kell e szétboncolnom önmagam magamra és egóra? Hogy sikerül(het) együtt élnem magammal? Milyen más lehetőség van még?
Vettem kenyeret meg sört és persze csokoládét (limited edisön) kacskaringós inda mintákkal lila papiron. Gösser (gut, besser am besten) és sárkány. Ami ugyanaz mint az aranyhordó csak más dobozban, ugyanazt töltik bele, ugyanott, mégis más, ízesebb. Olcsó-drága, megszóltak már többször, hogy olcsó (szar) sört iszok. De az embernek mérlegelnie kell mennyi élményre van pénz! Ott a sörivás, a sör íz, a sörivás-hangulat, ez mind mind más. Nem csak attól függ mi van a dobozban, ha üvegben az persze még jobb, van amikor arra vágyik az eber hogy nehéz fedeles orsót emelgessen, és kocintásnál kiszökjön némi hab az asztalra. Hideg vagy forró, a gyomornak, az agynak, vagy májnak kell (esetleg a szívnek ami igazából mégis csak agy) Gösser-Sárkány, én tényleg keresem az aranyközéputat! "Segélylegény csokit vegyél ha bebaszni drága!" - Hát igen.
Tervek, tevék, tévék, tények, tárók, tiltók
Ahogy telnek a napok kitudnak fordulni a dolgok-történések, mint a belek meg a beált agy. Itt van mondjuk ez a multkori mi a faszom fontos dolog, de hát ez KORDON! Határ állítás, saját agyam, így cselekedeteim, így pedig életem csermejére. Nem lehet, vissza kell térni  a vállasztásra, úgy kell most vállasztanom hogy semmi sem fontos, jóesetben fakadhat ez az: így is úgyis jóból.
Szóval várom a drámát, most, meg úgy amúgy is. Lehetőségek tárháza van előttem, de én csak várok és ami majd végül lesz annak fogok örülni. -remélem...
Amúgy siófokon fagyiztam, de ez is régen volt már, azóta fogyóban már Ilap instant napfénye is. De a napfény városában (ahol egyszer 40 napig nem sütött ki a nap) átváltoztak a kocsmák, bringautak szabdalják a széles járdákat és a laposon meleg a homok. Han lehet ott lesz munkás ember, ezt mondta a táncoslábú sörutánpótló barátom. Aztán megéltük a közösség szeretetet, igen, férfiak laknak egy légtérben, számíthatnak egymásra, és még ki is teregetnek egymásnak. Oszt jött a fényes este azon a hatalmas erkélyen, tompa agyam nem csinált semmit, pedig volt minden mint a búcsúban: instant fény, zöld, fény , sör- bor- pálinka, konyak, meg persze jó emberek és darts és go és zene és szeretet. De a legfontosabb az a néhány mondat volt amit lefekvés előtt Bocival nyögtünk! Miért ezt és miért itt, ha bizonyosságként tudjuk kezelni hogy másutt (az úton) jobb lenne? (megjegyzem később mikor VP től kérdeztem ezt, azt mondta: azér mer kúrvára fosunk bazmeg!)
Az a szép hogy tudjuk hogy "ezt" most (már) nem külső kötelezetségből tesszük, részben én most tényleg ezt akarom csinálni! De a legjobb az egészben hogy eljött (hamarosan eljön) a pont tétel ideje! van még egy nyár! Nem is olyan messze. Arra a másfél hónapra sutba dobtam az összes álom-kis tervemet. Egyszerűen csak az "ismeretlen" felé akarok fordulni. Önerőből, hobósan, hüvelykemet lengetve, vagy bárhogy. ehez csak elhatározás kell (ami megvan) meg egy útlevél (az Únió nem lehet határ). Szóval főleg te Boci ezt veheted felhívásnak keringőre! Azért írtam hogy: "ismeretlen", mert ezen az úton el kell döntenünk valamikor (végre) hogy van e visszaút. Ha nincs? Hát azt elképzelni sem tudom - még.
Más. Volt még az érzés hogy én vagyok a leglassabban vánszorgó húsvéti kötözöttsonkacsigaember, aki azért jól érzi magát a föld alatt, és vannak akik erre buzdítják is. Ja, meg kiment a válla egy szlovákiai magyar néninek, azon a helyen ahol azok a csúnya krómos fényes korlátok vanak a sziklafalra mahinálva, a jóöreg láncos kapaszkodók helyett. De semmi vész meg lett vajákolva.
Nemrég meg járt nállam evil aki tényleg jól érzi magát a pokolba, meg ha szerencsés Bécsben is, erről ennyit. Másnap csütörtökön volt holokauszt, viszarévedés az általános iskolás ünepségekre, meg anti-anti rasszizmus vagy mi, meg fura nem oda kötődő gondolatok, és őzés, meg a kihagyhatatlan, univerzum összes titkára fényt derítő népijátszódás.
Valamikor írtam a sziklafalról, jelentem meg van! Számomra persze megmászhatatlan de a fal az létezik. ez kúrvajó!
 JAJJ! majdnem kihagytam a lavrot is körülkerültük, tök jók vagyunk, leglalábbis nekünk tök jó:P

><

Valamikor akartam ide írni, de az elszállt, elég nem frisebbedett ez a valami. Talán jó is hogy nem ezzel telt az idő, meg a filszinen, sőtt mélyebben is még mindig olyan JÓ, azt meg hogy jó nem szoktuk leírni inkább csak a szar dolgokat. Most sincs releváns mondanivalóm, de oldscool papíra vetett unalom űző sorok vannak a füzetembe azokat most szerkesztés nélkül elkezdem bepötyögni, max félbe hagyom mint anno a nyári élmény írást.

    jöjjenek-jöjjenek!

Ő                                   <-- ő itt a bevezetŐ

<> Játék, bizony elég régóta azt játszom a fejemben, hogy leírom a múlt-7végét, többször MAJDNEM el is kezdtem már. Nem tudom, hogy a játék jellemzői kurzus a megfelelő e erre. Olyan süppedős, vörösbortól meg marihuánától méllyen de rosszul alvó este után. Itt ebben a levegőtlen helyen.
Megszólalt! Nehezen találja a szavakat, marad a mosolygás, önfényezés mézes-mázas köpönyegében. Jódolog +félemlítéssel kezdeni egy ilyen nevettséges nevű kurzust?
Mikkamakka.hu - Egyre groteszkebb köntösben tetsszeleg a minden, érzem. Nagy halom gané, könyvek kiollózott mondatai egymásra tornyozva, tudománynak nevezett szemét ami eltakarja a valóságot. Nem is tudtam tovább írni, álom szálta a vállamra, lerogyott a fejem, de mégis mintha pisztolyt szorítanának a felyemhez, minden szóra (amiknek se jelentéstartamuk, se koherenciájuk nem igen volt) figyeltem. Legyőztem a szörnyűlködést magamban, próbáltam kitalálni valyon mi értelme ennek az egésznek.A fejem csak akkor emeltem fel, amikor meg "kellett" nézni a Casino Royale-ból egy buta halivúúúdi förmedvényből, egy James Bond paródia marhaságból 2 (3) jelenetet. Egyet a kaszinóban az elvetemült zsugázásról, zöld posztó felett, szivarfüstös bármire vanpénzem alakokokat, aztán valami kéllyelgés féle, forró kása kerülgetés a parkolóban az amúgy öregesen csúnya brazilos szexbombával, és egy kicsit az ebből egyenesen következő dugásból. Snitt. visszafele haladás a korral HDDVD után VHS . Ovodai képsorok, bőgés és eröltetett gyermeki báj. A forgatás miatt biztos olyan eszközöket is levehettek a polcról amikkel amúgy a kis rabok sohasem játszhatnak, mert túl drága, mert takarítani kell utánna, mert az neked nem való, mert, mert,mert. Szóval mű az egész, és hányingerkeltően kézikamerás, az a rohadt kölyök a háátérben meg még mindig bőg, egy kockán látszik, meg a tükörből tükröződve, de neki már lekeverték a hangját. Ez a nevelés nyomlyuk el mindenki hangját legyen rend és fegyelem!
Dejó hogy nincs a világban MUTE-gomb, mindenk azt nyomogatná!
Persze csak szeretetből...
Ezután újra lefekhettem, nem derült ki semmi. De tényleg SEMMI! Félmondatok, és piromkodás a baszásra vissza emlékezve, én mormogok a butaságokra egy két opszcén baromságot erre megint mellettem is szemlesütve röhögcséls- abszurd agyfasz.
Az ilyen dolgokat nem lehet így megbeszélni, ezeket a dolgokat az embereknek önállóan kell összerakni.Megvitatni pedig nem akárkivel szoktuk, hanem azzal aki a kocsma meghittségében olyan mélyen ránk akasztja figyelmi antennáit, hogy az már szinte fizikai fájdalmat okoz. Amikor nem lehet a másik szavába vágni! Amikor minden egyes szavát ezerszer körberágod, de még így is kételyek és kérdések ízével nyeled le. Belepaszírozod a gondolatokat egy szűrőbe, amiből (lehet) hogy csak hónapok vagy évek múlva szüremlik le valami, de az fontos és életed meghatározó elemévé válik.
Ezt csak azért írtam le mert bűntény a szavakkal visszaélni, ellentmondást nem tűrően egy unalmas kedden, korgóhasú embereknek kijelenteni: "szeretnénk megismerni a világot". Akarja a faszom! Ad abszurdum a világ lényege eszenciája és szépsége a megismerhetetlensége. Egyetlen lehetőségünk a pillanatnyi kontextusban önnmagunk minél jobban ismerése-felismerése (önmagunkat is lehetetlen megismerni). Így pillanatnyi valóságunk, és lehetőségeink feltérképezése. Persze ezt nem mondhatom el. Inkább firkáltam egy gilette-penge-testű küklopszot 17 es villáskulcs kézzel és poliplábbal félig letört szárnyakon. Ez az én stratégiám most! felháborodás helyett (a helyzet szörnyűsége) elmenekülök valami másfajta szimbólumok kavalkádjába.

De most végre majdnem ideálisak a körülmények arra hogy arról írjak amiről akartam. Legalábbis van cigim, szól a Doors meg a Tangerine Dream a fülembe (zenéről nem érdemes írni, maguk a hangok meg a sorok nem megfogalmazható tartalommal vannak felruházva) ezzel ki is zárom magam a körülöttem folyvást változó egyéb bagósok köréből.
Bár ha fel-fel nézek úgy látom nem igazán értik mit körmölhetek, ilyen sebességel mindenféle jegyzet-hand out nélkül.
Azon kívül hogy itt nyugottan szívhatom, és csak félig fagyok szarrá azért szeretek itt ülni mert rálátok a templomra, kéttornyú ódon kőszörnyeteg egy 7 sávos út (+ villamossín) kereszteződésében, a boltíves rácsos kapun átlátni a haldokló civilizáció újabb várára virít a burger king felirat. A kapuval összenőtt parókia boltíves zöld fakeretes ablakai mellől karácsonyfadíszként lógnak a tányérantennák. Ennek a szocreál paneldzsungel, postás hotel, kutyaszar-ülepítő világnak a közepén itt ez a templom amin látszik hogy anyagból van, mázsás kövekből, hatalmas harangokból. Valamire emlékeztet, itt könnyebb írni.

A feszültség az egy lipofil anyag

fejlesztő demagógia

marcika pistike egyre hiperaktívabb

az egerészölyv nem költözik

a recesszív homozigóta nem érzi milyen keserű! (hát te érzed?)

Na! Megint máshol vagyok. Más előnyök, más undoríthat(na). De nem akarok a budiban cigizés felfoghatatlan értékeiről és szépségéről írni.
Még mindig a múlt hétvége a téma. De hogy ez érthetőbb legyen egy kicsit visszábról kell indítanom az 1960-as 70-es évektől.
Volt akkoriban egy ízig-vérig hobó srác. Látom magamelőtt dús fekete szakállát ami eltakarja a nyakán  püffeszkedő sötét anyajegyet. A kezében tövigégett lehamuzatlan piros symphonia deck, csővázas rikító narancssárga hátizsákja alul rátámaszkodik az apró falusi piac korhadt fa standjára. Mögötte élő csodaszép almák meg egy szottyadt kofa. Mosolygós szomorúság van az arcán, ott látszik a szájaszéle meg a szakálla íve között. Apját alig ismerte úgy alakult hogy nem tudott tovább az élők közt maradni-van ez így. Makacs srác volt mindig is, mikor már senkire se számíthatott inkább ment magától intézetbe mint hogy rokonok igája alá hajtsa fejét. Egy baromság miatt (ma már megmosolyognánk) amit nem mondhatok el, ezt megigértem hogy titokban fogom tartani! Szóval nem fejezte be a gimit, pedig voltak tervei, meg esze is hozzá. Gyorstalpalt vegyszerész lett egy büdös gyógyszergyárba ahol állítólag idegmérget (is) gyártottak. Hétvégente gyalog járt haza 15km re, de elfogadta a helyzetet, ping-pongozott, meg a zsebébe lopott sósavat, amitől ugyan inpotens ugyan nem lett de a belső combját csúnyán megmarta. Szóval benne volt a hüjeségekbe máktea főzés, nagy csavargások. Azóta a legszerényebb guru lett.  Egy ember akinek ha a szemébe nézel azt látod: én már értem- nem olyan nagy kaland.
De akkoriban valahogy, talán egy bükki kulcsosházban vagy a tiszaparton, összeszedett egy 18 éves csajt. Debreceni lány volt, ugyan varrónőnek tanult, konfekcióban (amit élete végéig bánni fog). Lehetett volna közgazdász, vagy bármi, vagy legalább hozz mehetett volna ahhoz a faszihoz aki most dubai-ban él, nem is rosszul. De mostmár (talán még nem hiszi el) tudja, hogy másképp kellett lennie a dolgoknak, és semmiért nem adná azt a kincset hogy ez a bozontos hobó ott lehet mellette. Ma már tényleg nem bánja a spermát!
Ja, én vagyok az (többek közt). Mindent tőlük kaptam, a felhúzhatós pléh tankot amit szétvertem hogy megtudjam hol a bácsi, a megérdemelt pofonokat, a nyolc órai takarodót, az egyre növekvő anyajegyet a nyakamon. Szóval elég sokmindent erre a két látszólag homlokegyenest eltérő stan és pan ra foghattam úgy 20 évig. Persze megannyi másik burok is rámrakódott, kis-nagy városi flaszter, meg az őszi erdő sárguló levél illata, meg amiket elolvastam, meg persze Han, C, Ilap, nomeg VP, mások mellett. (köszi nektek, világom) Minden ami folyamatos táptalajt biztosított a hülyeségeimnek. Ha hajlandó vagyok befogadni minden képes ADNI valamit. érdekes lenne a villamosra várva oda álni valaki mellé, és megkérdezni: Bocs de te mit látsz? Én látom hol vannak a félig elszítt cigaretták csikkjei (oda kell álni mert ezek mindig jelzik a nyiló ajtók helyét) de minden más is lehet ugyanilyen mögöttes tartalmú, másodlagos információt hordozó.
Nem elég hogy a beszéd semmire nem elég, nem elég a reprezentációnk, legegyszerűbb gondolatunkat se tudjuk kifelyezni (de ezt Kerouack szebben megfogalmazta). Sajnos nem is ugyanabban a világban élünk, mindenki teljesen egyedül van. És nincs arra remény, hogy abban a hitben áltassam magam, hogy bárki bármit is ért. Ért belőlem (értek magamból). Sokszor én is abba a hibába esek: aha értem! (amit más GONDOL) de soha nem kaphatok bizonyosságot arról hogy az ő gondolata az én világomban is működik. Az viszont valószínű, hogy akár a más dimenzióból érkező gravitáció, valamiféle hullámokkal borzolja az én valóságomat.
Persze ott az a fura (és azóta sokféleképpen magyarázott) szegedi klozettcsempe szín fény kintikus csoda-csempe kép. De talán (csak) én vagyok túlon-TÚL SZKEPTIKUS!

ezt árnyalja kicsit más szemszögből ilapnak írt levelem is:

Szia!

Gondoltam nagy szavakat írok majd, mostani világnézetem, gondolataim meg ilyesmiket (önzőn, kicsit magamnak is, nem csak neked) de ez nem megy amúgy se hiszem hogy nagy tehetségem lenne a szófacsaráshoz. Inkább csak tényszerűen írok először a mostani kis kiruccanásunkról.
Hajnal négyes kelés persze már előtte se aludtam túl jól, minden bepakolva karton cigi kaja barlangos-cucc, sör, szokás szerint kétfejjel nagyobb a hátizsák ha felkapom. Pest-Buda határán egy jó szarás a benzinkúton aztán megjön a kocsi (persze nem oda ahol mi vagyunk de ez lényegtelen). Örülök hogy elhagyom ezt mocskosan csillogó droggettót a hajnali ködben de nincs meg igazán az a bizonyos úton-levés élménye. Nem tudom mi az oka az idegen környezet a sötétített ablak miatti komor élettelen táj, a fáradtság, vagy az hogy 6-700 km-n keresztül egy kúrva HalászJudit cd ismételgeti magát a fullasztó melegben. De az is lehet hogy csak azért van mert ismerem már az útvonalat, de megérkezés után is megmarad ez a diszkomfortitás bennem. Hallgatok látszólag sok unalmas beszélgetést, problémákrol az APEH-kal postai sorbanálsokról, áramszolgáltatókról politizálásról ami engem elszörnyít.  De láncdohányzásba menekülve rájövök hogy attól félek hogyha "felnövök" és ilyen hányinger dolgok teszik majd ki a mindennapjaimat (MINDEN-napomat!) lehet hogy számomra is ez lesz a TÉMA? Ilyenek lesznek az élményeim erről kell másokkal beszélnem, amikor elmegyek végre kikapcsolódni, amikor ha kinézek az ablakon 2000 méter fölötti csúcsokat látok EZ a szar fog foglalkoztatni? Na ez számomra elég félelmetes...
De nemsoká megjött az a személyautó terepjáró kombó 9 emberrel ami jobban meghatározta az elkövetkező napokat. Még így is mi voltunk a legfiatalabbak (ők átlag 30) de azonkívül (és azon TÚL) hogy ők többek közt 8-9 tálca sörrel érkeztek (józanon "persze" ) Valami féle kohéziót és melegséget lehetett érezni, azt mondhatnám "bunkópesti-jófej társaság". Így inkább hozzájuk csapódtunk aminek következtében az a disszonancia jellemezte az elkövetkező napokat hogy nem sikerül "SPORTOLNI" saját határaimat feszegetni, kiélvezni a lehetőségeket és levezetni az energiáimat, de azért jól éreztem magam. Talán azért is mert nem csak ők hanem mindenki más is BEFOGADOTT és ez nem csak az apám miatti "hírnév" miatt volt, komolyan jó érzés ez. Szóval másnap "reggel" (11 óra) elmentünk a világ 4. legmélyebb barlangjába (már 2szer voltam itt) és kemény 7 km-t megtettünk, ami magyar viszonylatba elég sok meg 13 ember nem is tud rendesen haladni, de azért mégse nagy-kaland ha arra gondolok hogy utolsó este sikerült kicsit beszélgetnem a 35 éve ezt barlangot kutató bácsival aki lazán mondta hogy 28km-t fognak menni az első bivakig (ahol alszanak a barlangban). Ezt megtoldotta azzal hogy  Kongóban kicsit meghúzta a csontjait egy barlangban de amúgy 12 óra alatt oda lehet érni (hogy értsd ez 28km barlangon belüli táv 600m tfsz ről 1400 ra felmenve a barlangba, szóval felszínen se lenne kevés.)
Apámmal beszéltem, tenisz könyköt kapott a melótól, ezt csak azért szúrtam ide mert egyfajta gyerekkori "kapuzárási-pánikba" vagyok. Tehát mind mentális mind fizikai, mind szociális szempontból, most vagyunk talán legjobb helyzetben és úgy gondolom ezt ki is KELL használnunk, önmagunknak támasztott kötelességeink mellett MOST kell álmainkból valóságot gyúrni amíg lehet.
Amúgy másnap is laza volt hógolyócsatázós, meg elmentünk (bunkó magyarok) néhány lezárt gyönyörű szurdokba (olyasmit képzelj mint a Galbena volt Erdélyben csak fapallókkal) ahol méteres-tonnás jégcsapok meg hórengetegek lógnak a fejed felett amiket csak a szentlélek tart, de hál'istennek valaki megint vigyázott ránk.
Persze megint rájöttem hogy valami ilyesmi helyen akarok élni ahol ha kinézek hófödte hegyeket látok, és ezért kell küzdenem. Mindegy is rövidtávra viszont annyit biztos adott ez az egész (mint a 3 betűs) hogy ha nincsenek is ebben az országban, akkor is most és itt meg kell találnom hegyeimet! Küzdenem kell azért a "nivóért" amire szükségem van a belső boldogságmohoz, és ez igazán nem pénz és idő kérdése pusztán csak elhatározás. (ó csak lustaság te kerülj el engemet, és motivációm tartson míg élek)
Visszarévedve a múltkorra, mindig azt olvastam hogy ez (AZ) segít levetkőzni a mindent eltakaró egót, följebbről látni a dolgokat. A nagy büdös lófaszt, valamit én elronthattam akkor, mert ugyan nem lettem sátánista (egó mindenek felett bla bla bla) de annyiszor végig rágtuk már együtt is rajta magunkat hogy igazából ha más nem is de a döntés szabadsága, és az hogy az adott időben és térben a jelent jövőt múltat hogy látom, hogy Értelmezem az eddig rám-rakódott genetikai, kulturális és szociológiai lehetőségeim hatására ugyan, de az én szabadságom. Ennek tükrében próbálok meg a célok és lehetőségek összhangjára törekedve JÓL ÉLNI. Nyitott szemmel pozitívan gondolkodni, meg amúgy is tudom hogyha olyan kibaszott szar nekem akkor bármikor egy mozdulattal véget lehet vetni az "e világi szenvedéseimnek".

Fúúú biztos akartam még egy csomó mindent írni de így is elég hosszú lett.

Vigyázz magadra

Szervusz
aláírás

Na ezzel fognak most itt betelni az utolsó lapok (és igen most egyenlőre blogon is ez lesz a zárás). Ez itt a hascsikorgós másnap holtidejének bizonyítéka- láthatja bárki. A kérdés hogy fontos e ez- vagy mi fontos. De ehez el kell döntenem sok mindent. Azt már tudom hogy nem ez az amire koncentrálok (most se másodszor). Nem érdekel mit írok, hisz bármit írhatok- vagy semmit írhatok: semmi, semmi, semmi. Csak illene már legalább egy szöget bevernem a sziklafalba, hogy ne zuhanjak (nem pedig zuhany-nyak, pedig ilyen is van de ez túl messzire vinne a valóságba, most meg úgy volt, hogy az újraszerkesztetlen multat rovom monitorra) le. Minden kapaszkodó és lépés inog, de olyan szinten hogy már abban se vagyok biztos hogy létezik a szikla. Rátaposok egy berugásra, belekapaszkodok egy mosolyba, bele nézek a szembe sütő napba. Közben mégis (vagy igazából nem is közbe hanem most utánna) úgy érzem nem is sütött a nap, az ajkam kék volt, a lábújjaim  fekete kővé fagytak, mosolygós szenvedés. Régóta túl egyszerűnek tűnik hogy azért így és azért ezeket mert ez van. Szóval hagyom is most ezt a faszba, és felderítem mi VAN még!
 

Mire jó még a blog? arra hogy NE okoskodjak. Vannak  azok az imádott percek, azok amikor valakivel sikerül beszélgetnem és sikerül gondolkodni is. Gyönyörű eláraszt az endorfin, megváltutjuk a világot! De ez csak egy lökés egy kapu igazából csak az a lényeg hogy elkapjunk ingereket. Nevezzem nevén? OKOSKODUNK. csak úgy mint zeusznak kipattan egy isten a fejünkből. Ezek torz szülemények. Megpróbálom (bár valószínüleg nem sikerül) itt betörni ezeket a vad teremtményeket, nem is itt hosszú hosszú ideig talán évekig kell érlelni, egy jólsikerült részeg este eredményet. Magamban újra és újra megpróbálom leszürni mi a fene volt az? Szerencsére vannak ilyenek, pl. mikor valmi olyanról elmélkedünk hogy mi is történik akkor amikor valaki mond nekem valmit és én reagálok. Miért azt mondom és mennyi mást mondhatnék, ez szép ez egyenesen matek, hányféleképpen reagálhatok, mondjuk az egyszerűség kedvért 4 féle tervem van egyetlen gondolat vállaszára, de ez nem 4 gondolat hanem 4 komplett sokkal távolabb mutató út. Mindez a másodperc tört része alatt! Magam sem tudom mi befelyosálol, tudom ő mit akar hallani? tudom hogy a reakciómra ő mit fog vállaszolni? tudom hogy csak ennyit fog fel így nem hal meg a kommunikáció? hasamra ütök? vagy nem is tudok semmit? Komolyan lélegzetelállító volt egy számomra félidegen közeget kivülállóként halgatni beszélgetni, úgy éreztem ÉN mindenkit értke ki miért mit akar mondani. Aztán a vállaszokból, reflexiókból meg úgy tünt hogy ők nem értik egymást, és ami csodás volt mégis MŰKÖDÖTT!!! Pergőn egy pillanat alatt átáltak az előző gondolatára és így nincs olyan káoszelmélet ami meg tudta volna jósolni mi lesz a következő téma, ahogy mindenki csak magából tud valmire reagálni, nincs vezérfonál, változó témák közt mindenki mindig és minden kérdésre ugyanazt mondja önmagát. Persze ez nagyon le van egyszerüsítve mert nem számolok a kétellyel, a folyamatos kétellyel, van e értelme annak amit mondok? ezt akartam mondani vagy sokkal valóbb valamelyik el nem hangzott lefutatott gondolatom saját magam számára(amit még magamnak se tudok szavakba önteni), ilyenkor teljesen egyértelműen mindenek az ellentéjét is körbe tudom járni el tudom fogadni, de annak az elentétnek is lesz elentétje, közbe kívülről jön még egy inger arra megint végtelen magyarázat végtelen úton, egy része elhangzik egyrésze nem. És akkor még csak egy teljesen hétköznapi szituáció a hétköznapi érzékszervekkel felfogva! Mi van ha nem ilyen "egyszerű" mi van ha felfoghatatlanon kívül létezik még felfoghatatlanabb olyan rendszer amihez túl kevés az az 5-7 érzékszerv, olyandolgok amikre képes lennék de nem használom, szerintem van azontúl más ami felfogható, a mobiltelefonok hullámait se látom mégis tudom hogy létezik, minthe az érzékszervek csak gátat képeznének, persze így egyszerűbb zavaró lenne ha minden hullámot ami most itt van látnék, anno erre mondtuk ugye hogy: " nem mozoghat minden nap a fal". Persze mint leírtam lehet cáfolni, lehet hogy megtanulható elsajátítható egy más érzékelések és észlelések irányította világban élni úgy mint másik országba is megtanul élni az ember. Ezt az apró kitérőt csak azért tettem hogy rávilágítsak magamnak, mennyire nem tudok semmiről semmit, nem lexikális, nem spirituális, nem materiális értelemben, egyszerüen csak úgy fogalmam sincs mi miért hogy, és legfőbbképpen fogalmam sincs én mit miért csinálok, és akkor ha megint ellenkezni akarok magammal akkor az a büdös nagy helyzet hoggy egy dolog marad a hit. Nah nem lettem semilyen szektás ez csak egy szó írhattam volna azt is hogy remény, remény abban hogy mindenféle megerősítés nélkül ami van annak lenni kell. Ennek pedig működni kell mert ez ad egyettlen egy bizonyosságot az életben amit úgy hívunk halál. Túlmisztifikálás nélkül meghalunk. Ráadásul ha akarok meg is halhatok, tehát amíg nem halok meg addig csinálom itt amit lehet... Hogy utánna... az megint más kérdés...

<p>bleee keserű már a kávém alja! Mondjuk én nem vagyok fizikai szinten coffein függő mint VP de kávé és cigaretta... mint az a nem is olyan jó feketefehér film. Ritkán írunk ide mink, dö hát ez nem is baj mer pl ez is csak ilyen eröltetett dolog, hogy ne mást csináljak amit kéne, mer igazából sokmindent kéne, de szokás szerint lusta vagyok, hiába érlelődik bennem önképzésre, kultúrálódásra igény, nem nagyon jön össze. Tök meg is lepett hogy egyedül lehettem 5 napot múlt héten és nem sikererült igazán jót beszélgetnem magammal, Ilapal hamachin elkezdődött valami, de mégis egyfajta üresség van, ez nem rossz, nem is unalmas, csak úgy van. Mint ez az üres bejegyzés a 3 nap múlva fél éves blogunkban. Talán ha lesz ihletem majd írok valmit aminek tartalma is van.</p>

amúgy meg felbasz, hogy ide csak az 'ideillő" hangnemben tudok írni, anyával csak úgy tudok beszélni, ahogy anyával szoktam (és így tovább, különböző emberekre lebontva), és mindig bentragad az a tipikus én-rész, ami, ha így gondolunk bele (mindig alkalmazkodva az aktuális partnerhez a könnyebb kapcsolatteremtés, megértés céljából), rendben is van, de... tudom, hogy nagyon egyszerű, egyben önbizalom kérdése is, csak egyszer olyan jó lenne nem foglalkozni azzal, hogy itt hogy 'kell' megnyilvánulnom, hogy ő milyen vp-t ismert meg és szeret, hanem mondani, amit magamnak is mondok, ezt merni felvállalni (még a következményeit is, nem kibújni minden felelősség alól), szóval elfogadni és a világ elé tárni, hogy én ki és milyen vagyok. És ez valószínűleg nem olyan nehéz, mint ahogy megélem, tudom, hogy ezen csak én tudok változtatni, de imádom az apró lépések elvét, úgyhogy egyenlőre megelégeszem azzal, hogy egyáltalán írtam ide. pont.

vp

Ez most csak azért, hogy kp örüljön: frissült a blog, amióta nem járt itthon.
Hát igen, mostanában nem voltunk túl aktívak, sem blogolás terén, sem más értelemben. Véget ért a nyár, bekerültünk újra a szokásos mókuskerékbe, "bejárok suliba- lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem járok be", "élvezem a gyakorlatot és alig várom, hogy végre ezt csináljam - jajj, nem akarok felnőni", "annyira csinálni kéne már valamit, menni, menni, menni - kár, hogy nem érünk rá, suli, miegymás - aztán rá kell jönni, hogy az időd nagy részét zumáva, bubble shooterrel és egyén hasonlóan fontos és halaszthatatlan elfoglaltsággal töltöd, ahelyett (hogyha már nem is mozdultál ki, mert hideg van, eső van, meg különben is..., hogyha már nem tanultál, mert ráér még, nem érdekel, miért nem gyakorlatiasabb a képzés), hogy beszélgetnél, keresnéd a barátaidat, nem csak hajtogatnád, hogy valmit tenni kéne, hanem tennéd is"
De vannak ilyen hónapok is, nem mehetünk mindig a Triglavra, Erdélybe, nem rohangálhatunk egyik szülinapi buliból a másikba (mégha közben gyűlöljük is a szokásos rosszabbnál rosszabb tortákat, sablon-beszélgtéseket, "el kéne már végre fogadnunk, hogy kinőttük egymást" benyomásokat)...
Ez a hét végre kicsit kimozdított bennünket a szokásos itthon-ülős, borozgatós, már azt sem tudjuk, mit kezdjünk egymássak témából (bor, sör azért így is akadt, csak hogy ne hazudtoljuk meg önmagunkat :P), kemény munkás emberek lettünk (ok, én csak mérsékelten kemény), barlangot bontottunk, véstünk, vödröket húztunk-ürítettünk, babonásan féltünk (péntek 13, fejed felett károgó varjú, fejedre omló barlang...), de ezzel legalább valamennyi pénzt kerestünk, mégha úgy tűnik, sok értelme nem is volt az egésznek. Szóval amíg kp egész héten 'melózott', én pihenésképp néztem, ahogy az óbudai ÉNO 'lakói' lovagolnak, megtanultam mindent az új 200as buszról (amivel jövőhét kedden lesz szerencsém utazni) és az új 200as pénzérméről; kapcsolatokat ápoltam, holt fáradtan, 2-3 sörtől becsípve; vásároltam anyával, egyre többet 'követelve', míg ő semmit nem vett meg magának; és amikor végre lett volna időm tanulni, én úgy döntöttem, hogy megérdemlem a borozva-pihengetve-netezést, olvasást.
Szóval a lényeg, hogy én holnapután utazok Velencébe, addig meg kéne írni 2 beadandót, megírni egy zh-t, befizetni 1000 Ft késedelmi díjat (csak tudnám, mivel késtem el), leadni (és egyáltalán átgondolni) végre a szakdoga jelentkezésemet,mellesleg szerveszkedni, hogy a nem ithhon töltött 1 hetem úgy tűnjön, mitha mégis itthon lettem volna.
Szóval most nem ezt a faszságot kellene írni, hanem végre filmet elemezni és egyéni fejlesztési tervet írni. Meg talán átnézni a holnapi zh anyagát, melyre ugyan egy hónapja sor került, de természetesen nem emlékszem.
Legalább végre történik valami...

vp

Rám jött a szófosás! Szóval nyár összegezni faszság, nem fogok papírlapokban és gondolatokban turkálni, elmúlt kiélt gondolatokban. Egyszerű felsorolás ez, inkább kérvényt kellene írnom , de fura hogy (nem szóltál sünről!) egészen irtózni tudok a kötött formáktól, mindentől irtózni tudok, tudathasadás? Inkább csak ide hányok szavakat, Hajni közbe kortárs verseket olvas, de nehéz egy dologról írni, annyi minden történik egyszerre Hajni szerint te értelemben beszél önmagáról, és még zene is szól, és zsibbadok és olyan mintha minden neuronom másfele figyelne egyszerre. Szóval a suliba semmi érdekes, a kocsmába fröccs tekerjünk egy cigit, intenzíven a barátod, és még néhány hasonló vidám gondolat fel-le nézés. Aztán fortyogó aszfalt káosz dzsungel, friss bitumen gőz, tömérdek tekebábu-hernyó ember, AKADÁLY. Időkorlát, járda korlát, lépcsőkorlát, de jó időben vagyok. Tovább kell rohanom, elmegy a villamos, hát gyalog egyet, közben kurvák, hajléktalanok, kutyák és cigányok, igen egy megálló, két esély, TOVÁVBB. Villamos Oktogon. Annyira fura hogy mozog az embereknek karja, járás közben mozog a karunk nem tudunk semmit se csinálni önállóan ring. Mindeközben az emberek „egyértelmű” fejeket vágnak olyan egyértelműt, mint mikor nem kap az ember levegőt és reflexből a torkához kap, portré fejek mindenütt, és mintha beragadtak volna, az emberek ismételgetik ugyanazokat a mozdulatokat. Aztán más emberek nekik nem mozog a kezük kinek a jobb kinek a bal. Őket átkísérik a zebrán. Ági szinuszosan kapja élményfajtákat nagy dózisban egyfajta szociális környezetben préselve, ez becsípve lehet rémítő, de rájövünk hogy igazából élvezzük a libikókát, még ha nagyokat is koppan, és kirohadt már a beásott trabant kerék alóla. De végül is a 72 -esen járok már, olyan kódok jönnek az agyamból amikről fogalmam sincs, tiszta bejutás, újra át kell alakulnom, egy másik emberé válnom, de idegen akadály, és nagyon nehéz kötelet babázni, és nem tudom mit kell itt mondanom és nézem ahogy két nő önszántából összezárva, a legélesebb szavakat vágja egymáshoz a totális utálatban, a mézédes hízelgés köntösben, és nagyon nehéz a bag. A bácsi megkérdezi udvariasan ez hegymászó kötél? Igen beszélek hozzá nem tudom érdekli e de beszélek. És megkérdezhetek még valamit? Kis oldaltáskájából előhúz egy hét decis nyírségi szeszes-italt és megkínál. Nem köszönöm utasítom el, már troli. A bácsi három fiatalhoz fordul, megint kérdi kérdezhet e valamit. Milyen hangszer van ebben a dobozban? Klarinét válaszolnak, második kérdésre jön a piás üveg, kaphatók. A bácsi elbőgi magát, ma halt meg álmában a felesége mondja... de nekem le kell szállnom. Nem látom az embereken ha szenvednek? Lehet... . Szóval haza. Blicc. 4-6. kaller. Ordibálás, kamu sztori, megsajnál kpok egy ezrest taxira a kallertől séta, be-be szólnak a villamoson, haza, sör hát kb., szóval a múlt is ilyen részletgazdag felfoghatatlan dolog csak szebb! Hogy tudnék arról írni? Itt van inkább ez, és akkor a denevér evő cinkékről még nem is írtam, meg arról milyen rémisztő h viszonylag könnyen megélt napok öröme mögött félelem rejtőzik. Még egy mondat ez tetszik Messner mondta: Z ÁLOM ÉLETRE AKR KELNI...

Eme blogbejegyzés hivatott szösszenetünket irodalmi igényességű magasságokba röpíteni kronológiai dimenzión tekintve keretes szerkezetet adni  az elmúlt nyár folyományainak. mer' még mindig messze a legjobb, és ha az égiek is úgy akarják ráadásul földalatt, az öröksötét világát áttörő 140 lumennel, listázva hogy nem is volt ez az évszak szar.

Tényleg nincs, van egy csomó-csomó félbe hagyott poszt, egészen Siddharta óta, meg sok gondolat a fejben, de szerencsére nincs idő itt körmölni azért címszavakban amik egyszer majd lehet kilyönnek: Siddharta, Nánás, kertészsziget, Csepel,  c Börzdéj, szolvénia, és lesz szlovákia meg sziget, meg lehet zala megye is, szóval sokfele-sokminden! Talán nyár végén bepötyögődik.  

Akkor kezdtem nem az olvasásra koncentrálni, mikor bejött az a paradicsomszag, mind felfigyeltünk rá, én VP meg az öcsém Bepa, mert a régi-új helyen vagyok. Amit úgy szoktak hívni otthon, ahol jó sok évet lehúztam, és ahol már olyan fura, a helyen ahol paradicsomszagról képes lennék írni egy egész hosszú bejegyzést. Annyira üresen élem meg ezt a felesleges alföldi kisvárost, akárki akármit mond ennek a városnak falu-mentalitása van.

De nem is erről akartam írni, még nem, ha már ez egy Web-napló akkor megpróbálok tartani valami kronológiát. A remete napok után Este megjött VP, meg akkor én is smoohty -nak hívom most már VP huga lányt. Előtten nem tudom mit csináltam, a hosszú bejegyzésem kész volt, nem csináltam hasznost, de talán még haszontalant se, fogalmam sincs hogy tudtam annyi semmit cinálni. A lényeg mint már írtam hogy megjöttek, szerencsére, pozitív élményekkel sikerült magukat teletömködni, amit ők próbáltak, nem tukmálósan szépen nyugodtan -meg kúrva fáradtan, és éhesen megosztani velem. Nem igazán voltam vevő rá mufurc vagyok, főleg ha gyorsan kell aklimatizálódnom bárkinek a társaságához, úgy hogy aznap csak egy 100g os pudingot ettem, ropival, amúgy lett volna pénzem kajára, meg otthon is volt, de ha az ember semmit csinál akkor csinálja rendesen! Nem fogok színt vinni tán a napba, kulináris kéjjelgéssel. Pizzarendelés után, tehát egyre többet tudhattam meg a Szlovén élményekről, kicsit fura volt az Echo effektus, szóval először Vp, vagy a Húga mondott valamit, aztán valamelykőjük később megismételte, szinte szószerint, mégis ezt az egyet élveztem az égészben, mert feltűnt hogy VP nekem mesél, volt valmi különbség, nem tudom hangsúly tekintet vagy mi de ő nekem mondta, smoothy meg el mondta nekem is, mer csak nekem tudta el mondani. ezzel nincs is baj, meg azzal se hogy ezen időbe történt dolgokat már VP is megírta (csak nem teszi közzé).

most nincs kedvem két gondolatsort valahogy összekötni, de ezután történtek ezek:

Gyorsan összekaptuk a vackunk úgy tessék lássék módon. De. Ez az ürülék napja, a nagy Pesti ürülék napja volt. Mikor már majdnem szembántóan csilli -villi a padló, elönt minket a nagyváros mocska. Nincs olyan daráló ami azt a felesleget, mocskot, ami bennünk van, meg tudná semmisíteni. Tudva levő volt ez csak azt nem tudtuk mikor is szembesülünk vele. Pontosan ez az egyetlen értelme annak, hogy elhagyjuk Pestet, elhagyjuk a mocskot. Azért hogy az őrület, és a kiégett dorbézolások karikái a szemünk alatt megszűnjenek, vagy ha nem tűnnek el, legalább visszább húzódjanak.

Fájó fejjel indultam indultam a „két Siddhartasal” és dideregtem 30 ̊c -ban. Nem tudtam vágyom e az otthon szanatóriumot. De ez lehetett az egyetlen valós ok, a lakásom elhagyására. Na meg ott a szokásos pénzhiány, semmi sincs, megint VP -ből élek (lehet valamit nem jól csinálok?) A buszút nem mutat újat, csak elszállít azoktól a hegynek csúfolt dimb -domboktól amiket kezdek megszeretni. Jó hogy messziről nem látszik hogy nem is igazi hegyek már, csak házak, villák, panelek, parkolók, trafikok, amik között itt-ott még utat törnek maguknak a kövek meg a fák. VP -t se nyűgözik le a búzamezőtengerek, de bohókásan fényképezget, játssza a turistásdit. Az ülésen is lefényképezi a kedvemért a szövetszálak közt megbújó stilizált pinát. Ma már nincs olyan hogy polgárpukkasztás elveszítettük a lehetőséget ebbe a kibaszott nagy szabadságunkban. Pinák vannak a távolsági buszok üléshuzatán! (itt ez bővebben is kifelytettem de nem tetszik a megfoglalmazás, elég az hogy már az alattam lévő brutális generációtol is tartok, öreg vagyok na:p) 

Ha már ennyire mindent szabad, akkor én meg rejtőzködés mentesen tekertem az utolsó maradék szír -szárból (Ha Bull Howard szívhatott 57 -ben **** éttermekben én mér ne tekerhetnék?). Amit jó ötlet volt a benzinkutas pihenőnél el pippantani, a sör úgyis drága lett volna. Így nem csak őszintén örültem a szüleimnek (ha nem vagyok betépve is tudok nekik örülni) akiik jöttek a buszunk elé (nem volt kedvünk még 15 km -t stoppolni is hazáig) hanem kedélyesen fecsegtem is napszemüveg alá rejtett csíkszemmel. Ha haza jutok anyáék rendszeresen kitérnek a városban történt változásokra. Hol nyílt egy új panzió lelógó fokhagyma oszlopos verandával, szerintem meg úgy néz ki mintha lógó csupasz beton herék lennének. Szőrös pinák a buszokon, csupasz herék gangon, na akkor én meg felszeletelt, abortált magzatokat akarok a nem létező VW T1 -em hűtőrácsára! Vagy arról, hogy hol nyitottak a gomba mód szaporodó mini szupermarketek közül még egyet. Persze engem ez nem érdekel. Pont olyan mintha azt ecsetelném nekik hogy mennyi kosz ment a körmöm alá, vagy hogy mennyit nőtt a fanszőrzetem. Nem azért nyílt panzió hogy fejlődjön az infrastruktúra, hogy én rácsodálkozzam hogy szépülget szülővároskám, hanem azért hogyha oda téved valami eszement pénzt adjon. Amiből a tabi meg koton nélküli éjszakák kis emlékének, a panziós kölykének legyen Disney -s iskolatáskája majd hogyha már nem vitaminnal dúsított tápszerre kell a fizető pénze (szoptatni elavult módszer ma már) vagy ha gyereke nincs hát vesz 3% alkohol tartalmú olcsó sört majd belőle.

A jó öreg otthon sem katartikus élmény, nekem kell megköszönnöm húgomnak, hogy alhatok a volt szobámban, amiből gyerek szoba lett. Elképesztő butaságokat ontó tini újságok közt kell aludnom, a fejem fölött öcsém poszterei például egy épített trike mellett pózoló meztelen kurváról. Persze érthető van még itt 4 nevelt lurkó is, én meg februárban voltam utoljára itthon most meg július van. Mindig szerettek a szüleim engem meg a tesóim sőt nagyrészt még azokat is akik csak úgy ide keveredtek. Annyit még a ház dologról hogy anyám is várja már „a nagy kirepülést”! Jövőre öcsém kollégista lesz, aztán majd húgom is (aki idősebb) aki talán soha nem fog tőlük tudni igazán elszakadni. Félek hogyha ők elmennek örökre, majd nekem kell neki kennem a reggeli vajas kenyerét. Utána már csak a lakáskasszának, a jelzáloghitelnek, meg a nem is tudom milyen házra felvett kölcsönöknek kell még elfeledett rossz álmokká válniok. Majd ugyanúgy mint mi, ők is végre kifeszíthetik addigra több mint 40-50 éve gúzsba kötött szárnyikat (pont mi kötöttük rá azt a gúzst!)! Elrepülhetnek ketten délnek (akik élnek azok délnek mennek akik haldokolnak északnak).

Álmomban: barnára pácolt kis fából épített panziójuk van valami hegyekben. A nap félve odasüt anyu mentát szed a teába annak a kevés vendégnek, apu meg hintaszékben ül és fényesítgeti valamelyik régi karbidlámpáját/ócska karabinerét. Húgom meg keresi a hátsó szobában fejen állva az iwiw -en a nem létező barátait. De mindenki mosolygós.

Szerintem, szép 5-10 éves terv, ígérem azon leszek, hogy segítsem, vagy legalább ne hátráltassam. Jó lenne ha a pénzükből körém font fészket is elhagyhatnám, amihez még mindig ők tapasztják a sáros ezresek nagy részét. Azért is szeretném ezt, mert látom milyen trágyaszagú ganétóból halásszák ki azokat az ezreseket nekem, de erről később akarok csak írni.

Vissza az események láncolatához. Pont elég volt megenni az otthonízű levest meg ami utána volt (meg van az a kor amikor a nők legjobban főznek, még a szenilis nagymama kor előtt, de a fiatalságuk liliom lángú terveit már előtte el kell főzniük az el veszi az étel ízét). Este egyetlen otthoni cimborám megkérdeztem nincs e kedve velünk legurítani pár sört? -Mennyünk! 15 perc múlva a banyák boltjánál! – Hangzott a válasz. Ha otthon vagyok mindig agyonüt a csend, pedig szombat este volt. Ennél csak egy kedd délelőtti csend tud szomorúbb lenni, amikor tűz a nap, gőzöl a beton, egy város (nem falu) és sehol semmi. Üresek az utcák, a kocsmák, a postahivatal, még a házakból sem szűrődnek ki hangok. A csend mégsem megnyugtató nem az éjszakai meditálás, vagy egy eldugott kis kápolna csendje ez. Őrjítő a füleden beúszó céltalan csend, talán ezt utálom a legjobban az alföldön! A szombat este csak jobb ilyenkor vannak ugyan teljesen értelmetlen, de mégis csak hangok. A helyi menő csávók leültetett autóinak hangjai, akik céltalanul körbe-körbe mennek és újra meg újra felakadnak a kockakő fekvőrendőrökön, meg a zenegépek kiszűrődő dobozhangjai amik 50 Ft ért ontják a 90 -es évek zenei hulladékát mulatóssal keverve.

Han kitalálja hogy tegyünk úgy mint anno minden hétvégén (meg néha hétköznap) menjünk ki az egyik legtávolabbi kocsmába, a téglásba. Tényleg rég járhattunk ott, mert elnéztünk egy kereszteződést, és kerülővel mentünk. Itt-ott kiszűrődik az egyen Tesco filagóriák alatt tartott sörözések hangja. Ami viszont minket vár az a legőszintébb fohász örömét váltja ki belőlünk, hogy elkerülhettünk innen! Három melós nadrágos vénember támasztja a pultot, a középsőnek őszes hosszú haja van frufruval, feszül rajta a börjakó a dög melegben, a szemén meg olcsó napszemüveg a félhomályban. Hátul néhány 10-13 éves kölyök biliárdozik meg csocsózik. Ha már eddig eljöttünk iszunk egy sört. De még VP- is iszonyatos tempóban önti lefele, pedig olyan lassan szereti kortyolgatni, hogy a végére már csak szénsavmentes meleg lötty marad. Beszélgetni nem lehet, mert iszonyatos hangerővel kezdik bömböltetni a tuc-tuc alapú mulatós rappet. Bezzeg mikor tizenévesen részegen egymásra borulva G'n'R -t meg Metallicát énekeltünk azzal a legszebb melankolikus részegséggel intonálatlan hangon, akkor nekünk soha nem vették ilyen hangosra azt a szart!

Ajjj, most thervolint kell szabnom, majd ezt is elmesélem...

Kimenekültünk, megkönnyebbültünk. Han mesélt egy haverjáról ( akit lehet én is ismerek) aki táncol, és nagyon sok igényes középkori, barokk, meg még későbbi komolyzenét hallgat. Neki van egy emberi koponyája ( a temető mellett lakik, és mellékesnek csontokat ás ki az orvostanhalgatók megrendelésére) amibe beleönti a sörét, de gyorsan kell innia mert a varratoknál kifolyik belőle a sör. Szóval amíg legurítja a sört addig ilyen szart hallgat mint amit nekünk volt szerencsénk a kocsmában, neki ez a fellélegzés a valódi muzikális élménydömping után.

Muszáj egy érthetetlen kitérőt tennem a jelenbe, épp felbaszták az agyam! A bádogoskodás után bekaptam volna egy karéj lekváros kenyeret, de pechemre az asztalhoz ültem, ahol rám látnak. Már ordít is felfele Pepe hogy gyere felfele! Tudom hogy semmit se fogok fent csinálni, max írok tovább , de végigmászom a 28 métert a dög meleg csőbe. A lényeg hogyha ő itt rohad én se egyek! Igazából én győzök, közelebbről nézhetem ahogy popszegecsekkel a szájában izzad a forró alumínium lemezeken. Én meg az egyre erősödő szélben (honnan jöhet ez a szél) bagózok és nem szólok hozzá. Aztán látom innen fentről hogy a szántón jön egy zetor maga után húz valami zöld John Deere dolgot és pont belerondít abba a sorok közötti szalma aphatosaurus mintába amit csak én látok innen fentről. Azt hiszem a dinóm megbosszulja ezt mert a zetor leáll, a sofőr hátra megy a zöld dobozhoz, titkon remélem hogy bedarálja a kezét, én meg csendben végig nézem a vérfürdőt, legalább történik valami (szar kedvem van na). De nem, a gép gonosz robottá ágaskodik, rám vicsorít és kiszarik egy mértanilag szabályos szénabálát. Az én dinó-széna bálám, az első bálát ameddig ellátok (azóta már van két bálatestvére a traktor még mindig rója a földeket). Mindezt azért hogy asztán jöjjön egy másik szúrós agyarú csapkodó gépszörnyeteg, hogy elvigye és óriási tömegsír-hegyet építsen belőle. No meg azért hogy a bocikáknak legyen mit enni, de a bocikákról tényleg csak később akarok írni. Különben is már egész lenyugodtam csak ha lenézek az árva kenyeremre ráncolom a homlokom.

Ezt még tegnap akartam beírni, de akkor túl másnapos voltam ahhoz, hogy elemeljem a fejemet az ágytól, úgyhogy ma lett belőle. Amúgy meg tegnap hajnalban született még, és fogalmam sincs, minek írom be, mert néhány mondatnál már azt sem tudom, mire gondoltam. Részeg voltam, ennyi.

Már megint a szokásos probléma... Akkora mennyiségű faszság kering a fejemben, hogy képtelen vagyok átlátni, értelmezni, időbeli sorrenbe tenni (így urólag látom, hogy mégis csak sikerült),mert ez már rég túllép az időn, most már nem arról van szó, hogy ez történt tegnap, az meg tegnapelőtt.Egyszerűen arról van szó, hogy hiába próbálom meggyőzni magam, hogy "nemgondolkodó" lényként is képes vagyok funkcionálni - sőt, csak így vagyok képes funkcionálni -, kurvára nem megy. Már rég nem azért iszom az alkoholt, hogy felejtsek, hogy kizárjak magamból valami olyat, ami kizárhatatlan, hanem hogy megőrizzek magamból valamit, amit értékesnek tartottam, amit esetlek mások is értékesnek tartottak. (Ez olyan viccesen ellentmond a legutóbbi bejegyzésemnek :P)
3 napja Miskolcon, ez általában már több szokott lenni, mint amit elviselni képes vagyok, de ez most más szituáció, most egyedül voltam, ami nem is akkora nagy szó, ha azt vesszük, hogy az a szabadság, amit most kaptam, igazából 3 éve az enyém Pesten. De mivel Miskolcról van szó, ahol még így 22 évesen is úgy érzem, hogy bujkálnom kell, ha cigizek vagy sörözök, egész más a helyzet. Itt minden egyes szál cigi (melyet 5 percenként szívok), minden korty sör/bor a 16 éves önmagamat idézi, aki mindent megtett volna azért, hogy akkor kapjon ekkora "szabadságot".
Az alföldi kis "nyaralásom" után (mely során rájöttünk, hogy a csillagok valójában dohányzó istenek, akik nappal tartják a napot, a hullócsillag pedig az elpöckölt cigicsikk) sajnos haza kellett utaznom. Igazából nem kellett volna, de gondoltam jót tesz egy kis egyedüllét, végre lesz időm végiggondolni, mit csesztem el  és mit nyertem ugyanazon pár hónap alatt.
Szóval jött a Borsod Volán (akikről azt hittem anno karácsonykor, hogy interjút szeretnének készíteni velem az ünnepekről, de elhajtottam őket, néztem nagy szemekkel, hogy ez most mi, amikor smoothy felvilágosított, hogy nem, a volántársaságot nem érdekli, mit gondolok a karácsonyról, ez a borsod online volt...) és hazaszállított: Hn, Tiszaújváros, Muhi, Nyék, Mc. Miután nincs működő kulcsom a lakáshoz, első utam nagymamámékhoz vezetett: majd ott kapok enni és kulcsot. 3 órán keresztül hallgattam végig mosolyogva a minimum 100X hallott sztorit, amikor nagypapám a diósgyőri kisboltban ("ott, ahol most a 2. talpasház áll, azzal szemben, srégen"), amikor versenyezni próbált biciklivel a villamossal, de helyette orrabukott (volt kitől tanulni :P) és megkapta élete első tetanusz oltását - és persze az elmaradhatatlan liftes sztori. Szerencsére most nem került elő a "Hú, Peti, tudod kire hasonlít ez a gyerek?" (csak nem a Pepi nénire?) "Hát a Pepire!"
Kulcsszerzés, kötelességletudás után végre otthon, ahol az első, amit megláttam a macskám csalódott szeme volt, aki anyáékra számított, de helyettük engem kapott.
Persze nem bírtam sokáig, be kellett menekülnöm a városba, Hiúzlány és Picsa2 társaságában. Egy kocsmában sem bírtuk egy sörnél tovább, valakinek mindig mehetnékje volt, én meg nem tudtam bekapcsolódni a beszélgetésbe, túl sok dolog történt, amiben én nem vettem részt, amiről én csak felszínes információkat hallottam, mástól (nem az érintett személytől), más szemszögéből (nem az érintett szemszögéből). Szóval a szokásos távolodás-feeling, nem tudok mit kezdeni másokkal, mert igazából önmagammal sem tudok. Végül minden ellenérvem ellenére Picsa2-nek sikerült meggyőznie, hogy náluk aludjak, aminek egyetlen eredménye (mivel túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy bármi érdemleges dologról beszélgessünk), hogy megismertem az anyukáját, aki a miskolci boltosokkal ellentétben ("Elmúltál 18?")felnőttnek tartott és próbált velem felnőttesen beszélgetni, ami másnaposan nehezen ment, és amit én nem is akartam.
Úgyhogy amint tudtam, hazajöttem, gyors zuhany, gyors reggeli, azután 15-ös Ómassáig, majd egyedül irány a Bükk. Annyira más volt így, mint amikor apával vagy társasággal megyek, teljesen mást adott. Arra számítottam, hogy gondolkodni fogok, értékelni a cselekedeteimet, a döntéseimet, ezzel szemben inkább jó értelemben kiürültem. Nem kattogtam felesleges hülyeségeken, csak az számított, ami lényeges, és ott, abban a pillanatban csak az volt a lényeg, hogy én ott vagyok és körülöttem az erdő, felettem meg Bánkút, ahová tartok. Mert ezek az én hegyeim, az én erdőm, ahol ismerem a fákat és további nyál, mert akkor épp ilyen szentimentális hangulatban voltam. A célom Három-kő és Tar-kő volt, ahova egy kis kerülővel jutottam el, valószínűleg annyira el voltam foglalva azzal, hog milyen szép minden, hogy nem vettem észre az utat, ahol le kellett volna fordulnom. De akkor ez sem zavart, és végül csak eljutottam oda, ahova akartam. Kerülő út után, kicsit fáradtan felértem Három-kőre, alattam az egész Bükk, ragyog a nap, és rajtam kívül sehol senki, csak én meg a hegyek. Egy órás olvasgatás, sörözgetés után továbbindultam, majd Tar-kőről haza, még beszélgettem pár szembejövő túrázóval, én merre voltam, ők merre tartanak, és pont 6 óra mászkálás után visszaértem Ómassára. Ott persze kiderült, hogy pont 6 órakor nem jár busz, így üres egy órámban beültem nosztalgiázni a Vadász kocsmába. Mint egyetlen vendégnek, a tulajdonos néni és bácsi nagyon örült nekem, megosztották aggodalmukat a közelgő viharral kapcsoltban, együtt gondolkodtunk, vajon mi legyen a kocsival, ilyesmik. És pont, mikor beért a busz, ránkszakadt az ég. Az út mintha folyóvá változott volna, a villámok meg valahol közvetlen közelünkbe csapódtak. Valahol itt értettem meg, miért féltettek annyira nagyszüleim, hogy elindulok, és miért kellett nekik azt mondanom bakancsban, hátizsákkal, hogy igazuk van, inkább fagyizok egyet. :P (Ezt azért más színnel, mert igazából még hétfő hajnalban leírtam, de címszavakban, úgyhogy végülis ez csak most született.)
Ma kilencnél tovább nem megy, mozog bennem energia, csak nincs hova neki, eső, szél, stb. (??? na, ezekből a mondatokból derül ki, hogy tényleg nagyon részeg voltam :P) Közben anyáék is hazérkeztek, élménybeszámoltunk (ő részükről Sopron, én részemről Erdély), majd letudva "végre újra találkoztunk" köreinket, én ismét beindultam a városba, Hiúzlánnyal megünneplni, hogy aznap töltöttem be a 8000. napomat. A változatosság kedvéért a szivárványos dombra ültünk ki, pezsgővel, borral, ami kell, ment a picsázás ezerrel, fiú-problémákat próbáltunk megoldani, rejtett számról telefonálgatni, de azért komolyabb dolgok is előkerültek, én épp megint világmegváltani akartam Finnországban, mint gyógypedagógus :P
Amikor már kellőképpen  dolgozott bennünk az alkohol, Hiúzlány indítványozására ismerkedni indultunk, a szintén a dombon üldögélő fiúval (akiről tudom, hogy ugyanazt a nevet viseli, mint kp) és lánnyal (akiről fogalmam sincs, hogy hívták). Ott Hiúz ismét bebizonyította tudását, nekik is megmutatta, hogy az ott a Kopasz-hegy, az Onga, az Tiszaújváros, az meg az a település, aminek nem bírtam megjegyezni a nevét, de nagyon fontos hely, mert ott lakik csodálatos hímnemű egyed, Hiúzlány nagy plátói szerelme. Mikor a bor is elfogyott, úgy döntöttünk, kocsmát keresünk vasárnap este 11kor, a kp nevét viselő fiú, pedig úgy, hogy velünk jön. (Hú, de megbánta később...) Kocsmát találtunk is, csak épp nyitva nem volt egy sem, de végül a koptató mellett sikerült megtalálni azt a helyet, amely vasárnap este is nyitva van, ahol megfizethető a fröccs, és ahol a kedves tulajdonos néni, két fogával elszórakoztatott minket, és akitől névjegykártyát is kaptunk, hívjuk bármikor, és jöjjünk, amikor akarunk. Na és valahol itt jött el az a pont, amikor már többet ittunk, mint amit a személyiségünk elbír, mert valahogy úgy érzem, hogy mindkettőnknek sikerült tökéletesen kifordulnia önmagából. Hiúzlány valami oknál fogva ütögetni kezdte a kp nevét viselő fiút (a kurva életbe ezekkel a hosszú, állandó jelzőkkel), de persze csak kedvesen és csupa jó szándékból, csak épp értelmetlenül. Van egy olyan érzésem, hogy ez a fiúnak sem tetszett. Ahogy az sem, hogy hamarosan leléptünk Hiúzzal valami odakeveredő társasággal (akik közül az egyik Hiúz ismerőse volt), őt meg egyedül otthagytuk a nénivel. (Bár a kedves kis ütlegelés utrán lehet, hogy igazából örült, amikor megszabadulhatott tőlünk.)
Szóval valahogy így keveredtünk össze az idegen fiúkkal, de volt 3 flakon boroskólájuk. amit kiültünk meginni a Szinvateraszra. És itt követtem el azt a hibát, hogy bár egyáltalán nem vagyok az, plátykás picsa lettem, és elmondtam valamit Hiúzlánynak, amiből lett nagy sértődés, amt igazából teljesen megértek és valamennyire jogosnak is tartok, de ugyanakkor megértem hugomat is, vagy egyszerűen csak zudom, hogy hugom van olyan balfasz, hogy ha neki azt mondják, hogy ezt meg ezt ne mondd el senkinek, akkor ő nem is fogja, mások miatt hazudnia kell és persze a végén ő szívja meg a levét. Tehát Hiúz kiakadt, elindult haza, én meg valamiért nem mentem utána (ami szintén nagyon nem vall rám). Csak tudom, hogy ilyenkor bármit mondok, akármilyen logikus, akármennyire igaz, mindegy. Smoothy bunkó, én meg végképp, hogy mint pletykás, hülye picsa, nem bírtam és elmondtam.
Úgyhogy Hiúzlány haz én meg pedig maradtam idegen fiúkkal, akik nem is voltak szimpatikusak, de idegenek voltak és volt vbk-juk. Innentől az este azzal telt, hogy lelkiismeretfurdalásom volt Hiúz és Smoothy miatt, amit próbáltam vbk-val elfojtani, kommunikáltunk egy hajléktalan bácsival és annak újdonsült barátjával, akit aznap este dobott ki a felesége, és most vodkával múlatja az éjszakát.
Olyan hajnal 4 körül elfogyott az utolsó flakon boroskóla is, mi is kifogytunk a beszédtémából (nagyon nehéz olyanokkal beszélgetni, akikkel próbálnál megosztani egy gondolatot és látod a szemükben, hogy nem értik, és inkább megkérdezik tőled huszadszor is, hogy hugod miért nem jön le - mert hát hasonlít rám, ami jó, és neki nincs barátja, ami még jobb), úgyhogy miután ismeretlen fiúkat sikerült meggyőznöm, hogy nem megyek fel velük az Avasra, hazagyalogoltam. (Vagyis nem tudom, mit csináltam, mert 7 perc alatt tettem meg azt az utat, ami máskor átlagosan fél órába telik.)
Most már konkrétan világos van (5 óra), megint egyedül kell aludnom, és megint nem írtam ki azt, amit igazából szerettem volna.
Unom már ezt az elfojtás témát. Élni akarok, akárhogy is, ha az kell hozzá, hogy szétcseszem magam a gondolataimmal, hát legyen, csak éljek.
De most inkább alszok, mindjárt jön a friss pékárú a Bakery-be, az meg annyira gimis, hogy nézem, ahogy rakodják kis a kifliket és a kakaóscsigákat.
Ennyi. A Siddharta beszámolót majd folytatom egyszer, most ez volt aktuális, most ennek kellett kijönnie, ez sem jött ki úgy, ahogy kellett volna, ez van.
Kel fel a nap.

Szóval ez volt hétfő hajnalban (inkább már reggel), de ma ma van, már kp is befejezte a munkát a pusztán a tehenek mellett, holnap pedig megyek Pestre.
Azért ma még volt olyan szerencsém, hogy hála annak, hogy nő vagyok, sikerült olyan erős görcsöt produkálnom, hogy a pláza előtt magzatpózban, nyögve szenvedtem, miután sikerült majdnem elájulnom és hánynom, közben pedig Smoothy kétségbeesetten próbált nekem találni valakit, aki hazaszállít, mivel képtelen voltam megmozdulni. Úgyhogy köszönöm Ákosnak (?), aki volt olyan rendes, hogy egyből pattant, hogy hazaszállítson egy ismeretlen, elkent szemfestékű, eltorzult arcú lányt, akiről apatakokban folyik az izzadság. Még ásványvizet is hozott nekem :)
Nagyszüleimtől meg elnézést, mert eredetileg hozzájuk indultunk ebédelni, de ilyen állapotban nem jutottunk el. Majd legközelebb, és cserébe újra és újra meghallgatom a kisboltot, a villamossal versenyzést és természetesen a liftet. És igérem, kíváncsi arccal fogok nézni, amikor újra megkérdezitek, hogy kire hasonlít ez a gyerek.

Az a baj, hogy ez a post már egyszer nagyon szépen megfogalmazódott bennem, mikor az élmények és az emlékek még frissek voltak, a fülemben és a mellkasomban még mindig a b machina zúgott. Csakhogy azóta eltelt lassan 3 nap, manic discography szól, én meg hajdúnánáson vagyok.

Szóval ez az egész valahogy úgy kezdődött, hogy kb. 3 hónapja a facebookon csak úgy bejelöltem, hogy ott leszek laškoban siddharta koncerten - meggyőzött a flowers and beer fesztivál :P Aztán végül úgy alakult, hogy valóban elmentünk. Pedig siddharta koncerttel eddig még nem volt szerencsénk, ha jól emlékszem háromszor maradtam le róla. Először a koncert után kb. fél hónappal tudtam meg, hogy aznap játszottak koperben, amikor mi ott voltunk, és még poénkodtunk is vele, hogy biztos ők is fellépnek. Aztán tavaly három hónapos tervezgetés a muraszombati koncertre, két hónappal korábban tudtam, mit fogok majd felvenni, mit fogok majd inni, anyának kiadva a parancs, hogy kérje ki az ingyenjegyeket, és... hugom nem egészen fél hónappal előtte elhagyta a vasútiját. Koncert sztornó... Voltak még olyan terveink, hogy ok, ha akkor nem jött össze, akkor augusztus ljubljana, csakhogy akkor a pénz nem jött össze.
Ilyen előzmények után idén már nem is mertem igazán tervezni, egy dolgog volt biztos, a sör, meg az, hogy most visszafordíthatatlanul tartunk laško felé. Azt, hogy végre valóban ÉLŐBEN láthatom 3 éve mindenek felett álló kedvenc-kedvenc együttesemet, addig nem hittem el, amíg nem láttam Tomit a színpadon.

Na, de ennél részletesebben akartam leírni az egész utat, a koncertet és a koncert utáni egyre homályosabb ismerkedéseket. Akkor mondjuk kezdem ott, hogy hazaérkeztünk erdélyből. (na jó, lehet, hogy ennyire részletesen nem akartam írni :P) Úton hazafelé még voltak olyan terveink, hogy még mi sem tudjuk miből, de kp is jön velünk koncetre, aztán ibronnal és ilappal kiegészülve elmegyünk túrázni, bohinj, triglav, planica, ilyesmik... Nehéz elszakadni a hegyektől :P Végül persze a szokásos pénzhiány, úgyhogy csak hugommal ketten - szerencsés ingyenvonatozók - indultunk el, smoothy (aki hugom,de mostantól így fogom hívni, a tegnapi my little pony inspirálására) nagy örömére, mert számára a siddharta az az együttes, melyre csak MI ketten mehetünk, mert csak a mi számunkra jelenti azt, amit, más meg kapja be. Vagy valami ilyesmi. Számomra ebben annyi volt a pozitív, hogy két fiatal külföldi lányt hamarabb meghínak sörre :P

Szóval még koncert előtti nap megérkezett smoothy, egy halom májkrémmel (amit egyikünk sem szeret igazán, de anya szerint elengedhetetlen arra az egy éjszakára, amit laškoban töltünk...) meg fasírtgolyókkal. Első utunk természetesen a misterbe vezetett, hosszú volt az út neki, rám meg átragadt kp rosszkedve, úgyhogy muszáj volt. Sörözgetés után még bevásároltunk: kaját aznapra, meg két üveg bort - gondoltuk hangulatcsinálóként azt ma megiszogatjuk, háttérben siddhartával. A 2. üveg borra viszont má nem maradt energia, hála annak a kis vérfarkasnak, amit muszáj volt elszívni, hogy kp-nek megjöjjön az ihlete (akkor írta erdélyi beszámolóját). Ihlet nem jött, csak fáradtság, nekünk meg smoothyval úgyis korán kellett kelnünk, mert hülyék vagyunk.

júli 9 reggel
Szokásos reggeli kávé, hozzá minumum 4 szál cigi, aztán irány cba, hogy az utazáshoz szükséges 6-6 doboz sört megvegyük (kicsit aggódtam, elég lesz-e ennyi 8 óra utazáshoz, de hála a pályamunkálatoknak az volt).
(nagyon nem megy most írni, nem jönnek a gondolatok és a szavak, sokkal egyszerűbb zumázni... kp azt mondta, hogy mindegy mit, csak írjam, ami eszembe jut, gondolatokat, ugráljak időben, stb, stb. de ha egyszer pont az a probléma, hogy nem jut semmi eszembe, amit érdemes lenne leírni? Igazából kifejthetem én az utazásunkat, tudósíthatok minden egyes átszállásról, újabb sörről, emberekről, akik velünk utaztak és vagy szerettük őket vagy nem, de akár írhatnék annyit is, hogy utaztunk és megérkeztünk és pont. Egyszerűbb lenne nekem, mert kevesebbet kéne írnom, és egyszerűbb lenne annak is, aki ezt olvassa (?), mert kevesebbet kéne olvasnia. Most így utólag kevés olyan mozzanatot találok - a koncerten kívül-, amiről érdemes lenne írnom és nem csak számomra élmény, mert csak én éltem át... jó, akkor most inkább elkísérem kp-t fogorvoshoz, fogom a kezét, mert a fogorvos bácsi ijesztő :P, aztán remélem csak megjön a kedvem ehhez a blogíráshoz...)

aktuáls hangulatomot kifelyezni:

megnyitok, meg bírok maradni is, vagy továbbállok
rezdülök, rendülök, ki se nyitom, kitalálok
változok, számolok, nekiülök, nekiállok
átfogok, rád fogok beindulni, bepróbálok
izgulok, szónokok, emelvények, behajtások
indulok, finnugorok, keresztények, én reklamálok
nem kelek, nem teszek semmit, minden nap kurvázok
emberek, szellemek, lányok lelke, szuperálok
kész vagyok, szét vagyok esve, inkább nem piálok
hallgatok, olvasok, rágyújtok, korepetálok

elhagyom lehagyom magamat végre
elhagyom elhagyom magamat végre

csak nagyzolok, harcolok, emberöltök, megcsinálok
karcolok, nagy dolog, fejen pörgök, egy személyt töltök
fáradok, lázadok, ezen belül kívül élek
kárhozok, távozok, rendet rakni alig bírok
vázolok terveket, beindulok, felengedek
frászt kapok, jó napot, letisztulok, beszennyezek
kábulok, ráfutok egy aknára, koordinálok
változom, számolok, akárkivel szóba állok

elhagyom lehagyom magamat végre
elhagyom lehagyom magamat végre

kész vagyok, szét vagyok esve, inkább nem piálok
hallgatok, olvasok, tejet iszok és pipázok
felkelek, nem teszek semmit, naponta kurvázok
emberek, szellemek, lányok lelke, retardálok
izgulok, szónokok, emelvények, behajtások
indulok, finnugorok, keresztények, reklamálok
megvagyok, a szórólapok felismernek, lekiáltok
itthagyott, otthagyott utánérzet, reklamálok
voltak ott, számolok, nekiülök, nekiállok
átfogok, rád fogok beindulni, beprópálok
megnyitok, meg bírok maradni is, vagy továbbállok
rezdülök, rendülök, ki se nyitom, kitalálok

elhagyom elhagyom lehagyom magamat végre
elhagyom lehagyom magamat végre
elhagyom lehagyom magamat végre

1 Lehet hogy blog-addict vagyok, mert az alant olvasható sorokat már a Kárász (amit káosznak-olvastam) IC- csöppet sem ícé kupéjában elkezdtem, net helyett papírra vetni. Írói hajszálerem sincs

nem hogy vénám, de önmagam szórakoztatására emígyen leltároztam az elmúlt napok történéseit, amit most bepötyögök egy pohárka Balatoni Szürkebarát társaságában:

2 Talán már Kecskemétet is elhagytuk, de Kiskunfélegyházát biztos. Van 6 szál román piros Pall-Mall-ünk, amire egy impotens, hamvadó cigaretta szálat ragasztottak elrémisztésül (szerencsére a szájrákos, képest már elpöfékeltük). De így is kellemesen szagzik a kupénk, a bagószaghoz, keveredik, az utánozhatatlan MÁV-buké, meg a bakancsban bepállott lábam verejtéke és akkor ezt mintegy koronázza a sör amit fel-fel büfögök. Úgy érzem a gyomromra kitették a megtelt táblát, egy darabka templomi ostyát se lennék képes lenyelni. Ilap-mama bőséges paszulylevese meg csirkepörköltje után, amire még letuszkoltam a számomra „kult” csiga-pékséges bacon-os-sajtos kifli diós csiga combót, nyakon öntve egy fröccsel. De nem is akartam ennyire előre szaladni...

3 Azt szeretem az utazásban, hogy amikor reggel kinyitom a szemem. Otthon a szánalmas kis garzonlakásunkban már akkor más hullámhosszon van az agyam -az UTAZÓ hullámhosszán. A tervezés és a vágyak kusza labirintusában. De attól hogy „in-situ” utazóvá avanzsáljuk (helyesírás progi azt írja hogy avanzsáljuk helyett galvanizáljuk-at írjak) önnön magunkat még ugyan olyan (szánalmas) emberek maradunk. A reggeli (most vagyunk Kecsón, kinéztem az ablakon) szeánsznak ugyanúgy kérlelhetetlenül le kell zajlania, az egy-két adag kávé lefőzése 4-5 cigi mellett, közbe bugyuta email-ek átpörgetése, stb.- stb. Persze lett volna dolgunk, mondjuk a lakást nem úgy hagyni ott, mint ahol kedélyesen dagonyázott egy betépett varacskos disznó csorda, meg ilyesmik. De ilyenkor az egyetlen mozgatórugó az ELINDULÁS. Ami igazából jóval hamarabb, az esetleges út kitalálásakor kezdődik. Az elindulás kimaradhatatlan része a hiányérzet érzés, hiszen „az elkövetkezendő életedet” két helyre vagy kénytelen betömködni, a hátizsákodba, és a pénztárcádba, kreativitásodon és szerencséden kívül csak ezekben bízhatsz!

4 Persze ez sem zökkenőmentes, a lépcső aljában eszébe jut VP-nek hogy a fotógép fent maradt. Visszaszaladok érte, szét nézek (mi kellhet még?) a biztonság kedvéért egy 20 centis gyertyát még felkapok (persze nem kellett, de 3 darabba tört, csak a kanóc fogja össze).

Visszatérve a fényképezőre az egy érdekes dolog... Ugyan sose éreztem magam annak a japán turista típusnak, aki egy ótvaros autópálya pihenőnél is észre veszi hogy a kis kék virágok amik csak úgy oda nőttek mennyi életet visznek a művies murvahalmokba, illetve de sok mindent észre veszek(ünk). Csak nem gondolom hogy görcsösen kell róla lenyomatot készítenem, ami nem elég hogy nem tudja vissza adni emocionális beleérzelgéseimet (nem tudok fotózni auto-funksön->katt), de pont úgy vagyok vele mint az írással, nem elég kifejező, ráadásul a jelent, amiben az lenne a dolgom hogy megéljem, beszippantsam, egycsapásra múltá 2,44 megabyte-tá változtatja.

Főleg a „tájképek” ilyen gonoszak! Ki akar a büdös nagyvárosban, sziklafalakat meg vízeséseket nézegetni? Olyan mint a nagyanyáinknál megsárgult óriásposzterek, aminek a közepében éktelenkedik egy villanykapcsoló meg két konnektor... nem erre nincs szükségem. Ha esetleg szerepel a képen valaki (ismerős) azon legalább lehet röhögni, főleg 5-10 év múlva (feltéve ha nem lesz addigra a digitális enyészeté a kép)a basszus hogy néztünk ki(?) költői kérdés mellett. A hegyek meg a sziklák nem ilyenek, ha szerencsések vagyunk és nem lesz a legyalult helyükön egy okádék TESCO vagy kacsalábon forgó wellnes-hotel-komplexus akkor ugyanolyan méltóságteljesen fognak lenézni, és nem lesz olyan csilli-villi körömnyi masnia ami szavukat/bölcsességüket vissza tudná adni.

5 Az elindulás első fázisa az „otthon” elhagyása. Innentől utazók vagyunk! Nem úgy várjuk a Blahára menő villamost mint ami a Blahára megy, hanem mint az első eszközt ami segíteni fogja tervünk beteljesülését. De ez nem valami belső felismerés, valami tudat, valami kincs ami a kezünkben van, sokkal inkább átlényegülés, sejtszinten vándorlunk, egyszerűen nem vagyunk hajlandóak a villamos utasai lenni! Ha akarunk már most tudunk a „táj”ban gyönyörködni, hiába tettük meg több százszor már ezt az utat. Ami viszont bizonyos hogy mosolygunk, és igazán jól benne vagyunk a bőrünkben, meg a világban is akkor vagyunk legjobban benne amikor pont kiszakadni akarunk belőle. Szépségesek vagyunk, látjuk a tükrökben, a robotoló emberek szemének tükrében, még a telefonjáról mulatós hallgatásra kondicionált cigány suttyók arcán is. Hősök vagyunk, csavargók vagyunk, és miénk minden kincs, a világ, a szabadság, legalábbis azt hisszük...

6 Aztán az utazók számára nem csak az idő de a táv is relatív, ami lehet leküzdendő, vagy ha épp szerencsénk van átélendő is. Sok minden befolyásolja a dolgot a kezdeti bizakodáson kívül bennünk volt pár doboz sör tartalma, meg a pet-palackba, bekevert olcsó száraz bor fröccs nagy része is. Ami többek közt azt eredményezte hogy rajzfilmslágereket, az előttünk lévő generáció így hívta vagy inkább cartoon-opening-eket, mint a Hupikék törpikék, vagy a Balu kapitány „énekelgettünk”. Ha épp nem a Gábor Áron rézágyúja, vagy a kiment a ház az ablakon kezdetű nóták dallama tört be kiirthatatlanul agyunk és fülünk közé.

7 Így kellemesen becsípve érkeztünk meg Szegedre. De a gép óramű pontossággal működött, Ilap még megérkezésünk előtt tudatta velünk hogy tárt karokkal vár. Még vizsgázott egyet gyorsan de most már neki is kezdetét vette a NYÁR. Amikor leszálltunk pedig, a később beszívva magamban Fantazys hangzású Ibron -nak keresztelt másik volt lakótársamba (meg kedves anyja és Gyp -s nek készülő épp most felvételizett hugocskájába) botlottunk. Az új albi miliője nagyságrendekkel, szeretetreméltóbb, otthonosabb, mint az a paneldzsungel-parcella amiben anno módunk volt közösen élni. Ledobtuk a zsákokat meg bekaptunk pár falatot, és a maradék fröccsel immár négyen (Ilap, Ibron, VP meg én) elindultunk, először volt néhány halva született próbálkozásunk Ilap könyvtári kintlévőségeinek rendezésére de végül a geometria alapjai vagy mi mégis nálunk maradt. A fröccs viszont elfogyott, úgyhogy újabb fröccs meg egy egy presszó kávé a szegedi Egri borozóban. Jó dolog nosztalgiahullám tetején szörfözve verőfényben egymás mellett a Kárászon bandukolni. Találkoztuk ott, a göndör biológus lánnyal akinek sose tudom a nevét, de elég sokat szív. Egyszer például nyers disznó farkakkal meg fülekkel dobált meg, ő egy igazi bájos füves, aki hétköznap is megteheti hogy fetreng a parkban, és virágokból koszorút fon magának, vagy beszélget a lepkékkel,. De most szórólapot osztogat 40 fokban kb. 260-as órabérért vigyorogva. Amikor meg megakarnánk szabadítani pár szórólaptól, meglepődve „beszól” hogy ez ilyen szoláriumos szar minek ez neked? -mondom, ő nem buta hanem bájos. A fő célunk pedig bakancsvásárlás (egyébként nem célszerű friss bakiba neki vágni egy hosszabb túrának- tudni illik először nem a bakancs törik be a lábadhoz, hanem a lábad a bakancshoz). Ez sem egyszerű feladat, kikiáltanak hozzáértőnek, úgyhogy a célok és lehetőségek összhangját szemem előtt tartva próbálok segíteni a választásban, persze mind tudjuk hogy igazából az életben minden döntésünket önmagunknak kell meghoznunk, minden más csak álmankó. Pechünkre a boltos ereiben legalább 8 generációs piaci-kofa vér folyik. Hogy-hogy nem meggyőz minket hogyha két Túrabakancsért itt hagyunk neki 44 000 forintot ugyan vásároljunk már még bármit 6000 -ér és teljes jogú törzsvásárlók lehetünk (legalábbis egyikünk-én) az összes Mountexben, ami 7% kedvezménnyel jár-jee. Tehát a fiúk egyen bakancsa mellé lesz egyen visszahajlítható fülű bögréjük is (mert tavaly én Ilapét lenyúltam és azóta se voltam még hajlandó visszaadni) én is beszállok a shoppingba egy kulcstartó karabinerrel meg majd 4 méter három milliméter átmérőjű lavinazsinór vásárlásával, kemény 650Ft értékben. Még mindig kevés, de sikerül Ilapot lebeszélni, hogy nem kell neki 5 ezer forintos sapi, inkább veszünk pár AAA típusú elemet, az mindig jó ha van. Csak a bolt látogatás közel egy órát vehetett igénybe.

8 Újra az albérletben, az ember felkészülni ugyan nem tud, de meg kell tanulnia beletörődni, a játék részének felfognia, hogy semmi sem megy olyan egyszerűen mint azt ő gondolná, az esetek 90% valami bürokratikus feleslegesség, a visszatartó erő. Nem volt ez máshogy most sem, a fő gond hogy a járművünk, ami egy a 80 -as évekből való több helyen beázó VW golf bapírjai közül hiányzik valami biztosítási papír vagy mi. De mint előbb utóbb mindig ez is megoldódik, amíg kibontakozik a megoldás mi a teraszon Darts -ozással ütjük el az időt. Végül este 6 magasságában, szerzünk valakit, valahonnan, aki egy szigetelés és tömítéstechnika feliratú kisbuszban kb. 3-5 perc alatt megírja nekünk (ingyen) a hiányzó hivatalos dokumentet.

9 Amúgy kúrvanehéz most írnom, máshol jár az agyam, gondolkodok, megoldhatatlannak tűnő problémákon, és ezzel épp megbántok valaki mást, de nekem most muszáj társaságban is öntömjénező magányom legmélyebb bugyraiba menekülnöm, halló járataimba fear factory dallamait, erőszakot, szégyent, bűnt, és reményt tuszakolnom maximális hangerőn. Sőt villámgyorsan nem is a tüdőmbe hanem a gyomrom mélyére szívva fogom az utolsó cigarettaszálaim egyikét elszívni, ez is csak kompenzáció. Nem is tudom mit akarok kompenzálni nincs kire haragudnom, most még magamra se tudok, bele kéne törődni hogy nem tudom mindig az utazó életét élni, nem oldódik meg minden olyan egyszerűen mint a kocsi papírjai, de azt hiszem a legnagyobb hibám hogy soha nem vagyok hajlandó beletörődni semmibe, az aktuális problémára is 4 -5 megoldást szültem már, persze megvalósítani egyiket se kezdtem el, és pont ez az bármelyiket is elkezdeném megvalósítani az vezetne valahova... lehet. És meg is gyúlt az a cigaretta...

10 Szóval Ibron belelendült a papír kitöltésbe, egy szusszal az atyai szigornak engedelmeskedvén, kötött még gyorsan magának utas biztosítást is, ami nem hülyeség amúgy, csak a csóró utazónak nem mindig telik még ilyenre is, és hát reménykedünk hogy mi mindig mindent megúszunk, vaskos kórházi chekkek nélkül.

11 Az autós vagy bármilyen más közlekedési eszközzel történő utazás, olyan mint az alvás, utazó ugyan nem hisz a „ ki mint veti ágyát...” mondásban, főleg hogy sokszor nincs is ágya csak a hálózsákja meg csillagos ég takarója, mégis ugyan úgy megvan a befészkelődési ceremónia, bár órák múlva így is elgémberedett derékkal, zsibbadt lábakkal és feszülő hólyaggal fog kikászálódni.

Szóval a Szeged- Békéscsaba 100 km-es táv igen meghosszabbodik ha az út felét útszélesítés miatt útszűkítések lassítják gyalogos tempóra. Hamar rájövünk se a kezdetleges hangtechnika (néhány hangfalat ki kellett szedni hogy beférjen a cuccunk) se az utazó hangulat nem megfelelő az Isteni orgia című hörgőmetál hallgatására. Inkább beszélgetünk az itteni útviszonyokról, értelmetlen életveszélyes forgalomlassító megoldásokról, járművekről, a C + E jogosítványról, meg mindenféléről ami eszünkbe jut a hallucinogén gombáktól Asimovig.

Beugrunk először a Csabai TESCO -ba. Megtanulom hogy 100 -as helyett kiváló a bevásárló kocsiba a lakáskulcs kerek vége is -az információ hatalom, mindig tanul az ember valamit. Csak tényleg fontos dolgokat vásárolunk, tehát magunknak sört az útra meg bort, kenyeret a közösségnek. Ibron vesz egy ronda szilikon tapintású zseblámpát meg energiaitalt, hiszen ő a sofőrünk és már előző Horvát stoppos kalandunkkor megtanultuk hogy nem jó ha sofőr vezetés közben alszik. Meg még pár 40 Ft -os snack levest ja és persze cigit meg még Wishkit és kefirt meg joghurtot. Ezeket gyorsan betetriszezem a mini csomagtartóba és gó Ilap-mama,

fő feladat a cucc újra rendezése, meg persze „lopunk” a padlásról vagy egy liter házipálinkát is. Nincs menekvés! Enni kell! Igazi nagymama főztje ízű levest amibe minden van a tojástól a kolbászon át a szalonnáig, zöldségekig, és palacsinta házi lekvárral meg kakaóval, mellé fejenként egy vödör kávé. És persze közben folyamatosa: egyél még! Egyél még! Nagyon sovány vagy! Eszel te azon a Pesten?! Ilap kiakad szokás szerint...

Gyerünk tovább Ilap szüleihez is beugrik, már nem is emlékszem minek, de kellett. Addig mi footbag -ezünk a panelek közötti parkolóban, legalábbis olyasmit imitálunk az Ilapnál talált kis zöld babzsákkal, (amúgy hoztam onnan még 1 db fa ruhacsipeszt is nem tudom minek, de valamire egyszer biztos jó lesz) Meg leszaggatjuk a cellux szigetelést a napfénytetőről.

De innen is tovább kell állnunk, nagy nehezen beveszi Ibron a Shell klímagyilkos vállalat töltőállomásának kőkapuját, fullra tankoljuk a kis népautót és száguldunk összeszedni Mú -t aki már a kapuban vár minket, visszazavarjuk CD -ért, elszívunk futtában egy cigit, mert már mindenki indulna...

Meg van mindenki most már tényleg full -ra tele a kocsi velünk meg a cuccunkal.

12 Akkor most pár szó azokról a zsenikről akikkel kénytelen vagyok összepréselődni a golfban...

Először talán Ilappal kezdem, a tavalyi erdélyi kiruccanásba is általa keveredtem bele (az egy külön történet lenne főleg így egy év távlatából, a leszűrődött tanulságok, és változások prizmáján át). Lehet hogy ő volt az egyetlen aki a szörnyű kolis gólyatáborba (amit én félbe is hagytam) rajtam kívül alkohollal a kezébe érkezett. Lehet hogy a tetőn filozofált magában, mikor felmentem rágyújtani, és megszólítottam. Lehet nekem hamarabb volt szegedi forrásom akitől lehet zöldet szerezni, de az is lehet a mellettem lévő „matekos” szoba fogadta be először és ott találkoztunk. Sorry Ilap nem emlékszem mikor sodort a szél egymás mellé minket, de az biztos hogy a kolinak köze volt hozzá, talán ez volt az egyetlen igazi haszna a Hermanos éveknek. Máskülönben ő egy látszatra abszolút antiszociális Buddha reinkarnáció. Egy ember aki mindennél többre értékeli az intellektuális tudást, egy entitás aki foggal- körömmel keresi a saját útját. Egyáltalán nem csodálkoznék ha teljesen becsavarodna de azon se ha fogná magát és „megvilágosodna”. Egy leendő matematikus, hivatástudattal, és saját érték rendel, akinek olyan kiforrott szónoki tudása van amit sokan megirigyelhetnének. Nem hordó szónoklatok ezek, azért működik mert mindig hisz abban amit mond (ritka csodás képesség) főleg ha ezt matematikai képlethez hasonlatos érvrendszer labirintusában tálalja. Általában, csak szerinte intelligensnek tartott, arra érdemes emberrel áll szóba.

Mégis sokszor olyan mint egy nagy gyerek, akinek túl bonyolult feladat egy konzerv kibontása, vagy a elmosott edények szekrénybe pakolása. És csak áll szétárt kézzel és néz maga elé(és várja a megváltó segítséget). De nagyszerű problémamegoldó és ha szükség van rá szervező. Utazni nem szeret inkább hibernálva aludná végig az időt á -ból bé -be. De élményekre, arra hogy este újra lefussanak a szeme előtt a nap eseményei arra ő is vágyik. És valószínűleg befelé, hosszabb mélyebb utakat tesz mint mi, saját bevallása szerint már a „kis hang” is egyre nyilvánvalóbban mond neki dolgokat... Szóval csak arra kell vigyáznia hogy ne szakítson meg az undorító társadalommal, emberekkel mindenféle kapcsolatot (mert képes lenne arra is) ne legyen zakkant matek professzor vagy kiöregedett drogos mer jóval több van benne, amíg hajtja a kíváncsisága ettől talán nem is kell félni...

Aztán a kormány mögött ül a másik volt lakótársam, Ibron Ilap csoporttársa aki egy Puckány! Egyrészről ő is azok közé az emberek közé tartozik akiket biztos hogy tehénszarba fürösztöttek gyerekkorába olyan mázlista. Megfigyeltem hogy az ilyen emberek nem mosolyognak többet az átlagnál, de ha van valami probléma először valamiért szívből felröhögnek, és már akkor tudatában vannak hogy számukra nincs lehetetlen. Ő is ilyen, nem könyököl hogy kiválóságával kitűnjön a gazból. Félváról megold bármit, benne van a lecsóban ő is, csak kevesebbet szív mint mi. Számol, sakkozik, vezet, wishkizik, pinázik, olyat csinál csak ami örömöt jelent számára, de oda figyel másokra is. Egy kaméleon aki mindenféle társasághoz könnyen alkalmazkodik, akár remek szélhámos is lehetne, de bár nem feltűnő etikailag sokkal mélyebb szabályok szerint él (ami részben a /hagyományos/ családi kondicionálásnak is köszönhető...)

Hátul hátizsákjával az ölében ül Mú erdélyi szállásadónk. Őt Ilapon keresztül ismertem meg. Első találkozásunkról sok „szép” emlékem van Vonattal jött Szegedre, mi már becsípve, vagy még inkább részegen vártuk, aznap este fel akartunk keresni, egy azóta a halálfaszáról a belvárosba költözött rockkocsmát, de nem sikerült helyette sok-sok füvet szívtunk szakadó esőben peronon, templom kertben, dudálni tilos táblával ellátott piacnál, hidak alatt, meg kitudja hol, frissen sült kenyeret loptunk jól szórakoztunk...

Vele csak néhányszor találkoztam ezen kívül, de szeretném ha méltó lennék rá hogy őt is barátomnak nevezhessem. Azt akartam írni hogy hasonlít hozzám, de inkább azt kellene írnom hogy ahhoz hasonlít aki én akarok lenni. Nekem (mint oly sok embernek) első számú példaképem az édesapám, de fura hogy azok közül az emberek közül akikkel eddig találkoztam ez a húszon páréves geodéta srác hasonlít leginkább fateromra (jobban mint én). Ő is csak ember ugyanúgy benne van mindenben, de ezt méltósággal tudja tenni, biztos hogy sztereotípia de van valami megfogalmazhatatlan „székelyes” nyugalom benne, akkor szól amikor kel, szó nélkül csinálja amit kell akkor amikor kell. Hasonlítunk rosseau -i természet szeretetünkben, nem csoda, az erdélyi hegyek közt tölthette nyarait, ismeri a gyógynövényeket, gombákat, szépen farag, jól érzi magát ugyanabban a keleti kényelemben, ami számomra is több mint elégséges. Egyszóval ő is jó ember.

Nem lenne teljes a lista ha VP -ről nem írnék(ő hátul középen nyomorog), de ez túl nehéz feladat számomra. Elég annyi hogy szerintem csak a nemét illetőleg volt kakukktojás köztünk, simán áthidalta azt is, hogy semmiféle előzetes közös valósága, emléke, nem volt a többiektől(kivéve Ibront akivel két PEN-t végig nyomott). Mivel a többiektől már messze vagyok, ő van hozzám legközelebb, és vele vagyok legtöbbet, mégse tudom hogy mit kéne róla írnom. Egy állandóan mindenben még önmagának is ellentmondó valaki (még az ellentmondásában is képes ellent mondani magának) aki örülök hogy velem van/volt. Aki még talán nálam is hegybuzibb, szereti a síugrást, vegyileg sem lehet olyan csípős cuccot előállítani amitől kicsordulna a könnye és alkalmanként szétmarcangolja önmagát, a múltra bizonytalan jövő-kártyavárat épít, és betegesen segítőkész/önfeláldozó (úgy hogy észre sem veszi).

Ja meg bele-bele térdelve Ibron hátába én is ott ülök bal szélen. A hamut a pofámba fújja a menet szél, ásítozás közben, lókortyokban nyomom az ászokat.

13 Este tíz van hogy elindulunk, nincs különösebb forgalom, repesztünk a méhkeréki határátkelőhöz, útközben elered az eső, gyorsan leragasztjuk az autó tetejét. Mire a határra érünk már szakad az eső, a villámok nappali világosságba borítják a tájat. Nem is baj egy zabszem sem szokott a seggembe férni a hátáron, mert ugye akad legtöbbször valami illegális nálam, meg kitudja hogy milyen szocializmusból itt ragadt szőrszálhasogató kövületet fogunk ki, aki örül hogy a dolgos adófizetők pénzén baszogathat minket egy kicsit. De az időjárás meghozta a várt hatást egy gyors névsorolvasás, mint az általános iskolában, azt hiszem meglepettségemben azt is mondtam hogy: jelen! Most már röhögünk hogy ettől paráztunk annyira -persze hazafele én megint fogok. Hússzal száguldunk nem látunk semmit az esőben, dübörög az Iron Maiden, kicsit félünk hogyha a hegyekben is így esik lehet az utat is elviszi a víz. Szalontán veszek egy csík sárga Kamelt, mindegyik dobozon fekete alapon egy éjjeli arcpakolásos kicsit punkos nő van háttérben egy zöld vámpírfogú halálfejjel, a jelentését nem sikerült megfejtenünk. Kellet még egy 1 hetes útdíj matrica, két Ursus meg Csíki sör (én a ciuc-ot még mindig nem szeretem rá jöttem, keserű íze van rohadó málna utóízzel, szerintem)

Az éjszakai utazás hátránya hogy csak a városokban falvakban lát valamit az ember, ilyenkor olvasgathatja az idegen nyelvű feliratokat, meg kerülgetheti a részeg bicikliseket. Aztán helycserék és a pakkok kis átrendezése után mindenkinek kényelmesebb lesz az autóban, komfortérzetünket emeli, hogy végre megtaláltuk a megfelelő éjszakai utazó zenét is. Progresszív blúzra van szükségünk Robert Plant bácsi mindenkit felpezsdített kicsit. Még VP -nek is bejött pedig anno szigeten nagy csalódásnak élte meg.

14 Van még sok dolog, amit megint csak nehéz átadni szavakkal, leírni hogy milyen az mikor félálomba bóbiskolok, Ibron meg, azzal a szokásos bugyuta kisgyerekes hangsúllyal felkiált hogy: cicanyúl! És a két világító prizmaszempár átsuhan keresztbe a kátyúk közt, mi meg örülünk hogy lesz még neki lehetősége kis „cicanyulakat” nemzenie. Nem alszik be az ember, és mi mind szolidárisak vagyunk, olyan jóban rosszban együtt félék, úgyhogy nem alszunk ha a volánnál se aludhatnak. Ez is valami íratlan saját szabály -féle. Így hát meg- meg kell állni levegőért, (ha levegő van azonnal rá is gyújtunk amibe az a jó hogy másodperc pontosan meghatározza a szünet hosszát), nem beszélve a sörtől feszülő hólyagokról, amitől VP úgy tud kinézni mint aki legalább a 7. hónapban van már. De hol állhat meg a gyönyörűséges utazó hordánk? Leginkább bárhol! Ahol akar Amikor akar! Szabadok vagyunk tényleg, de valahogy mégis, főleg idegen tájakon ADJA MAGÁT az egész, épp számolgattuk hogy 5km-en a 7. vagy 8. sínpáron döcögünk e át, amikor szembe jön velünk egy kék jobbra mutató nyíl alakú információs tábla, rajta felirat FINIS, rögtön tudja mindenki hogy most jött el a pihenő ideje, ehhez szavakra nincs szükség, már kanyarodunk is le az útról. Mögöttünk épp lefele bújik a sárgás dagadó hold a hegyek mögé. De ha ellentétes irányba el indiánszögdelek, látom alattunk a feketeséget, olyan mint az észak amerikai préri néznék le, vagy marokkói kősivatagra, bármilyen lehet mert, nem látok semmit az ég felhős a hold már teljesen elbújt, ritka pillanat ez amikor láthatja az ember a semmit, csak amikor barlangban, leoltom a lámpám akkor szoktam ilyen igazi fekete semmit látni, de most a felszinen vagyok, és mégse rondít bele a képbe egy kivilágított óriásplakát, hogy vegyek ilyen meg olyan kamerás, mocskos ujjammal böködni való mobiltelefont 68 havi kamatmentes részletre, nincsenek autók, se szirénázó mentőautók. Pedig nem a borneói őserdőben vagyok, 15km sugarú körben legalább 4-5 településnek kell lennie...

15 A kilences pontban írtam hogy a nagy kapitalista pénzisten nem fogadott kegyébe, persze stoppolhatnék vagy Bliccelhetnék, vagy legalább a Hodosig a Szlovén határra lemehettem volna velük (VP meg a Húga), de nem tettem. Pedig a vágyat még mesterségesen is felerősíti halkan zötyögő Doors Spanish Caravan -ja. És még itt van mellettem Kerouac Átutazóban -ja is (ami ugye a Doors -t is megihlette, nyilatkozta anno Manzarek) Szóval minden adott, hogy műviesen teremtett útra kelni vágyó hangulatban legyek. De ehelyett a mocskos lila lepedőm van magam alá gyürve és a bagó füstöl, meg a monitor vibrálástól taknyom-nyálam egyben. Bontok is egy sört! Hisz Lovi is megmondta:„

És egy pár üveg sörtől
Majd mindenki elfelejti
Hogy az lett amit így
Pont nem akart itt senki

16 Meg folytatom a beleszámolást a mitörténésről. Bár még sokkal- sokkal többet tudnék írni arról hogy mi nem történt, csak hát az nem lenne igaz, mert ami nem történik meg az nincs is – vagy így hamis se lehet ha nincs? Szóval utolsó nagyobb település Belényes, tudod azt hívjuk itt keleten nagy településnek: ahol vannak panelek, valamiért mások is autóba szálnak rajtunk kívül éjszaka hogy a rendőrlámpák pirosának engedelmeskedjenek, és van szemét is, meg madarakat behülyítő fényszennyezés, meg mindenféle infrastruktúra ami nekünk olyan jó, kórházak, mozik, vas-edény kereskedések, minden amire csak szüksége lehet az embernek , hogy százmillió függőségét kielégítse, meg van térerő, azám a fontos térerő mindig kell! Még emlékszek arra nagy sörgyárra ahol nem csak sört vizet, üdítőt mindent kotyvasztanak amit palackozni lehet, de főleg bürgert. Valószínűleg ha közelebbről is látnám hogy is készül? Miből? Most nem söröznék! Bár láttam már almadara tárolót is ,ott csinálják a finom egészséges gyümölcsleveket, úgy hogy egy szaros gumicsizmás parasztbácsi áll a gyümölcstrutymó közepin és szépen lapátolja egyik helyről a másikra, hogy bele kerüljön a sok vitamin meg tartósítószer, meg savanyúságot szabályzó anyag, meg mit tudom én mi, Ilap ketchupgyári sztorijairól, meg a paradicsomban úszó döglött nyúlról inkább nem is írok mert az én gyomrom fordul fel. A műút (annyira jó szó a mű-út érződik rajta hogy nem igazi élő sáros- gazos, köves valami, amibe mély barázdát ás a víz, hanem MŰ, mondhatni giccs egy nagy betonszalag amivel körbekötöttük a földet, hogyha esetleg jönnek az UFO -k láthassák hogy mi mennyire, de nagyon szeretjük a planétánkat körbe kötjük mint a karácsonyi ajándékot...csak kibontani nincs mersze senkinek...) mint egy nagy tortaszelő kés ketté vágja a gyárat, mi meg bátran behajthatunk, ablakokkal szaggatott betontömböket, meg fémsilókat nézni az út mindkét oldalán. Hál' Istennek (nem tudom hogy milyen vallású vagyok (anno Refi -nek kereszteltek) vagy van e vallásom, de szeretem ezt a kifejezést, nincs benne óvóhelyen elrebegett tisztelet valami felé (vagy van?) annyit jelent hogy örülök hogy ezen is túl vagyok) hamar átrepesztünk az industryal-zone -on, balra és már látjuk is a földből kiemelkedő megbabonázó púpokat, amit Bihar hegységnek, szoktak volt nevezni.

17 Az utolsó nem tudom mi a neve faluban, röhögünk egyet a 10 km/órás előírt tempón, elgondolkozunk hogy akkor kiugrunk tolni a golfot! De minden tiszteletem Ibroné, hogy milyen kecsesen könnyedén kormányozta fel a, külszíni fejtésekre járó kamionok, meg a traktorok, és nyugdíjasokat szállító buszok által, kátyútengerré változtatott hegyi szerpentinen az autót, egyetlen egyszer ütöttük csak fel az alját. Mindenki újra éber, most már tuti célt érünk, én valószínűleg ecsetelem VP -nek, hogy mit is láthatna, ha nem a tök sötét éjszakába (minek az a Jé az északába? Olyan Shakespeare -i giccs lesz tőle, északa akkor van amikor legtöbben alszanak és kúrva sötét van, éjszaka meg akkor amikor ugyancsak sokan alszanak de te mondjuk bámulod a csillagokat és várod, hogy ugyan már essen már le valamelyik, olyan sok van még belőlük – láttam kint három halálra ítélt zuhanót is) lennénk. Megérkeztünk, ugyan folyamatoson egyre szélesebbre terpeszkedik az üdülő falu, egyre több rétből-erdőből lesz magánterület, meg román zászlósra festet sorompós privát area, de ez még nyugodt környék van kerítés az utca frontra, de a kapun csak valami narancssárga fém darab van hogy ne fújja ki a szél. Igen ám de házat azért itt is illik bezárni, főleg ha csak nyaranta pár napot van ott az ember. Múnak viszont sikerül kiejtenie a mellényzsebéből a kulcsot valahol a derékig érő fűbe (kivel nem eset még meg hasonló?), volt is néhány halva született próbálkozásunk a megkeresésére. Persze nem találtuk így betörtünk magunkhoz, a lakatpántot két reiser csillagcsavar fogta (később kiderült hogy a lakat amúgy is berohadt már) majd a konyhaablakba is sikerült benyúlnunk kipöckölni az ablak reteszt. Mú bent van! Csak néhány edény esik le csörömpölve mikor átmászik a mosogató fölött, belülről már könnyen nyílik az ajtó pánt. A belső lelakolt ajtót is gyorsan szétkapják a fiúk. Én valószínűleg a friss hegyi levegő miatt egész aktívvá váltam, nem csak az ágy körül forogtak a gondolataim, de azért hamar nyugovóra tértünk, nem is csoda otthoni idő szerint hajnal 3 van, itteni szerint 4, a románok nem szarakodnak téli-nyári óra átállítgatással. Én meg VP megkaptuk az emeleti szobát, ahol tavaly mind az öten aludtunk, a fiúk, meg a földszinti szobát vették birtokba. Tudom én, így kényelmesebben elfértünk, meg kéretlenül megkaptam az intim szférát ami a barátnőstül érkezőknek járandóság, és valószínűleg nem is maradtam le túl sok mindenről, de van valami gyerekes pajkosság, azokban az elalvás előtti beszélgetésekben, amik ilyenkor le szoktak zajlani összezárt kanok közt. Hát ezek most kimaradtak, pedig eléggé elszoktam a korosztályomból való férfi társaságtól, apróság de ezért is jó volt a srácokkal ott a hegyen.

18 Éjszaka persze senki nem volt hajlandó órát állítani, nyaralunk vagy mi?! De kb. 10 körül már mind fent lehettünk, én rászoktam hogy fel kelek aztán visszaalszok, utólag meg nyávogok, hogy sokkal könnyebb lett volna felkelni mikor először kinyílt a csipám. Mindegy, van valami bűntudat -féle bennem hogy nem vettem túl aktívan (igazából semennyire) ki a részem a ház körüli feladatokból. Ibron meg Mú serénykedett a hidrofor bekötésével, hogy nekünk legyen folyóvizünk, meg hátul a fürdőben, szerelték a bojlert hogy meleg vizünk is legyen, szegény Ibron egyedül leemelte a 100 literes tartályt a falról, ami mint kiderült azért nem lötyög mer színültig van vízzel, akkor azért oda ugrottunk valamit segédkezni, nehogy első nap sérvet kapjon már! Aztán bele is untunk a nagy semmit tevésbe, lépcsőn bagózásba, gondoltuk csavargunk egyet felmászunk a házikó mögötti sziklára, tekerünk egy spanglit, és csak úgy leszünk, esetleg hülyeségeket beszélünk vagy hangyákat meg katicákat buzerálunk, ilyesmi volt a terv. Egyikünk sem ismerte különösebben a környéket, de nem tűnt elérhetetlennek a cél. Azt tudtuk hogy át kell mászni a két hátsó szomszédon ott lesz egy út, a kerítések nem is jelentettek különösebb akadályt, bár én féltem hogy Ilap kiheréli magát a szögesdróton. A sziklák tőlünk jobbra voltak, de a megérzésem azt súgta hogy balra induljunk, találtunk is egy meredek vízmosást, én elememben voltam, a Gyűrűk urás Gollam -hoz hasonló mozdulatokkal, rohantam felfele, nyújtott lábbakkal és kezemmel előre-előre lökve magam, VP meg Ilap utánam. Végig jó irányba mentünk (talán nem a legegyszerűbben) már láttuk magunk mellett-fölött a célt, a függőleges megszilárdult lávafolyáshoz hasonló barnás-szürkés sziklakibúvásokat, de eleredt az eső ami vissza fordulásra késztetett minket. Ugyan elég gyorsan rohantunk lefele fától fáig szaladva, a meredek hegyoldalon, fittyet hányva az időközben megtalált ösvényre de így is szarrá áztunk, én inkább levettem a pólóm is, meleg nagy szemű nyári eső esett, nem volt hideg, kicsit bánkódtunk hogy a cél előtt fordultunk vissza, félve egy kis náthától, de vigyorogtunk és pillanatok alatt visszamásztunk a saját portánkhoz, ahol vár a száraz ruha meg valami kaja.

19 De a házikó zárva,(reggel megtalálta Mú az elhagyott kulcsát) a két itthon maradt dolgos hangya meg sehol. Különösebben nem lepődtünk meg, biztos elmentek a patakra pancsizni, vagy pálinkáznak a Bélabá -nál akitől szerszámokat kértek, vagy ők is úgy döntöttek kerülnek egyet. Bejutnunk nem sikerült de Fürdő az nyitva volt úgyhogy oda be tudtunk húzódni. Az a kis helyiség egy külön csoda, ilyet még Jesús Castillo Oli sem tudna tervezni, a történelmi korok, a belső építészet, és a különböző komfortigények teljesen kusza keveréke. Gyakorlatilag egy sufni, döngölt földpadlóval amire mindenféle méretű, színű linóleum darabokat dobáltak, a deszkafalon olyan rések vannak hogy könnyen ki tudsz (vagy be) kukucskálni rajta, mégis vígan megtartja két csavarral a százliteres villanybojlert ami mellett az alföldi porcelán kézmosó, meg az angol WC is megfér, de találunk békebeli stelázsikat is. Meg még sok mindent találunk, mert idő közben elszívtunk egy jointot. 2000 környékére datálható női magazinból olvastam fel az "aktuális" horoszkópjainkat, de nem éreztünk a megírt sorsban a filozófiai mélységet hablaty az egész, sokszor olvasok (kíváncsiságból) horoszkópot, de nagyon fel tud idegesíteni mikor azt olvassák ki a csillagokból szeptember végén hogy: " a bak szülőknek gondot kell fordítaniuk gyermekeik beiskolázására", a rákoknak biztos nem kell?, butaság van mindenütt, de hozzá szokhatnék már tudom, tudom. Azt (is) szeretem a zöldben hogy észre veszek ezt- azt például hogy a négy átlátszó plexi lap közül ami a zuhanytálcát fogja körbe az egyiken felfelé esnek a kövér vízcseppek, az egésznek nincs semmi jelentősége ugyan úgy funkcionál, csak az érdekes hogy ilyenkor észre vesz ilyesmit az ember, ha nem tépünk be a fürdőszobába, lehet soha nem tűnik fel. Nem bírok a seggemen ülni, még a padlásra is fel kukkantok, aztán amiket találok, körbeadom a többieknek, mint ahogy a japánok szokták a teáscsészét, a napi szertartásaikon. Kézről kézre jár egy rozsdás látszólag gyertyatartó, de menetes foglalat van benne szóval valaha asztali lámpa lehetett, csak kirohadt már a tyúkbél belőle. Megmutogatok valami leháncsolt fadarabba illesztet ár vagy véső szerű dolgot is, primitíven megmunkált célszerszám. Dumálgatunk, de rendesen be vagyunk lassulva, én elmagyarázom az ablak nyitásának mechanizmusát, azzal befejezve hogy ha lenne valami csavarhúzónk vagy effélénk... Aztán Ilap fejéből kipattan a mentő ötlet! Hát itt van azaz izé amit az előbb nézegettünk! Ja tényleg! Így már gyerek játék a bejutás bár a szomszéd gyerkőc lehet kicsit meglepve érezte magát amikor hárman kirohanunk az esőre majdnem meztelenül, nekem valami gyilkos szúrófegyver van a kezemben, majd felmászok a ház oldalára és elkezdem feszegetni az ablakot, de nem szólt semmit.

20 Nem soká megjöttek a többiek is, ők is a sziklánál voltak csak kerülőúton, na meg ők esőkabátot is vittek magukkal. Mi addigra megkajáltunk. Biztos el is szívtunk közösen is egy cigit, az RS roll végéből. Aztán én VP -vel délután szundikáltam, mikor felkeltünk már sötét volt. Kicsit úgy éreztem lábbal kell lökdösni az órákat hogy holnap legyen, és napsütés végre, de azért elszórakáztunk. Az 50es 60as évekből való Élet és Tudományokat lapozgattuk, Jacques-Yves Cousteau kapitányról, meg az akkori Magyarország tudományos újdonságairól, vagy épp hasznos tanácsokat olvastunk fel belőle egymásnak arról hogyan használjuk a mosógépet hűtőszekrénynek.

Több alternatív szabályt találtunk ki a dominóra, én még várat is építettem belőle, amit aztán jól szétbombáztunk. VP -vel ország-városoztam amiben csúfos vereséget szenvedtem, agyilag tompa voltam mint egy bot. A többiek meg leginkább sportoltak, a sakk nevűt űztek. Valamelyik nap én is sakkoztam először VP -vel egyikünk se profi, de az a játék egyszerűen komolytalan volt, aztán meg Ibronnal, ő persze röhögve legyőzött. tudom már mikor volt ez a patakba fürdés előtt.

21 Ha nekem is sikerült volna időn kívüli életet élnem akkor, mint Ilapnak, aki nem volt hajlandó órára nézni se (még arra Citzen órára sem amit Mú a patakmeder mellett talált) sőt nem is beszélhettünk mellette a mérhető időről, akkor nem tudnám hogy negyedike van szombat és kb. 11 óra. Sortos, pólóban mászkálós idő. Közösen indulunk a közeli hegyek ormára, jelöletlen ösvényeken Mú vezetésével, lila virágos mezőkön és rozsda vörös felázott terra rossán, egyre feljebb és feljebb, minden 5 méteren kiülnénk legszívesebben elszívni egy szál cigit és gyönyörködni vagy fél órát az alattunk elterülő mélységen. Tipikusan olyan semmit mondó fotókat csinálok amilyeneket nem akarok. Érdekes dolog hogy tavalyi túránkat lezáró kocsmázáskor pont ide a sziklafalakra láttunk fel, én álmodoztam hogy milyen jó lenne felmászni oda, és most itt vagyok. A katarzis mégis elmarad valahogy mindig úgy érzem hogy nem tudok eléggé örülni annak ami megadatott nekem, pedig mindig azt vallom hogy addig örüljünk amíg lyuk van a seggünkön és szelel! Tényleg, szerető családból származok, nincs jelentős testi szellemi, akadályoztatottságom, legtöbbször jut pénz ételre, de cigire biztos, nem sokan de vannak mellettem olyanok akikre számíthatok... Mit akarhatok még? Csak félig költői a kérdés mert amíg fiatal vagyok addig kalandokat mi mást, és szellemi fejlődést, később meg azt hogy mindazt amit én kaptam megadathasson másoknak is körülöttem. Persze nem akarom soha azt érezni hogy elkészültem, fejlődni és változni akarok, kíváncsi akarok maradni, és nem tudom hogy de valahogyan elkerülni a mókuskereket.

Megint esik az eső lefele menet, turistacsoportot kerülgetünk a keskeny ösvényen, vicces akar lenni egy bácsi megjegyzi hogy arra esik. Megnézzük a három Királyt, ami 3 vízesés egymás alatt. Szépek, alattuk mocskos iszap színű víz folydogál. Mire leérünk egy szélesebb kavicsos útra az eső is eláll úgy döntünk mászkálunk még. Kénytelenek vagyunk elmenni egy beton kacsaúsztató mellett is, Ceauşescu hagyatéka ez is van belőle bőven erre felé, az már csak hab a tortán hogy Mú elmeséli hogy a vízesés alatt (itt is van egy vízesés) anno barlang volt amit egyszerűen feltöltöttek. Ha még valamelyikőnknek nem ázott volna be a bakancsa innentől nincs menekvés majd most be fog! A patakmederben ugrálunk kőről- kőre végcélunk a Fátyol vízesés ami inkább csak „fátyolka” vízesés hozamát tekintve, én feljebb mászok, marhára tetszik ahogy kicsit arrébb több méter széles aláhajló sziklafalat keresztül fúrja a víz és szépen komótosan csöpög a kezemre. Lefele VP re rúgok egy akkora követ ami komoly sérülés okozhat, de szerencsére még épp időben megáll. Nem bírunk magunkkal ez az 5. vízesés 2-3 órán belül muszáj alá állnunk, nem is túl hideg a víz egész sokáig állunk VP -vel benne, érezni a víz súlyát ahogy koppan a fejtetőn, fogjuk egymás kezét. Rövid napimádatba kezdünk, az eredmény nem marad el felhők komótosan elállnak a nap útjából, élvezünk minden sugarat, valamennyit talán száradunk is. Visszafele már úgyis mindegy alapon nem kerülgetek semmit térdig gázolok a patakban, kicsit örülök hogy élek, úgy igazából ÉLEK, most nincsenek számlák, nincsenek gondok, csak mi vagy meg a hegyi patak! Visszatérve lakomázunk, mindenki ugyanazt konkrétan úgy néz ki mint a hányás, a babos lecsó vagy mi amit Mú összeütött, de mindenki jóízűen fal, nem marad semmi.

22 Igazából nem tudom milyen megfontolásból, de gy döntünk VP -vel hogy kevés volt még a vízből, a nap már nem süt de mi elsétálunk a Dögol sziklán túlra, és meztelenül libabőrösen játszadozunk a patakban, a képet csak az rontotta hogy a víz partján rengeteg pet palack van feltornyosulva, amit a víz itt rakott le. Valószínűleg itt görcsölt be a jobb vádlim mert visszafele már sántikáltam. Mire vissza érünk talán már a tűz is ég, este sülnek a szalonnák, kolbászok, kenyerek, paprikák, körbejárnak a rövid papírba tekert lámpás magyar zölddel fűszerezett cigaretták, kortyolgatjuk a Wishkis zöld teát vagy épp az Ursust . Vannak a profik, akik kivárják hogy a tűz forró parázzsá égjen, és ott sütögetik a vacsorájukat órákon át, de én úgy vagyok vele hogy „steril” zsíros kenyeret bármikor ehetek, a saját magam által készített étel pont attól a kis pernyétől meg koromtól lesz olyan ízes számomra. Éjszaka persze tele zsírral meg THC -val végig baromságokat álmodok. VP -is azt mondta hogy elég sokat álmodott ezalatt a pár na alatt mindenféléről, megállíthatatlan liftekről, én érdek házasságot kötöttem álmába meg ilyenek, irigylem azokat az embereket akik jól vissza tudnak emlékezni az álmaikra, én elég sokat álmodok (még nyitott szemmel is) de mikor felkelek általában csak egy két kusza zavaros kép marad meg vagy még az se. Amúgy olvasgattam a témába, de ehhez az álom dologhoz nem igazán értek, az mondjuk „vicces” volt amikor egy időben Ilap komám rendszeresen válogatott módszerekkel öldöste az ismerőseit, engem azt hiszem lefejezett álmában.

23 A mai nap a „nagy” túra napja volt. Ugyan a 6 órai kelésből nem lett semmi de nem is bántuk. Én szinte szaladtam (vagy repültem?) a teleszkópos túrabotjaim, ütemes kattogására a kék kereszten ami időnként keresztezte a mű utat. Kicsit nosztalgikus volt 15- 18 éves korom körül éreztem magam, amikor alap hétvégi programom volt, hogy hát ha nem jön velem senki, akkor majd egyedül csavargok. Péntek este fogtam magam felmentem busszal vagy néha biciklivel (egy dögnehéz acél vázasa teleszkóp nélküli, bringával -mindig szakadó esőben) a Bükkbe és csak úgy tekeregtem össze vissza az erdőbe. Mindent meg beszéltem magammal, hogy mikor iszok, mikor pihenek meg, meg úgy az akkori életem. De nem is csoda hogy rohantam, dolgozott bennem egy paradicsomos húsgombóc konzerv, egy bögre kávé, meg egy energiaital. Aztán VP -vel közösen mentünk, neki se tökéletes a lába az egyik térde már itthon, barlangászás közben kiugrott, és az ízületei is olyan szarok mint az enyémek, ha nem szarabbak. Amúgy meg tök písz hangulat, lepkék szálnak szemüvegemre meg ilyen flashek! A Ponor „sarkában” nápolyizunk, meg nézzük a crossz motorosokat, akik össze vissza karistolják a rétet, én kicsit remélem hogy beszakadnak egy víznyelőbe. Amúgy biztos tök élvezném ha én ülnék a nyeregbe, meg adrenalin, oké-oké, de akkor is szörnyű amit az egyre több quad meg terepmotor művel a természettel. A réten ahol tavaly sátraztunk most nincs akkora „tömegnyomor” de akadnak emberek szép számmal, a hegyi mentők is elnapozgatnak, a bordó lemezsátruk mellett ami olyan mint egy félbevágott focilabda, vagy ki be mászkálnak a még nagyobb Hanah konferenciasátrukba. De mi csak tankoltunk friss vizet a forrásnál, és felmásztunk a kék pötty jelzésen, a Csodavár tetejére. Még mindig iszonyat jól néz ki az égész, kiállsz a szikla legperemére, kicsit megszédülsz, eszedbe jut mennyire kis semmi vagy,. nem tudom hogy az áhítat nagyobb e bennem vagy a félelem a kicsiségtől. De kicsit arrébb annyit kisilabizálunk a román emléktáblából, hogy volt már aki erről a csodás helyről ment el örökre. Később még nagyobbnak tűnnek a méretek, azok a mozgó pontok alattunk az emberek. Idén jutott időnk lentről is megnézni, van benne egy drót kapaszkodós, lépcsőzős, jóság rész is, mellette zúgókkal, aki nem szokott hozzá ilyenhez annak egy kicsit lehet para. De ami utána jött ahhoz én sem vagyok hozzászokva, át kell kelni az elég erős sodrású barlangba zúgó hideg patakon, ha nincs egyetlen rövid függőleges lánckapaszkodó a part szélén, nekem lehet nem jut eszembe átkelni. Na jó de eszembe jut de nagyobb hülyeségnek tartom ha nem tudom hogy ott megy út. Ehhez képest átráncigáltak egy lánykát aki szerintem tuti fogyatékkal élő, vagy ha nem akkor nagyon be volt szarva, mert egyedül nem volt hajlandó mozogni. Szóval esélyesnek tartottam hogy, beszüntetik a napozást kicsit a hegyi mentők... De nem lett gáz, sőt egyre többen átszenvedték magukat, voltak olyan Csehek akik ott szívtak (én biztos nem mertem volna itt) lassacskán mi is. Bekukkantottunk a barlang szájába, cigarettáztunk a patak közepén egy nagyobb szikla darabon, én majdnem belestem a patakba, mikor feljebb akartam mászni fotózni, de a jobb lábam nem igazán tartott meg, már előtte is fájt de csak a lefele meneteknél. Innen ki lehetett mászni egy másik dolinába, a felét egy lefele tartó aztán függőlegesbe hajló barlang száda akna foglalja el. Közvetlen mellette olyan 10 méter magasan van egy másik kis üreg, Ilap macibarlangnak nevezte el mert olyan mint a rajzfilmekben a medve barlangja tök egyenes az alja szabályos fordított U alak a teteje és sötét. Még feljebb lehet mászni egy másik barlangféleséghez, van egy felsőbb terme ahova, egy nehezebbecske travival lehetne felmászni, meg van egy emberszéles felfele kicsit szűkülő kürtő is, aminek vagy 1/3 -á -ig be is másztam. De innen csak arra lehet vissza menni amerről jöttünk, visszafele gyorsabban megy a patakon átkelés is, Bár VP -nek az utolsó kimászásnál a vizes falon miközben kapaszkodott a láncba ki ment a „rosszabbik” térde, ami lecsúszót, így beverte a másikat is. Még gyorsan megnéztük a harmadik barlangos dolinát is, de mindenki kezdett, fáradt meg kajás lenni, úgyhogy feleslegesnek tartottam leszerencsétlenkedni rossz lábbal a patak szintjéig meg vissza a barlangból. Ígyis volt előttünk még egy nehéz felmászás ahol ki ki csúsztak alólad a kövek, de főleg azért volt nehéz, mert a fogyit kísérgető srác, meg még két fiatal magyar picsa folyamatosan, rugdosta ránk a köveket. Mindegy ezt is túl éltük! Innen jó tempóban, nagyon max. egy óra alatt vissza lehet menni azon az úton amin jöttünk. De nem nekem meg VP -nek, a könnyem is kicsordul ha lefele kell lépnem (bár kicsit hipochonder vagyok, tudom nem is fájt az annyira) VP -nek fáj mindkét térde, és még át is esik egy az ösvényen keresztbe fekvő fán (azért mert nem emelte elég magasra lábát, saját magának sikerült bebeszélnie hogy testkép zavara van, és nem érzi saját határait ). Leverte a grumázt rendesen a vádlijárúl! Úgyhogy, enyhén szólva lassan bicegünk, számomra nagyon érdekes nem önként hanem muszájból legutolsónak lenni, ilyen még sose fordult elő velem ilyen túrázás közben, amúgy nem is olyan rossz dolog... A lényeg hogy mire mi haza értünk, még épp az eső előtt, addigra a többiek már lezuhanyoztak, volt aki meg is kajált. Fáradtak voltunk de milyen lusta fáradtak? Olyan lusta fáradtak hogy az 1 km -re lévő lakókocsiboltig, kocsival mentünk sörér, áfonyalikőrér, meg csokiért. Gondolom este sokat szívhattunk, megittuk az alkohol nagy részét szokásunkhoz híven – igazából én meg VP mindig többet ittunk mint a fiúk. Néztük közösen a vihart, meg a villámokat bentről, az áram többször is elment, már VP is sötétbe zuhanyzott. De hangulatos volt mécsesek mellett üldögélni, mikor már vissza jött az áram se voltunk hajlandóak felkapcsolni a fényt.

24 Másnap hol esett hol nem, de mi folyamatosan lusták voltunk, elképzelhetőnek tartottam hogy ki se mozdulunk a kertből. Mú már néhány napja ha van ideje egy ökölben kényelmesen elférő fa talizmán féleséget farag. Tényleg tök jól néz ki a szeménél még a fakérget is meghagyta, egyenként ki vannak farigcsálva még a gerinc csigolyái is! Én voltam következő áldozat, de szépen sorban mindenkit elkapott faragási vágy. Mindig is tetszett a fával dolgozás, meg a fafaragás, de rá kellett döbbennem hogy mint az összes többi művészethez ehhez sincs tehetségem, először faragtam egy orrot, aminek nagy részét nem is én hanem Ilap faragta, aztán este meg valami figurát, egy félbevágott bükk ágból, amit a többiek, két tévés teletubinak csúfoltak. VP is faragott Ilap adott neki jó tanácsokat hol keskenyítsen a szobrán, hogy „mexikói múmia macska” -szerű legyen. Aranyos cicát faragott, még farka is van neki, olyan mint egy jogar, és már nem hasonlít annyira bagolyhoz sem mint a kezdetek-kezdetén, Ibron, termelte a legtöbb faforgácsot ő egy méretes husángnak, pucolta le a kérgét, aztán belelátott a fa adottságaiba valami tarajos sárkányfejet tényleg hasonlított is sárkányra, de aztán levágta a tarját és a „valamilyen állat” kategóriába sorolta művét. De Ilap élvezte legjobban a faragást míg be nem sötétedett, faragta törpéjét. Mi azért bóklásztunk egyet a régi be se indult urán bányák felé, az egyikből ömlött a víz nem mentünk be, a feljebb lévő járat meg egy nyílegyenes max. 10-15 méteres táró volt. De nem baj! Mert szedtünk meg ettünk sok sok finom málnát, még Ilapnak is vittünk egy lapulevélbe csavarva. Elugrottunk még mindig Ilap nélkül a patakra, a nap épp lebukott a hegyek mögé, de mi be -be merültünk néhányszor nyakig a 4 fokos vízbe. Ettünk egy csomó ropit, ja már mászkálni is beszívva indultunk el szóval alap a zaba para. Este meg megint gyújtottunk tüzet, ott üldögéltünk sütögettünk, idő közben Mú csinált az Ilap törpéjének lefűrészelt sapkájából egy, természetes hatású, de igen jól működő hasis pipát, azt még ki kellett próbálni!

25 Az utolsó reggel, délre már minden bent van a kocsiban, mi is, indulásra készek vagyunk. Mú ölében a szemetünk, Ilap hátul olvas, kölcsönkérte tőlem Kerouac -Átutazóban –ját, amire azt mondta hogy ne olvassam el, nem csak azért mert ez a könyv az Elhagyatottság angyalainak egyenes folytatása, hanem azért is mert nem jó. Nem a könyv nem jó, ezt éreztem, vissza is kérdeztem mosolyogva -Meghalunk mind? -Mind ennyit mondott, ennél jobban nem tudom, leírni azt amit megértetett, és azt amit hamarosan én is megértek mert nem hallgatok a jó tanácsra.

Haza fele kényelmesebnek és gyorsabbnak tűnt az út volt cigink, sörünk, még csokink is, Belényesben sikerült a szemetet is kirakni, amiből időközben szépen lassan elkezdett a kukalé szivárogni Mú lábára. Utoljára hugyozni léptünk a másik ország földjére háttérbe román mulatós, majdnem Szalontán vagyunk már. A határon sincs semmi gond, alig 20 km Csaba. Az első felirat amit magyarul olvasok valami pékségen: Megízleli egyből megszereti, hát igen, itt a mi országunk lehet mondani róla sok mindent jót, rosszat. Nem csak hogy megízleltük már, hanem sokszor úgy is éreztük hogy minden testnyílásunkon ki kell hánynunk ezt az egészet úgy ahogy van, mégis van valami jó is abba hogy haza térhetünk...Főleg hogy ekkor még azt hittem hogy két nap múlva már Szlovéniában csövezhetek. A többit már leírtam az elején, Szóval jó az ha vannak az ember mellett olyanok akikre számíthat, az nem jó hogyha egy évben egyszer találkozik csak velük, hat nap alatt még a régi szép idők emlékével felfegyverkezve is nehéz KÖZÖS VALÓSÁGOT építeni, több idő kellett volna! Fura hogy legalább annyira örülök annak hogy velük járhattam ott mint annak hogy ott, járhattam. Szeptember 5-9 kilenc! Remélem sikerül vissza mennünk, és a föld alá is lejutnunk!

zsuppot kötött a hátára... nem mer nagy hátizsákot, de a re-rendezők elmentek kalandozni! ha túlélik majd írnak! Mindenütt jó de MESSZE a legjobb:) peace

konstat-ültem tegnap, mert az új macskaszar szagú helyen, ahol voltunk, mit tudom én hogy hányadik került, ott folyt a dínom dánom, móka-kacagás. én meg törökülésben fogyasztottam amit elém raktak és üldögéltem, üldögéltem, üldögéltem. aztán egyszer se nyertem, mindig tl nagyot akartam markolni, nem éreztem a véremben a lüktetést, semmi se történt velem, pedig nem volt zavaró tényező, csak én voltam a tespedő. ezt a rezignáltságot ami olyan mint most bennem a 3 vagy mitudom én mennyi kávé égyomorra méég legalább ktszerannyi cigivel csinál fizikailag, csak ez valami mástól az agyamat blokkolja, de nem baj mert holnap indulunk a régibe, aztán meg az idegenbe a vadonba, és remélem a kiszakadás majd csinál valamit, helyre nem tesz én most is a helyemen vagyok, csak rózsaszin szemüvegen át húz egy mosolyt a számra, ha felnézek és fölöttem kikandikálnak a kövek a mohából meg pozsgásokból szőtt szőnyeg közül, és közben egy többmillió csillió kilóméterről jövő fénysugár eléri beteljesülését, és apró szivárványkét csattan halálára egy kis vizesés egyetlen vízcsepjének tört részén. szóval most közeljövő várása tölti ki az agyamat, lassan csak eljön hogy multá válhasson valahogy teljesen máshogy mint én gondoltam, ja-ja van valami a jelenben nehéz élni dologban amit VP boncolgatott....

Szóval, VP reggeli blogja már régen volt azóta van már itt nyitott sör, tehát az ilyen fogadalmakba olyan erős talajon gyökeredznek, mint az olyan kijelentések hogy : "soha többet nem ZUMA-zom, az egy játék gépen egy béka szájából kell köpködni a színes golyókat, mellesleg valamiért lefagy tőle a gép vagyis inkább puff leáll, de még így is nyomjuk. Na de én igazából valahol ott fejeztem anno, hogy voltunk barlangban. A vasárnap úgy emlékszek "vasárnapos" volt punnyadós-tanulgatós, tegnap először is majd meg szakadtam a körúti dugóban, nagybaggel a hátamon, be is néztünk pihizni O-hoz, aki szokás szerint valamiféle lakásrestaurálási feladatot végzett, de igazi célunk az a Margit sziget volt, nah nem "katasztrófatúrista"-ként (észrevettem, hogy így hogy kicsit magassabb a víz sokkal többen nézik) hanem azért hogy mossunk! Alkalmatlan a lakás ilyen dolgokra, de a dunába fér sár  bőven. kicsit furán néztek az arra járók de mi meglepően hatékonyan cirka 1 óra alatt eltüntettük a naggya sarat a cuccunkról. Gyors piknik majd itthon döglés kicsit, meg Zsaufy sütött palacsintát fini lett, VP találmánya a lekváros fahéjas csinta ami nem is rossz dolog. Elmentünk mentsvárba, ami most meleg,büdös,zajos, nagyon alja képet festett, és a fröcss is igen szar volt, de legalább ingyen, legalábbis én nem fizettem érte. Nem pont ideális körülmények közt a slozin, csavarintottam egy cigit a közeljövőre... Később megérkezett O + F ők is ittak, aztán még boldba egy üveg félszáraz pezsi, és séta budára ZP-höz. Ott nagy sor mer ugye Kispál és a Boyz vagymifene, kishazánk, maxiüber sztárzenekarocskája léptettetik ma ott fel. Mégis, mi viszonylag gyorsan bé jutottunk, (ketten egy ember  árán), ott is ivás meg, eldugottabbsarok keresés, én meg F reágyujtottunk a tekerencsre, VP- meg őnem, őnem, de aztán őde, nem is baj. mitudom én gondolkodtunk hogy vaj mér van a csajbudinál, mindig 5-10 szer nagyobb sor, F-szerint, mer kb. 50% épp vérzik és ez meglasítja a dolgokat, nem tom én nem értek hozzá, lehet hogy arcvakolat igazítással, mindenféle kemikáliák magukra nyomásával, vagy picsogással megy el az idő. na ez is mindegy csak úgy kitérő, szóval volt koncert! JÓ koncert volt! nekem még mindig bejön ez a kacsafejű, álbölcsész sosenövökfel még egy unikomot oszt jobban megy majd, Lovi gyerek zenekara. Bár hozzátartozik hogy nagyon szerteágazó produktumot kaptunk, volt old-school rakkenrola, meg volt csík tagokkal kiegészült kispálésaborz népművelő nóta kör, meg szerintem számomra vagy két új szám is, meg még egy csipet elszálós űrdiszkó is belefért, és valahogy koherens egységgé fort, jó volt hogy például a most szóló bársonyfüggöny, az valami über ambient-melankólia szösszenetté változott, vagy hogy a rezervátomot mindig-mindig egyre jobban megszeretem, egyre többet más jelentést kap, persze az is lehet hogy igazábol szar koncert volt csak alkohol + vérfarki , játszott az érzékszerveimmel. Az agyammal meg tuti játszott, szóval volt hogy elfelejtettem hogy koncerten vagyok és csak a számomra épp leszürődő mondanivalóval törődtem, lötyögni is elfelejtettem, aztán valmi kapcs, és pöri-pöri bili-buli salala tralala putypurutty, és ezek váltogatták egymást. Tetszett a miliő, hogy be-be szólunk, a fiatalságnak, mégiscsak átérezzük a kurvanagy világfájdalmat, oktatunk is, meg inteligensek vagyunk, de nem akarunk példát mutatni... Szóval kellett már egy kispál koncert-no. Ettem melegszenyát kecsapos-mojanézes, majonéz jó! :P . Tökmindegy. ma meg meghúztak, ez van biztos nem voltam elég felkészült majd máskor jobban utánnanézek ki.miért-hogy hentelt agyakat az 1800as években, leszarom ha-így ha úgy vége a vizsgázásnak, je.van 15000 ára lejünk, csak kajára vagy bármi másra nincs forintunk, mindegy majd lesz, meg voltunk könyvtárba nyárára betárazni, csak úgy össze szedtük ami kicsit is szimpinek tünt, a számomra ismeretlen finn szerzőtöl kezdve, keruacon át, popperig, daniel keysig és így tovább  9 darabos gyüjtemény lett. Úgyhogy inkább olvasok is pötyögés helyett

hmm... jobb dolgom nem lévén (miután szimpla lustaságból úgy döntöttem, hogy mégsem ma iratom be az utolsó pár jegyemet, de aztán visszaaludni sem tudtam) kicsit visszaolvasgattam a blogot. Két dolog tűnt ki belőle. Az egyik, hogy kibaszott sokat iszunk. A másik pedig, hogy mennyi minden történt, miközben én folyamatosan azon szenvedtem, hogy nem történik semmi sem. ??? Most is épp azon gondolkodtam, hogy kéne már valamit kezdeni magunkkal, amikor be kellett látnom, hogy tegnap pl. kispálon voltunk, szombaton barlangban, csütörtökön lakásavatón, stb, stb... Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy miért élek meg mindent ennyire semmiként. Talán mert sehol sem vagyok ott igazán? Vagy mert én az aktuális "történikvalami" közben is már azon gondolkodok, hogy na, mi lesz a következő "történikvalami"? Kezdem úgy érezni, hogy enyhén kényszeresen próbálom teletömni a napjaimat programokkal, eseményekkel. És akkor most felmerül még egy kérdés, hogy mit akarok én ezekkel helyettesíteni/elnyomni? Azt már egy ideje tudom, hogy próbálok nem gondolkodni, mert azt hiszem, hogy nekem az jó. Nem gondolkodni pedig csak úgy lehetséges, ha nem hagysz magadnak időt rá, egyik programról rohansz a másikra, az esetleg mégis a felszínre törő érzések, gondolatok ellen meg ott az alkohol és a vérfarkas.
most akkor hol a re-rendezés?
De mindegy, mert már nyár van, és már vizsgaidőszak sincs, és kp is letudja ma a beszédpszichót, nyáron meg nem is kell talán talán annyira összerendezettnek lenni. Már csak azt kéne kitalálni, honnan lesz pénzem mindenre, amit kitaláltam, honnan lesz pénzem ahhoz, hogy egy perc szabadidőm se legyen gondolkodni... 

zuhanyozni kéne és lemosni az elkent zöld sminkmaradványt. sört már csak azért sem iszok, mert az előbb döbbentem meg, mennyit iszunk :P

Nem szóltam el magam, jó maradt a tegnapi nap. Benézett Han úr hozzánk, aki adot forintot nekem, sikerült kitakarítani. Aztán nagy baggel, valamiért a Deákon át közelítettük meg kerékpárral a Margit hidat aztán felszenvedtük magunkat, a Pálkricsmihez, ahol épp vagy 60an vizsgáztak különböző barlangos dolgokból. Pohárka sörrel hütöttük magunk majd Kerika, sifony, VP, meg én negyed 7 körül lementünk a Harcsaszáj barlangba, ami itt ott igen szép itt ott inpozáns és mindenütt ge.i sáros, overált köll majd mosni a Dunába, a lámpám szarakodott, felkészületlenül indultam el kicsit, de érdekes hogyha csak a karomra van tekerve egy kis fos ledes lámpa, agyilag milyen megterhelő előre mindig oda világítani ahova lépni vagy nyúlni akarok, VP-nek is merelült a pilácsa, de ő inkább a le-le szakadó, csúszó anzugjával küzdött. Azért épségben felszinre keveredtünk 22 00 kor, még pár söröcske a kocssmába, közbe megtaláltuk Zsaufyt aki ugye nállunk száll meg, majd kicsit elkavarva de átmentünk a Józsefhegyi barlanghoz, ott volt ilyen buláj féle, de nem igazán asszimilálódtunk, kkaptam egy tök jó lehetőséget, mehetnék ALBÁNIÁBA olyan lukakba ahol még embör nem járt, de se pénz meg hát akkor még Erdélybe vagyunk, szóval sajna ez most sztornó, pedig érzem hogy az is Kúrv@ jó lenne, meg megtiszteltetésnek érzem hogy egyáltalán gondoltak rám. Majd leszáguldottunk, szószerint mert fék nem sok van a bringáinkon, a Blahán újra összeszedtük Zsaufyt,  lecsapatuk testünkről-hajunkról a nagyja sarat, ma meg kostatálgasssuk hogy hát mindenünk fáj meg izomláz, DE ez olyan jó érzés:) na de nem fecsegek tanul, tanul, tanul! 

van e élet a halál előtt???

-MOST azt hiszem van!

Pedig csak takarítjuk önnmagunk mocskát, megtisztulunk, és süt a nap:)

1 hónapos a BLOG :)

phhhrrr...  nah, írok blogot, ha már nem tanulok, pedig nagyon el kéne már kezdeni, legyek túl ezen az utolsón. Utána jöhet a NYÁR ami még mindig nem tudom hogy is fog kinézni, de már legalább kezd körvonalazódni. Azért is inkább a csudálatos beszéd pszichológia rejtelmességeivel kéne foglalkoznom, mert máskor nem nagyon lesz időm rá. Holnap jön megint Han meg Zsófi is szóval lesz átmenő forgalom meg még barlangba is kéne menni stb-stb... Sok izgi dolog nem igazán történt, elfogadták a plagizált dolgozatomat jutalmam egy 4-es, voltunk kettecskén kocsmázni úgy, az alkoholfogyasztás öröméért, megpróbáltuk elképzelni milyen lehet naposegér-tenysztőnek lenni, aki kaméleonoknak, kígyóknak, pókoknak, állítja elő a kaját, és több száz vagy ezer vemhes egere van és azok kölykedzennek, és apró rózsaszin kis állatok vannak mindenütt, és nagyon büdös lehet ott és és és aztán meg jól megeszik őket az egzotikus állatok, erre emlékszek de sokminden mást is el-el képzeltünk még. A nyár első elképzelhető programjának most pár nap BOGA tünik Mú-ék házikójában, Erdélyben ahol tavaly is voltunk, csak most nem önnmagunk határainak a keresése lesz a főcél, hanem csill, pihi, nyugi. Persze én elképzelhetetlennek tartom hogy megüljek a seggemen, szóval lehet egész más lesz...
Tegnap este meg  átnéztünk Alma házavatójára, csinos az új lakása, szépnagy. Szokás szerint klikkesedtünk, fő ok az volt hogy dohányzunk, de inkább az hogy bent szarzene mellett kusban ülni, vagy külföldiekkel külföldi nyelven beszélni nem tünt túl izgalmasnak. tökmind1 summa summárom berugtam nem tudom hogy a 7-8 sör volt e hibás a vodka, a tajgaslicesör(tasli) vagy a tekermény, de én a zsíroskenyér után lettem szarabbul, amikor már zavart hogy nem tudok a hangok, elől sehova se elrejtőzni, hányni nem sikerül csak teleköpködni a szomszéd virágládáját, söröket borogatni stb stb szóval nem voltam jól és inkább haza séta (de még tudtam merre kell hazajönni) ithon is szarullevés aztán meg sokkal jobban, ma meg mindketten lájtos másnaposágoságososok vagyunk, szóval lusta semmitevés... és a nagynehezen életrekeltett laptopomon, tartalom nélküli unaloműző blogolgatás.

szeretem, szeretem! de Bowie-s változatba is jaó

ezenkívül itt van még az állat a sötétben, körülötte sok alkoholal, akit most valmér nem tudok feltölteni, lekorlátozódott a net, de majd megpróbálom.csak azért akartam őt ide rakni, mert olyasmiket akar mondani hogy, vannak nekünk szubjektíven, rossznak itélt szokásaink ami alap, én pl.: káromkodok, dohányzok, alkoholizálok, tudatmódosítok, néha hazudok, vagy szánt szándékkal megbántok mást. de ezek tünetek, a tüneti kezelés/fájdalomcsillapítás, az nem jó módszer, szóval ezek a dolgok valmi helyett, vanak csak tök jó lenne rájönni hogy mi helyett is...

na de nem filozofálok, jó sokat kockulok mostanába, de ma mondjuk sikerült, nem felesleges nincs jobb ötletem, ez a legegyszerűbb elven tenni ezt, hanem gy hogy tökjó dolog netezi. az eredménye pl rábukkantam  a VHK egyik tagjának(Bede) netes szösszeneteire:

http://www.zene.net/vhk/szeptember/kkkuj.html

http://kk.blog.hu/

http://quart.hu/cikk.php?id=2840

ilyenkor mondom hogy basszus, Ember, így kell élni! kis pénzből látni és érzni az egész sárgolyót,bár a lakatlan szigetes tarck listel nem értek egyet de nem is jártam még lakatlan szigeten. jaj-jaj megint azon ötölök hogy kéne összehozni a nyári stoppolást, vagyis igazábol azon hogy kellene elindulni, mert ugye utánna már megy MINDEN szépen magátol , mint azt annyiszor megtanulhattuk!

Jó persze elkerülhetetlen hogy a netezésbe belekerüljenek olyan faszságok is min a: cloaca machines -is ami egy bazi nagy gép ami képes szart előállítani, aztán hurcolják Düsseldorftól, New York ig... de azér most sikerült izgi dolgokat is találnom. ezen felbuzdulva lehet össze kapom magam egy jó kis hétfőesti, nembaj nem történik semmi, esőben sétához... vagy olvasok, de gép off

 El kell indulni minden úton

Az embert minden úton várják

Nincs halálos érv a maradásra."

Én az úton gyalog megyek
alattam az élet megy sehova
és most hogy minden rendben van
aztmondom oké
és nézek a másik irányba
nem tudom hova kell
megpróbálom megérteni
Talán .........
Jobb, mint tegnap?
Jobb, hogy én  erre megyek?
amíg nem egyedül ülök otthon addig
talán .........
vagy ez is mind csak sivatagi délibáb?
és bámumulom az örökkévalóságot?
ahogy a folyó énekel öröké a szikláknak
belefullad a nevetés és meghal a hang
ott az a vékony vonal, amelyen túl vidám,
 hogy tényleg hamis minden
de beleszeretek a soha senki bizalomba
 újra-meg újra