1 Lehet hogy blog-addict vagyok, mert az alant olvasható sorokat már a Kárász (amit káosznak-olvastam) IC- csöppet sem ícé kupéjában elkezdtem, net helyett papírra vetni. Írói hajszálerem sincs

nem hogy vénám, de önmagam szórakoztatására emígyen leltároztam az elmúlt napok történéseit, amit most bepötyögök egy pohárka Balatoni Szürkebarát társaságában:

2 Talán már Kecskemétet is elhagytuk, de Kiskunfélegyházát biztos. Van 6 szál román piros Pall-Mall-ünk, amire egy impotens, hamvadó cigaretta szálat ragasztottak elrémisztésül (szerencsére a szájrákos, képest már elpöfékeltük). De így is kellemesen szagzik a kupénk, a bagószaghoz, keveredik, az utánozhatatlan MÁV-buké, meg a bakancsban bepállott lábam verejtéke és akkor ezt mintegy koronázza a sör amit fel-fel büfögök. Úgy érzem a gyomromra kitették a megtelt táblát, egy darabka templomi ostyát se lennék képes lenyelni. Ilap-mama bőséges paszulylevese meg csirkepörköltje után, amire még letuszkoltam a számomra „kult” csiga-pékséges bacon-os-sajtos kifli diós csiga combót, nyakon öntve egy fröccsel. De nem is akartam ennyire előre szaladni...

3 Azt szeretem az utazásban, hogy amikor reggel kinyitom a szemem. Otthon a szánalmas kis garzonlakásunkban már akkor más hullámhosszon van az agyam -az UTAZÓ hullámhosszán. A tervezés és a vágyak kusza labirintusában. De attól hogy „in-situ” utazóvá avanzsáljuk (helyesírás progi azt írja hogy avanzsáljuk helyett galvanizáljuk-at írjak) önnön magunkat még ugyan olyan (szánalmas) emberek maradunk. A reggeli (most vagyunk Kecsón, kinéztem az ablakon) szeánsznak ugyanúgy kérlelhetetlenül le kell zajlania, az egy-két adag kávé lefőzése 4-5 cigi mellett, közbe bugyuta email-ek átpörgetése, stb.- stb. Persze lett volna dolgunk, mondjuk a lakást nem úgy hagyni ott, mint ahol kedélyesen dagonyázott egy betépett varacskos disznó csorda, meg ilyesmik. De ilyenkor az egyetlen mozgatórugó az ELINDULÁS. Ami igazából jóval hamarabb, az esetleges út kitalálásakor kezdődik. Az elindulás kimaradhatatlan része a hiányérzet érzés, hiszen „az elkövetkezendő életedet” két helyre vagy kénytelen betömködni, a hátizsákodba, és a pénztárcádba, kreativitásodon és szerencséden kívül csak ezekben bízhatsz!

4 Persze ez sem zökkenőmentes, a lépcső aljában eszébe jut VP-nek hogy a fotógép fent maradt. Visszaszaladok érte, szét nézek (mi kellhet még?) a biztonság kedvéért egy 20 centis gyertyát még felkapok (persze nem kellett, de 3 darabba tört, csak a kanóc fogja össze).

Visszatérve a fényképezőre az egy érdekes dolog... Ugyan sose éreztem magam annak a japán turista típusnak, aki egy ótvaros autópálya pihenőnél is észre veszi hogy a kis kék virágok amik csak úgy oda nőttek mennyi életet visznek a művies murvahalmokba, illetve de sok mindent észre veszek(ünk). Csak nem gondolom hogy görcsösen kell róla lenyomatot készítenem, ami nem elég hogy nem tudja vissza adni emocionális beleérzelgéseimet (nem tudok fotózni auto-funksön->katt), de pont úgy vagyok vele mint az írással, nem elég kifejező, ráadásul a jelent, amiben az lenne a dolgom hogy megéljem, beszippantsam, egycsapásra múltá 2,44 megabyte-tá változtatja.

Főleg a „tájképek” ilyen gonoszak! Ki akar a büdös nagyvárosban, sziklafalakat meg vízeséseket nézegetni? Olyan mint a nagyanyáinknál megsárgult óriásposzterek, aminek a közepében éktelenkedik egy villanykapcsoló meg két konnektor... nem erre nincs szükségem. Ha esetleg szerepel a képen valaki (ismerős) azon legalább lehet röhögni, főleg 5-10 év múlva (feltéve ha nem lesz addigra a digitális enyészeté a kép)a basszus hogy néztünk ki(?) költői kérdés mellett. A hegyek meg a sziklák nem ilyenek, ha szerencsések vagyunk és nem lesz a legyalult helyükön egy okádék TESCO vagy kacsalábon forgó wellnes-hotel-komplexus akkor ugyanolyan méltóságteljesen fognak lenézni, és nem lesz olyan csilli-villi körömnyi masnia ami szavukat/bölcsességüket vissza tudná adni.

5 Az elindulás első fázisa az „otthon” elhagyása. Innentől utazók vagyunk! Nem úgy várjuk a Blahára menő villamost mint ami a Blahára megy, hanem mint az első eszközt ami segíteni fogja tervünk beteljesülését. De ez nem valami belső felismerés, valami tudat, valami kincs ami a kezünkben van, sokkal inkább átlényegülés, sejtszinten vándorlunk, egyszerűen nem vagyunk hajlandóak a villamos utasai lenni! Ha akarunk már most tudunk a „táj”ban gyönyörködni, hiába tettük meg több százszor már ezt az utat. Ami viszont bizonyos hogy mosolygunk, és igazán jól benne vagyunk a bőrünkben, meg a világban is akkor vagyunk legjobban benne amikor pont kiszakadni akarunk belőle. Szépségesek vagyunk, látjuk a tükrökben, a robotoló emberek szemének tükrében, még a telefonjáról mulatós hallgatásra kondicionált cigány suttyók arcán is. Hősök vagyunk, csavargók vagyunk, és miénk minden kincs, a világ, a szabadság, legalábbis azt hisszük...

6 Aztán az utazók számára nem csak az idő de a táv is relatív, ami lehet leküzdendő, vagy ha épp szerencsénk van átélendő is. Sok minden befolyásolja a dolgot a kezdeti bizakodáson kívül bennünk volt pár doboz sör tartalma, meg a pet-palackba, bekevert olcsó száraz bor fröccs nagy része is. Ami többek közt azt eredményezte hogy rajzfilmslágereket, az előttünk lévő generáció így hívta vagy inkább cartoon-opening-eket, mint a Hupikék törpikék, vagy a Balu kapitány „énekelgettünk”. Ha épp nem a Gábor Áron rézágyúja, vagy a kiment a ház az ablakon kezdetű nóták dallama tört be kiirthatatlanul agyunk és fülünk közé.

7 Így kellemesen becsípve érkeztünk meg Szegedre. De a gép óramű pontossággal működött, Ilap még megérkezésünk előtt tudatta velünk hogy tárt karokkal vár. Még vizsgázott egyet gyorsan de most már neki is kezdetét vette a NYÁR. Amikor leszálltunk pedig, a később beszívva magamban Fantazys hangzású Ibron -nak keresztelt másik volt lakótársamba (meg kedves anyja és Gyp -s nek készülő épp most felvételizett hugocskájába) botlottunk. Az új albi miliője nagyságrendekkel, szeretetreméltóbb, otthonosabb, mint az a paneldzsungel-parcella amiben anno módunk volt közösen élni. Ledobtuk a zsákokat meg bekaptunk pár falatot, és a maradék fröccsel immár négyen (Ilap, Ibron, VP meg én) elindultunk, először volt néhány halva született próbálkozásunk Ilap könyvtári kintlévőségeinek rendezésére de végül a geometria alapjai vagy mi mégis nálunk maradt. A fröccs viszont elfogyott, úgyhogy újabb fröccs meg egy egy presszó kávé a szegedi Egri borozóban. Jó dolog nosztalgiahullám tetején szörfözve verőfényben egymás mellett a Kárászon bandukolni. Találkoztuk ott, a göndör biológus lánnyal akinek sose tudom a nevét, de elég sokat szív. Egyszer például nyers disznó farkakkal meg fülekkel dobált meg, ő egy igazi bájos füves, aki hétköznap is megteheti hogy fetreng a parkban, és virágokból koszorút fon magának, vagy beszélget a lepkékkel,. De most szórólapot osztogat 40 fokban kb. 260-as órabérért vigyorogva. Amikor meg megakarnánk szabadítani pár szórólaptól, meglepődve „beszól” hogy ez ilyen szoláriumos szar minek ez neked? -mondom, ő nem buta hanem bájos. A fő célunk pedig bakancsvásárlás (egyébként nem célszerű friss bakiba neki vágni egy hosszabb túrának- tudni illik először nem a bakancs törik be a lábadhoz, hanem a lábad a bakancshoz). Ez sem egyszerű feladat, kikiáltanak hozzáértőnek, úgyhogy a célok és lehetőségek összhangját szemem előtt tartva próbálok segíteni a választásban, persze mind tudjuk hogy igazából az életben minden döntésünket önmagunknak kell meghoznunk, minden más csak álmankó. Pechünkre a boltos ereiben legalább 8 generációs piaci-kofa vér folyik. Hogy-hogy nem meggyőz minket hogyha két Túrabakancsért itt hagyunk neki 44 000 forintot ugyan vásároljunk már még bármit 6000 -ér és teljes jogú törzsvásárlók lehetünk (legalábbis egyikünk-én) az összes Mountexben, ami 7% kedvezménnyel jár-jee. Tehát a fiúk egyen bakancsa mellé lesz egyen visszahajlítható fülű bögréjük is (mert tavaly én Ilapét lenyúltam és azóta se voltam még hajlandó visszaadni) én is beszállok a shoppingba egy kulcstartó karabinerrel meg majd 4 méter három milliméter átmérőjű lavinazsinór vásárlásával, kemény 650Ft értékben. Még mindig kevés, de sikerül Ilapot lebeszélni, hogy nem kell neki 5 ezer forintos sapi, inkább veszünk pár AAA típusú elemet, az mindig jó ha van. Csak a bolt látogatás közel egy órát vehetett igénybe.

8 Újra az albérletben, az ember felkészülni ugyan nem tud, de meg kell tanulnia beletörődni, a játék részének felfognia, hogy semmi sem megy olyan egyszerűen mint azt ő gondolná, az esetek 90% valami bürokratikus feleslegesség, a visszatartó erő. Nem volt ez máshogy most sem, a fő gond hogy a járművünk, ami egy a 80 -as évekből való több helyen beázó VW golf bapírjai közül hiányzik valami biztosítási papír vagy mi. De mint előbb utóbb mindig ez is megoldódik, amíg kibontakozik a megoldás mi a teraszon Darts -ozással ütjük el az időt. Végül este 6 magasságában, szerzünk valakit, valahonnan, aki egy szigetelés és tömítéstechnika feliratú kisbuszban kb. 3-5 perc alatt megírja nekünk (ingyen) a hiányzó hivatalos dokumentet.

9 Amúgy kúrvanehéz most írnom, máshol jár az agyam, gondolkodok, megoldhatatlannak tűnő problémákon, és ezzel épp megbántok valaki mást, de nekem most muszáj társaságban is öntömjénező magányom legmélyebb bugyraiba menekülnöm, halló járataimba fear factory dallamait, erőszakot, szégyent, bűnt, és reményt tuszakolnom maximális hangerőn. Sőt villámgyorsan nem is a tüdőmbe hanem a gyomrom mélyére szívva fogom az utolsó cigarettaszálaim egyikét elszívni, ez is csak kompenzáció. Nem is tudom mit akarok kompenzálni nincs kire haragudnom, most még magamra se tudok, bele kéne törődni hogy nem tudom mindig az utazó életét élni, nem oldódik meg minden olyan egyszerűen mint a kocsi papírjai, de azt hiszem a legnagyobb hibám hogy soha nem vagyok hajlandó beletörődni semmibe, az aktuális problémára is 4 -5 megoldást szültem már, persze megvalósítani egyiket se kezdtem el, és pont ez az bármelyiket is elkezdeném megvalósítani az vezetne valahova... lehet. És meg is gyúlt az a cigaretta...

10 Szóval Ibron belelendült a papír kitöltésbe, egy szusszal az atyai szigornak engedelmeskedvén, kötött még gyorsan magának utas biztosítást is, ami nem hülyeség amúgy, csak a csóró utazónak nem mindig telik még ilyenre is, és hát reménykedünk hogy mi mindig mindent megúszunk, vaskos kórházi chekkek nélkül.

11 Az autós vagy bármilyen más közlekedési eszközzel történő utazás, olyan mint az alvás, utazó ugyan nem hisz a „ ki mint veti ágyát...” mondásban, főleg hogy sokszor nincs is ágya csak a hálózsákja meg csillagos ég takarója, mégis ugyan úgy megvan a befészkelődési ceremónia, bár órák múlva így is elgémberedett derékkal, zsibbadt lábakkal és feszülő hólyaggal fog kikászálódni.

Szóval a Szeged- Békéscsaba 100 km-es táv igen meghosszabbodik ha az út felét útszélesítés miatt útszűkítések lassítják gyalogos tempóra. Hamar rájövünk se a kezdetleges hangtechnika (néhány hangfalat ki kellett szedni hogy beférjen a cuccunk) se az utazó hangulat nem megfelelő az Isteni orgia című hörgőmetál hallgatására. Inkább beszélgetünk az itteni útviszonyokról, értelmetlen életveszélyes forgalomlassító megoldásokról, járművekről, a C + E jogosítványról, meg mindenféléről ami eszünkbe jut a hallucinogén gombáktól Asimovig.

Beugrunk először a Csabai TESCO -ba. Megtanulom hogy 100 -as helyett kiváló a bevásárló kocsiba a lakáskulcs kerek vége is -az információ hatalom, mindig tanul az ember valamit. Csak tényleg fontos dolgokat vásárolunk, tehát magunknak sört az útra meg bort, kenyeret a közösségnek. Ibron vesz egy ronda szilikon tapintású zseblámpát meg energiaitalt, hiszen ő a sofőrünk és már előző Horvát stoppos kalandunkkor megtanultuk hogy nem jó ha sofőr vezetés közben alszik. Meg még pár 40 Ft -os snack levest ja és persze cigit meg még Wishkit és kefirt meg joghurtot. Ezeket gyorsan betetriszezem a mini csomagtartóba és gó Ilap-mama,

fő feladat a cucc újra rendezése, meg persze „lopunk” a padlásról vagy egy liter házipálinkát is. Nincs menekvés! Enni kell! Igazi nagymama főztje ízű levest amibe minden van a tojástól a kolbászon át a szalonnáig, zöldségekig, és palacsinta házi lekvárral meg kakaóval, mellé fejenként egy vödör kávé. És persze közben folyamatosa: egyél még! Egyél még! Nagyon sovány vagy! Eszel te azon a Pesten?! Ilap kiakad szokás szerint...

Gyerünk tovább Ilap szüleihez is beugrik, már nem is emlékszem minek, de kellett. Addig mi footbag -ezünk a panelek közötti parkolóban, legalábbis olyasmit imitálunk az Ilapnál talált kis zöld babzsákkal, (amúgy hoztam onnan még 1 db fa ruhacsipeszt is nem tudom minek, de valamire egyszer biztos jó lesz) Meg leszaggatjuk a cellux szigetelést a napfénytetőről.

De innen is tovább kell állnunk, nagy nehezen beveszi Ibron a Shell klímagyilkos vállalat töltőállomásának kőkapuját, fullra tankoljuk a kis népautót és száguldunk összeszedni Mú -t aki már a kapuban vár minket, visszazavarjuk CD -ért, elszívunk futtában egy cigit, mert már mindenki indulna...

Meg van mindenki most már tényleg full -ra tele a kocsi velünk meg a cuccunkal.

12 Akkor most pár szó azokról a zsenikről akikkel kénytelen vagyok összepréselődni a golfban...

Először talán Ilappal kezdem, a tavalyi erdélyi kiruccanásba is általa keveredtem bele (az egy külön történet lenne főleg így egy év távlatából, a leszűrődött tanulságok, és változások prizmáján át). Lehet hogy ő volt az egyetlen aki a szörnyű kolis gólyatáborba (amit én félbe is hagytam) rajtam kívül alkohollal a kezébe érkezett. Lehet hogy a tetőn filozofált magában, mikor felmentem rágyújtani, és megszólítottam. Lehet nekem hamarabb volt szegedi forrásom akitől lehet zöldet szerezni, de az is lehet a mellettem lévő „matekos” szoba fogadta be először és ott találkoztunk. Sorry Ilap nem emlékszem mikor sodort a szél egymás mellé minket, de az biztos hogy a kolinak köze volt hozzá, talán ez volt az egyetlen igazi haszna a Hermanos éveknek. Máskülönben ő egy látszatra abszolút antiszociális Buddha reinkarnáció. Egy ember aki mindennél többre értékeli az intellektuális tudást, egy entitás aki foggal- körömmel keresi a saját útját. Egyáltalán nem csodálkoznék ha teljesen becsavarodna de azon se ha fogná magát és „megvilágosodna”. Egy leendő matematikus, hivatástudattal, és saját érték rendel, akinek olyan kiforrott szónoki tudása van amit sokan megirigyelhetnének. Nem hordó szónoklatok ezek, azért működik mert mindig hisz abban amit mond (ritka csodás képesség) főleg ha ezt matematikai képlethez hasonlatos érvrendszer labirintusában tálalja. Általában, csak szerinte intelligensnek tartott, arra érdemes emberrel áll szóba.

Mégis sokszor olyan mint egy nagy gyerek, akinek túl bonyolult feladat egy konzerv kibontása, vagy a elmosott edények szekrénybe pakolása. És csak áll szétárt kézzel és néz maga elé(és várja a megváltó segítséget). De nagyszerű problémamegoldó és ha szükség van rá szervező. Utazni nem szeret inkább hibernálva aludná végig az időt á -ból bé -be. De élményekre, arra hogy este újra lefussanak a szeme előtt a nap eseményei arra ő is vágyik. És valószínűleg befelé, hosszabb mélyebb utakat tesz mint mi, saját bevallása szerint már a „kis hang” is egyre nyilvánvalóbban mond neki dolgokat... Szóval csak arra kell vigyáznia hogy ne szakítson meg az undorító társadalommal, emberekkel mindenféle kapcsolatot (mert képes lenne arra is) ne legyen zakkant matek professzor vagy kiöregedett drogos mer jóval több van benne, amíg hajtja a kíváncsisága ettől talán nem is kell félni...

Aztán a kormány mögött ül a másik volt lakótársam, Ibron Ilap csoporttársa aki egy Puckány! Egyrészről ő is azok közé az emberek közé tartozik akiket biztos hogy tehénszarba fürösztöttek gyerekkorába olyan mázlista. Megfigyeltem hogy az ilyen emberek nem mosolyognak többet az átlagnál, de ha van valami probléma először valamiért szívből felröhögnek, és már akkor tudatában vannak hogy számukra nincs lehetetlen. Ő is ilyen, nem könyököl hogy kiválóságával kitűnjön a gazból. Félváról megold bármit, benne van a lecsóban ő is, csak kevesebbet szív mint mi. Számol, sakkozik, vezet, wishkizik, pinázik, olyat csinál csak ami örömöt jelent számára, de oda figyel másokra is. Egy kaméleon aki mindenféle társasághoz könnyen alkalmazkodik, akár remek szélhámos is lehetne, de bár nem feltűnő etikailag sokkal mélyebb szabályok szerint él (ami részben a /hagyományos/ családi kondicionálásnak is köszönhető...)

Hátul hátizsákjával az ölében ül Mú erdélyi szállásadónk. Őt Ilapon keresztül ismertem meg. Első találkozásunkról sok „szép” emlékem van Vonattal jött Szegedre, mi már becsípve, vagy még inkább részegen vártuk, aznap este fel akartunk keresni, egy azóta a halálfaszáról a belvárosba költözött rockkocsmát, de nem sikerült helyette sok-sok füvet szívtunk szakadó esőben peronon, templom kertben, dudálni tilos táblával ellátott piacnál, hidak alatt, meg kitudja hol, frissen sült kenyeret loptunk jól szórakoztunk...

Vele csak néhányszor találkoztam ezen kívül, de szeretném ha méltó lennék rá hogy őt is barátomnak nevezhessem. Azt akartam írni hogy hasonlít hozzám, de inkább azt kellene írnom hogy ahhoz hasonlít aki én akarok lenni. Nekem (mint oly sok embernek) első számú példaképem az édesapám, de fura hogy azok közül az emberek közül akikkel eddig találkoztam ez a húszon páréves geodéta srác hasonlít leginkább fateromra (jobban mint én). Ő is csak ember ugyanúgy benne van mindenben, de ezt méltósággal tudja tenni, biztos hogy sztereotípia de van valami megfogalmazhatatlan „székelyes” nyugalom benne, akkor szól amikor kel, szó nélkül csinálja amit kell akkor amikor kell. Hasonlítunk rosseau -i természet szeretetünkben, nem csoda, az erdélyi hegyek közt tölthette nyarait, ismeri a gyógynövényeket, gombákat, szépen farag, jól érzi magát ugyanabban a keleti kényelemben, ami számomra is több mint elégséges. Egyszóval ő is jó ember.

Nem lenne teljes a lista ha VP -ről nem írnék(ő hátul középen nyomorog), de ez túl nehéz feladat számomra. Elég annyi hogy szerintem csak a nemét illetőleg volt kakukktojás köztünk, simán áthidalta azt is, hogy semmiféle előzetes közös valósága, emléke, nem volt a többiektől(kivéve Ibront akivel két PEN-t végig nyomott). Mivel a többiektől már messze vagyok, ő van hozzám legközelebb, és vele vagyok legtöbbet, mégse tudom hogy mit kéne róla írnom. Egy állandóan mindenben még önmagának is ellentmondó valaki (még az ellentmondásában is képes ellent mondani magának) aki örülök hogy velem van/volt. Aki még talán nálam is hegybuzibb, szereti a síugrást, vegyileg sem lehet olyan csípős cuccot előállítani amitől kicsordulna a könnye és alkalmanként szétmarcangolja önmagát, a múltra bizonytalan jövő-kártyavárat épít, és betegesen segítőkész/önfeláldozó (úgy hogy észre sem veszi).

Ja meg bele-bele térdelve Ibron hátába én is ott ülök bal szélen. A hamut a pofámba fújja a menet szél, ásítozás közben, lókortyokban nyomom az ászokat.

13 Este tíz van hogy elindulunk, nincs különösebb forgalom, repesztünk a méhkeréki határátkelőhöz, útközben elered az eső, gyorsan leragasztjuk az autó tetejét. Mire a határra érünk már szakad az eső, a villámok nappali világosságba borítják a tájat. Nem is baj egy zabszem sem szokott a seggembe férni a hátáron, mert ugye akad legtöbbször valami illegális nálam, meg kitudja hogy milyen szocializmusból itt ragadt szőrszálhasogató kövületet fogunk ki, aki örül hogy a dolgos adófizetők pénzén baszogathat minket egy kicsit. De az időjárás meghozta a várt hatást egy gyors névsorolvasás, mint az általános iskolában, azt hiszem meglepettségemben azt is mondtam hogy: jelen! Most már röhögünk hogy ettől paráztunk annyira -persze hazafele én megint fogok. Hússzal száguldunk nem látunk semmit az esőben, dübörög az Iron Maiden, kicsit félünk hogyha a hegyekben is így esik lehet az utat is elviszi a víz. Szalontán veszek egy csík sárga Kamelt, mindegyik dobozon fekete alapon egy éjjeli arcpakolásos kicsit punkos nő van háttérben egy zöld vámpírfogú halálfejjel, a jelentését nem sikerült megfejtenünk. Kellet még egy 1 hetes útdíj matrica, két Ursus meg Csíki sör (én a ciuc-ot még mindig nem szeretem rá jöttem, keserű íze van rohadó málna utóízzel, szerintem)

Az éjszakai utazás hátránya hogy csak a városokban falvakban lát valamit az ember, ilyenkor olvasgathatja az idegen nyelvű feliratokat, meg kerülgetheti a részeg bicikliseket. Aztán helycserék és a pakkok kis átrendezése után mindenkinek kényelmesebb lesz az autóban, komfortérzetünket emeli, hogy végre megtaláltuk a megfelelő éjszakai utazó zenét is. Progresszív blúzra van szükségünk Robert Plant bácsi mindenkit felpezsdített kicsit. Még VP -nek is bejött pedig anno szigeten nagy csalódásnak élte meg.

14 Van még sok dolog, amit megint csak nehéz átadni szavakkal, leírni hogy milyen az mikor félálomba bóbiskolok, Ibron meg, azzal a szokásos bugyuta kisgyerekes hangsúllyal felkiált hogy: cicanyúl! És a két világító prizmaszempár átsuhan keresztbe a kátyúk közt, mi meg örülünk hogy lesz még neki lehetősége kis „cicanyulakat” nemzenie. Nem alszik be az ember, és mi mind szolidárisak vagyunk, olyan jóban rosszban együtt félék, úgyhogy nem alszunk ha a volánnál se aludhatnak. Ez is valami íratlan saját szabály -féle. Így hát meg- meg kell állni levegőért, (ha levegő van azonnal rá is gyújtunk amibe az a jó hogy másodperc pontosan meghatározza a szünet hosszát), nem beszélve a sörtől feszülő hólyagokról, amitől VP úgy tud kinézni mint aki legalább a 7. hónapban van már. De hol állhat meg a gyönyörűséges utazó hordánk? Leginkább bárhol! Ahol akar Amikor akar! Szabadok vagyunk tényleg, de valahogy mégis, főleg idegen tájakon ADJA MAGÁT az egész, épp számolgattuk hogy 5km-en a 7. vagy 8. sínpáron döcögünk e át, amikor szembe jön velünk egy kék jobbra mutató nyíl alakú információs tábla, rajta felirat FINIS, rögtön tudja mindenki hogy most jött el a pihenő ideje, ehhez szavakra nincs szükség, már kanyarodunk is le az útról. Mögöttünk épp lefele bújik a sárgás dagadó hold a hegyek mögé. De ha ellentétes irányba el indiánszögdelek, látom alattunk a feketeséget, olyan mint az észak amerikai préri néznék le, vagy marokkói kősivatagra, bármilyen lehet mert, nem látok semmit az ég felhős a hold már teljesen elbújt, ritka pillanat ez amikor láthatja az ember a semmit, csak amikor barlangban, leoltom a lámpám akkor szoktam ilyen igazi fekete semmit látni, de most a felszinen vagyok, és mégse rondít bele a képbe egy kivilágított óriásplakát, hogy vegyek ilyen meg olyan kamerás, mocskos ujjammal böködni való mobiltelefont 68 havi kamatmentes részletre, nincsenek autók, se szirénázó mentőautók. Pedig nem a borneói őserdőben vagyok, 15km sugarú körben legalább 4-5 településnek kell lennie...

15 A kilences pontban írtam hogy a nagy kapitalista pénzisten nem fogadott kegyébe, persze stoppolhatnék vagy Bliccelhetnék, vagy legalább a Hodosig a Szlovén határra lemehettem volna velük (VP meg a Húga), de nem tettem. Pedig a vágyat még mesterségesen is felerősíti halkan zötyögő Doors Spanish Caravan -ja. És még itt van mellettem Kerouac Átutazóban -ja is (ami ugye a Doors -t is megihlette, nyilatkozta anno Manzarek) Szóval minden adott, hogy műviesen teremtett útra kelni vágyó hangulatban legyek. De ehelyett a mocskos lila lepedőm van magam alá gyürve és a bagó füstöl, meg a monitor vibrálástól taknyom-nyálam egyben. Bontok is egy sört! Hisz Lovi is megmondta:„

És egy pár üveg sörtől
Majd mindenki elfelejti
Hogy az lett amit így
Pont nem akart itt senki

16 Meg folytatom a beleszámolást a mitörténésről. Bár még sokkal- sokkal többet tudnék írni arról hogy mi nem történt, csak hát az nem lenne igaz, mert ami nem történik meg az nincs is – vagy így hamis se lehet ha nincs? Szóval utolsó nagyobb település Belényes, tudod azt hívjuk itt keleten nagy településnek: ahol vannak panelek, valamiért mások is autóba szálnak rajtunk kívül éjszaka hogy a rendőrlámpák pirosának engedelmeskedjenek, és van szemét is, meg madarakat behülyítő fényszennyezés, meg mindenféle infrastruktúra ami nekünk olyan jó, kórházak, mozik, vas-edény kereskedések, minden amire csak szüksége lehet az embernek , hogy százmillió függőségét kielégítse, meg van térerő, azám a fontos térerő mindig kell! Még emlékszek arra nagy sörgyárra ahol nem csak sört vizet, üdítőt mindent kotyvasztanak amit palackozni lehet, de főleg bürgert. Valószínűleg ha közelebbről is látnám hogy is készül? Miből? Most nem söröznék! Bár láttam már almadara tárolót is ,ott csinálják a finom egészséges gyümölcsleveket, úgy hogy egy szaros gumicsizmás parasztbácsi áll a gyümölcstrutymó közepin és szépen lapátolja egyik helyről a másikra, hogy bele kerüljön a sok vitamin meg tartósítószer, meg savanyúságot szabályzó anyag, meg mit tudom én mi, Ilap ketchupgyári sztorijairól, meg a paradicsomban úszó döglött nyúlról inkább nem is írok mert az én gyomrom fordul fel. A műút (annyira jó szó a mű-út érződik rajta hogy nem igazi élő sáros- gazos, köves valami, amibe mély barázdát ás a víz, hanem MŰ, mondhatni giccs egy nagy betonszalag amivel körbekötöttük a földet, hogyha esetleg jönnek az UFO -k láthassák hogy mi mennyire, de nagyon szeretjük a planétánkat körbe kötjük mint a karácsonyi ajándékot...csak kibontani nincs mersze senkinek...) mint egy nagy tortaszelő kés ketté vágja a gyárat, mi meg bátran behajthatunk, ablakokkal szaggatott betontömböket, meg fémsilókat nézni az út mindkét oldalán. Hál' Istennek (nem tudom hogy milyen vallású vagyok (anno Refi -nek kereszteltek) vagy van e vallásom, de szeretem ezt a kifejezést, nincs benne óvóhelyen elrebegett tisztelet valami felé (vagy van?) annyit jelent hogy örülök hogy ezen is túl vagyok) hamar átrepesztünk az industryal-zone -on, balra és már látjuk is a földből kiemelkedő megbabonázó púpokat, amit Bihar hegységnek, szoktak volt nevezni.

17 Az utolsó nem tudom mi a neve faluban, röhögünk egyet a 10 km/órás előírt tempón, elgondolkozunk hogy akkor kiugrunk tolni a golfot! De minden tiszteletem Ibroné, hogy milyen kecsesen könnyedén kormányozta fel a, külszíni fejtésekre járó kamionok, meg a traktorok, és nyugdíjasokat szállító buszok által, kátyútengerré változtatott hegyi szerpentinen az autót, egyetlen egyszer ütöttük csak fel az alját. Mindenki újra éber, most már tuti célt érünk, én valószínűleg ecsetelem VP -nek, hogy mit is láthatna, ha nem a tök sötét éjszakába (minek az a Jé az északába? Olyan Shakespeare -i giccs lesz tőle, északa akkor van amikor legtöbben alszanak és kúrva sötét van, éjszaka meg akkor amikor ugyancsak sokan alszanak de te mondjuk bámulod a csillagokat és várod, hogy ugyan már essen már le valamelyik, olyan sok van még belőlük – láttam kint három halálra ítélt zuhanót is) lennénk. Megérkeztünk, ugyan folyamatoson egyre szélesebbre terpeszkedik az üdülő falu, egyre több rétből-erdőből lesz magánterület, meg román zászlósra festet sorompós privát area, de ez még nyugodt környék van kerítés az utca frontra, de a kapun csak valami narancssárga fém darab van hogy ne fújja ki a szél. Igen ám de házat azért itt is illik bezárni, főleg ha csak nyaranta pár napot van ott az ember. Múnak viszont sikerül kiejtenie a mellényzsebéből a kulcsot valahol a derékig érő fűbe (kivel nem eset még meg hasonló?), volt is néhány halva született próbálkozásunk a megkeresésére. Persze nem találtuk így betörtünk magunkhoz, a lakatpántot két reiser csillagcsavar fogta (később kiderült hogy a lakat amúgy is berohadt már) majd a konyhaablakba is sikerült benyúlnunk kipöckölni az ablak reteszt. Mú bent van! Csak néhány edény esik le csörömpölve mikor átmászik a mosogató fölött, belülről már könnyen nyílik az ajtó pánt. A belső lelakolt ajtót is gyorsan szétkapják a fiúk. Én valószínűleg a friss hegyi levegő miatt egész aktívvá váltam, nem csak az ágy körül forogtak a gondolataim, de azért hamar nyugovóra tértünk, nem is csoda otthoni idő szerint hajnal 3 van, itteni szerint 4, a románok nem szarakodnak téli-nyári óra átállítgatással. Én meg VP megkaptuk az emeleti szobát, ahol tavaly mind az öten aludtunk, a fiúk, meg a földszinti szobát vették birtokba. Tudom én, így kényelmesebben elfértünk, meg kéretlenül megkaptam az intim szférát ami a barátnőstül érkezőknek járandóság, és valószínűleg nem is maradtam le túl sok mindenről, de van valami gyerekes pajkosság, azokban az elalvás előtti beszélgetésekben, amik ilyenkor le szoktak zajlani összezárt kanok közt. Hát ezek most kimaradtak, pedig eléggé elszoktam a korosztályomból való férfi társaságtól, apróság de ezért is jó volt a srácokkal ott a hegyen.

18 Éjszaka persze senki nem volt hajlandó órát állítani, nyaralunk vagy mi?! De kb. 10 körül már mind fent lehettünk, én rászoktam hogy fel kelek aztán visszaalszok, utólag meg nyávogok, hogy sokkal könnyebb lett volna felkelni mikor először kinyílt a csipám. Mindegy, van valami bűntudat -féle bennem hogy nem vettem túl aktívan (igazából semennyire) ki a részem a ház körüli feladatokból. Ibron meg Mú serénykedett a hidrofor bekötésével, hogy nekünk legyen folyóvizünk, meg hátul a fürdőben, szerelték a bojlert hogy meleg vizünk is legyen, szegény Ibron egyedül leemelte a 100 literes tartályt a falról, ami mint kiderült azért nem lötyög mer színültig van vízzel, akkor azért oda ugrottunk valamit segédkezni, nehogy első nap sérvet kapjon már! Aztán bele is untunk a nagy semmit tevésbe, lépcsőn bagózásba, gondoltuk csavargunk egyet felmászunk a házikó mögötti sziklára, tekerünk egy spanglit, és csak úgy leszünk, esetleg hülyeségeket beszélünk vagy hangyákat meg katicákat buzerálunk, ilyesmi volt a terv. Egyikünk sem ismerte különösebben a környéket, de nem tűnt elérhetetlennek a cél. Azt tudtuk hogy át kell mászni a két hátsó szomszédon ott lesz egy út, a kerítések nem is jelentettek különösebb akadályt, bár én féltem hogy Ilap kiheréli magát a szögesdróton. A sziklák tőlünk jobbra voltak, de a megérzésem azt súgta hogy balra induljunk, találtunk is egy meredek vízmosást, én elememben voltam, a Gyűrűk urás Gollam -hoz hasonló mozdulatokkal, rohantam felfele, nyújtott lábbakkal és kezemmel előre-előre lökve magam, VP meg Ilap utánam. Végig jó irányba mentünk (talán nem a legegyszerűbben) már láttuk magunk mellett-fölött a célt, a függőleges megszilárdult lávafolyáshoz hasonló barnás-szürkés sziklakibúvásokat, de eleredt az eső ami vissza fordulásra késztetett minket. Ugyan elég gyorsan rohantunk lefele fától fáig szaladva, a meredek hegyoldalon, fittyet hányva az időközben megtalált ösvényre de így is szarrá áztunk, én inkább levettem a pólóm is, meleg nagy szemű nyári eső esett, nem volt hideg, kicsit bánkódtunk hogy a cél előtt fordultunk vissza, félve egy kis náthától, de vigyorogtunk és pillanatok alatt visszamásztunk a saját portánkhoz, ahol vár a száraz ruha meg valami kaja.

19 De a házikó zárva,(reggel megtalálta Mú az elhagyott kulcsát) a két itthon maradt dolgos hangya meg sehol. Különösebben nem lepődtünk meg, biztos elmentek a patakra pancsizni, vagy pálinkáznak a Bélabá -nál akitől szerszámokat kértek, vagy ők is úgy döntöttek kerülnek egyet. Bejutnunk nem sikerült de Fürdő az nyitva volt úgyhogy oda be tudtunk húzódni. Az a kis helyiség egy külön csoda, ilyet még Jesús Castillo Oli sem tudna tervezni, a történelmi korok, a belső építészet, és a különböző komfortigények teljesen kusza keveréke. Gyakorlatilag egy sufni, döngölt földpadlóval amire mindenféle méretű, színű linóleum darabokat dobáltak, a deszkafalon olyan rések vannak hogy könnyen ki tudsz (vagy be) kukucskálni rajta, mégis vígan megtartja két csavarral a százliteres villanybojlert ami mellett az alföldi porcelán kézmosó, meg az angol WC is megfér, de találunk békebeli stelázsikat is. Meg még sok mindent találunk, mert idő közben elszívtunk egy jointot. 2000 környékére datálható női magazinból olvastam fel az "aktuális" horoszkópjainkat, de nem éreztünk a megírt sorsban a filozófiai mélységet hablaty az egész, sokszor olvasok (kíváncsiságból) horoszkópot, de nagyon fel tud idegesíteni mikor azt olvassák ki a csillagokból szeptember végén hogy: " a bak szülőknek gondot kell fordítaniuk gyermekeik beiskolázására", a rákoknak biztos nem kell?, butaság van mindenütt, de hozzá szokhatnék már tudom, tudom. Azt (is) szeretem a zöldben hogy észre veszek ezt- azt például hogy a négy átlátszó plexi lap közül ami a zuhanytálcát fogja körbe az egyiken felfelé esnek a kövér vízcseppek, az egésznek nincs semmi jelentősége ugyan úgy funkcionál, csak az érdekes hogy ilyenkor észre vesz ilyesmit az ember, ha nem tépünk be a fürdőszobába, lehet soha nem tűnik fel. Nem bírok a seggemen ülni, még a padlásra is fel kukkantok, aztán amiket találok, körbeadom a többieknek, mint ahogy a japánok szokták a teáscsészét, a napi szertartásaikon. Kézről kézre jár egy rozsdás látszólag gyertyatartó, de menetes foglalat van benne szóval valaha asztali lámpa lehetett, csak kirohadt már a tyúkbél belőle. Megmutogatok valami leháncsolt fadarabba illesztet ár vagy véső szerű dolgot is, primitíven megmunkált célszerszám. Dumálgatunk, de rendesen be vagyunk lassulva, én elmagyarázom az ablak nyitásának mechanizmusát, azzal befejezve hogy ha lenne valami csavarhúzónk vagy effélénk... Aztán Ilap fejéből kipattan a mentő ötlet! Hát itt van azaz izé amit az előbb nézegettünk! Ja tényleg! Így már gyerek játék a bejutás bár a szomszéd gyerkőc lehet kicsit meglepve érezte magát amikor hárman kirohanunk az esőre majdnem meztelenül, nekem valami gyilkos szúrófegyver van a kezemben, majd felmászok a ház oldalára és elkezdem feszegetni az ablakot, de nem szólt semmit.

20 Nem soká megjöttek a többiek is, ők is a sziklánál voltak csak kerülőúton, na meg ők esőkabátot is vittek magukkal. Mi addigra megkajáltunk. Biztos el is szívtunk közösen is egy cigit, az RS roll végéből. Aztán én VP -vel délután szundikáltam, mikor felkeltünk már sötét volt. Kicsit úgy éreztem lábbal kell lökdösni az órákat hogy holnap legyen, és napsütés végre, de azért elszórakáztunk. Az 50es 60as évekből való Élet és Tudományokat lapozgattuk, Jacques-Yves Cousteau kapitányról, meg az akkori Magyarország tudományos újdonságairól, vagy épp hasznos tanácsokat olvastunk fel belőle egymásnak arról hogyan használjuk a mosógépet hűtőszekrénynek.

Több alternatív szabályt találtunk ki a dominóra, én még várat is építettem belőle, amit aztán jól szétbombáztunk. VP -vel ország-városoztam amiben csúfos vereséget szenvedtem, agyilag tompa voltam mint egy bot. A többiek meg leginkább sportoltak, a sakk nevűt űztek. Valamelyik nap én is sakkoztam először VP -vel egyikünk se profi, de az a játék egyszerűen komolytalan volt, aztán meg Ibronnal, ő persze röhögve legyőzött. tudom már mikor volt ez a patakba fürdés előtt.

21 Ha nekem is sikerült volna időn kívüli életet élnem akkor, mint Ilapnak, aki nem volt hajlandó órára nézni se (még arra Citzen órára sem amit Mú a patakmeder mellett talált) sőt nem is beszélhettünk mellette a mérhető időről, akkor nem tudnám hogy negyedike van szombat és kb. 11 óra. Sortos, pólóban mászkálós idő. Közösen indulunk a közeli hegyek ormára, jelöletlen ösvényeken Mú vezetésével, lila virágos mezőkön és rozsda vörös felázott terra rossán, egyre feljebb és feljebb, minden 5 méteren kiülnénk legszívesebben elszívni egy szál cigit és gyönyörködni vagy fél órát az alattunk elterülő mélységen. Tipikusan olyan semmit mondó fotókat csinálok amilyeneket nem akarok. Érdekes dolog hogy tavalyi túránkat lezáró kocsmázáskor pont ide a sziklafalakra láttunk fel, én álmodoztam hogy milyen jó lenne felmászni oda, és most itt vagyok. A katarzis mégis elmarad valahogy mindig úgy érzem hogy nem tudok eléggé örülni annak ami megadatott nekem, pedig mindig azt vallom hogy addig örüljünk amíg lyuk van a seggünkön és szelel! Tényleg, szerető családból származok, nincs jelentős testi szellemi, akadályoztatottságom, legtöbbször jut pénz ételre, de cigire biztos, nem sokan de vannak mellettem olyanok akikre számíthatok... Mit akarhatok még? Csak félig költői a kérdés mert amíg fiatal vagyok addig kalandokat mi mást, és szellemi fejlődést, később meg azt hogy mindazt amit én kaptam megadathasson másoknak is körülöttem. Persze nem akarom soha azt érezni hogy elkészültem, fejlődni és változni akarok, kíváncsi akarok maradni, és nem tudom hogy de valahogyan elkerülni a mókuskereket.

Megint esik az eső lefele menet, turistacsoportot kerülgetünk a keskeny ösvényen, vicces akar lenni egy bácsi megjegyzi hogy arra esik. Megnézzük a három Királyt, ami 3 vízesés egymás alatt. Szépek, alattuk mocskos iszap színű víz folydogál. Mire leérünk egy szélesebb kavicsos útra az eső is eláll úgy döntünk mászkálunk még. Kénytelenek vagyunk elmenni egy beton kacsaúsztató mellett is, Ceauşescu hagyatéka ez is van belőle bőven erre felé, az már csak hab a tortán hogy Mú elmeséli hogy a vízesés alatt (itt is van egy vízesés) anno barlang volt amit egyszerűen feltöltöttek. Ha még valamelyikőnknek nem ázott volna be a bakancsa innentől nincs menekvés majd most be fog! A patakmederben ugrálunk kőről- kőre végcélunk a Fátyol vízesés ami inkább csak „fátyolka” vízesés hozamát tekintve, én feljebb mászok, marhára tetszik ahogy kicsit arrébb több méter széles aláhajló sziklafalat keresztül fúrja a víz és szépen komótosan csöpög a kezemre. Lefele VP re rúgok egy akkora követ ami komoly sérülés okozhat, de szerencsére még épp időben megáll. Nem bírunk magunkkal ez az 5. vízesés 2-3 órán belül muszáj alá állnunk, nem is túl hideg a víz egész sokáig állunk VP -vel benne, érezni a víz súlyát ahogy koppan a fejtetőn, fogjuk egymás kezét. Rövid napimádatba kezdünk, az eredmény nem marad el felhők komótosan elállnak a nap útjából, élvezünk minden sugarat, valamennyit talán száradunk is. Visszafele már úgyis mindegy alapon nem kerülgetek semmit térdig gázolok a patakban, kicsit örülök hogy élek, úgy igazából ÉLEK, most nincsenek számlák, nincsenek gondok, csak mi vagy meg a hegyi patak! Visszatérve lakomázunk, mindenki ugyanazt konkrétan úgy néz ki mint a hányás, a babos lecsó vagy mi amit Mú összeütött, de mindenki jóízűen fal, nem marad semmi.

22 Igazából nem tudom milyen megfontolásból, de gy döntünk VP -vel hogy kevés volt még a vízből, a nap már nem süt de mi elsétálunk a Dögol sziklán túlra, és meztelenül libabőrösen játszadozunk a patakban, a képet csak az rontotta hogy a víz partján rengeteg pet palack van feltornyosulva, amit a víz itt rakott le. Valószínűleg itt görcsölt be a jobb vádlim mert visszafele már sántikáltam. Mire vissza érünk talán már a tűz is ég, este sülnek a szalonnák, kolbászok, kenyerek, paprikák, körbejárnak a rövid papírba tekert lámpás magyar zölddel fűszerezett cigaretták, kortyolgatjuk a Wishkis zöld teát vagy épp az Ursust . Vannak a profik, akik kivárják hogy a tűz forró parázzsá égjen, és ott sütögetik a vacsorájukat órákon át, de én úgy vagyok vele hogy „steril” zsíros kenyeret bármikor ehetek, a saját magam által készített étel pont attól a kis pernyétől meg koromtól lesz olyan ízes számomra. Éjszaka persze tele zsírral meg THC -val végig baromságokat álmodok. VP -is azt mondta hogy elég sokat álmodott ezalatt a pár na alatt mindenféléről, megállíthatatlan liftekről, én érdek házasságot kötöttem álmába meg ilyenek, irigylem azokat az embereket akik jól vissza tudnak emlékezni az álmaikra, én elég sokat álmodok (még nyitott szemmel is) de mikor felkelek általában csak egy két kusza zavaros kép marad meg vagy még az se. Amúgy olvasgattam a témába, de ehhez az álom dologhoz nem igazán értek, az mondjuk „vicces” volt amikor egy időben Ilap komám rendszeresen válogatott módszerekkel öldöste az ismerőseit, engem azt hiszem lefejezett álmában.

23 A mai nap a „nagy” túra napja volt. Ugyan a 6 órai kelésből nem lett semmi de nem is bántuk. Én szinte szaladtam (vagy repültem?) a teleszkópos túrabotjaim, ütemes kattogására a kék kereszten ami időnként keresztezte a mű utat. Kicsit nosztalgikus volt 15- 18 éves korom körül éreztem magam, amikor alap hétvégi programom volt, hogy hát ha nem jön velem senki, akkor majd egyedül csavargok. Péntek este fogtam magam felmentem busszal vagy néha biciklivel (egy dögnehéz acél vázasa teleszkóp nélküli, bringával -mindig szakadó esőben) a Bükkbe és csak úgy tekeregtem össze vissza az erdőbe. Mindent meg beszéltem magammal, hogy mikor iszok, mikor pihenek meg, meg úgy az akkori életem. De nem is csoda hogy rohantam, dolgozott bennem egy paradicsomos húsgombóc konzerv, egy bögre kávé, meg egy energiaital. Aztán VP -vel közösen mentünk, neki se tökéletes a lába az egyik térde már itthon, barlangászás közben kiugrott, és az ízületei is olyan szarok mint az enyémek, ha nem szarabbak. Amúgy meg tök písz hangulat, lepkék szálnak szemüvegemre meg ilyen flashek! A Ponor „sarkában” nápolyizunk, meg nézzük a crossz motorosokat, akik össze vissza karistolják a rétet, én kicsit remélem hogy beszakadnak egy víznyelőbe. Amúgy biztos tök élvezném ha én ülnék a nyeregbe, meg adrenalin, oké-oké, de akkor is szörnyű amit az egyre több quad meg terepmotor művel a természettel. A réten ahol tavaly sátraztunk most nincs akkora „tömegnyomor” de akadnak emberek szép számmal, a hegyi mentők is elnapozgatnak, a bordó lemezsátruk mellett ami olyan mint egy félbevágott focilabda, vagy ki be mászkálnak a még nagyobb Hanah konferenciasátrukba. De mi csak tankoltunk friss vizet a forrásnál, és felmásztunk a kék pötty jelzésen, a Csodavár tetejére. Még mindig iszonyat jól néz ki az égész, kiállsz a szikla legperemére, kicsit megszédülsz, eszedbe jut mennyire kis semmi vagy,. nem tudom hogy az áhítat nagyobb e bennem vagy a félelem a kicsiségtől. De kicsit arrébb annyit kisilabizálunk a román emléktáblából, hogy volt már aki erről a csodás helyről ment el örökre. Később még nagyobbnak tűnnek a méretek, azok a mozgó pontok alattunk az emberek. Idén jutott időnk lentről is megnézni, van benne egy drót kapaszkodós, lépcsőzős, jóság rész is, mellette zúgókkal, aki nem szokott hozzá ilyenhez annak egy kicsit lehet para. De ami utána jött ahhoz én sem vagyok hozzászokva, át kell kelni az elég erős sodrású barlangba zúgó hideg patakon, ha nincs egyetlen rövid függőleges lánckapaszkodó a part szélén, nekem lehet nem jut eszembe átkelni. Na jó de eszembe jut de nagyobb hülyeségnek tartom ha nem tudom hogy ott megy út. Ehhez képest átráncigáltak egy lánykát aki szerintem tuti fogyatékkal élő, vagy ha nem akkor nagyon be volt szarva, mert egyedül nem volt hajlandó mozogni. Szóval esélyesnek tartottam hogy, beszüntetik a napozást kicsit a hegyi mentők... De nem lett gáz, sőt egyre többen átszenvedték magukat, voltak olyan Csehek akik ott szívtak (én biztos nem mertem volna itt) lassacskán mi is. Bekukkantottunk a barlang szájába, cigarettáztunk a patak közepén egy nagyobb szikla darabon, én majdnem belestem a patakba, mikor feljebb akartam mászni fotózni, de a jobb lábam nem igazán tartott meg, már előtte is fájt de csak a lefele meneteknél. Innen ki lehetett mászni egy másik dolinába, a felét egy lefele tartó aztán függőlegesbe hajló barlang száda akna foglalja el. Közvetlen mellette olyan 10 méter magasan van egy másik kis üreg, Ilap macibarlangnak nevezte el mert olyan mint a rajzfilmekben a medve barlangja tök egyenes az alja szabályos fordított U alak a teteje és sötét. Még feljebb lehet mászni egy másik barlangféleséghez, van egy felsőbb terme ahova, egy nehezebbecske travival lehetne felmászni, meg van egy emberszéles felfele kicsit szűkülő kürtő is, aminek vagy 1/3 -á -ig be is másztam. De innen csak arra lehet vissza menni amerről jöttünk, visszafele gyorsabban megy a patakon átkelés is, Bár VP -nek az utolsó kimászásnál a vizes falon miközben kapaszkodott a láncba ki ment a „rosszabbik” térde, ami lecsúszót, így beverte a másikat is. Még gyorsan megnéztük a harmadik barlangos dolinát is, de mindenki kezdett, fáradt meg kajás lenni, úgyhogy feleslegesnek tartottam leszerencsétlenkedni rossz lábbal a patak szintjéig meg vissza a barlangból. Ígyis volt előttünk még egy nehéz felmászás ahol ki ki csúsztak alólad a kövek, de főleg azért volt nehéz, mert a fogyit kísérgető srác, meg még két fiatal magyar picsa folyamatosan, rugdosta ránk a köveket. Mindegy ezt is túl éltük! Innen jó tempóban, nagyon max. egy óra alatt vissza lehet menni azon az úton amin jöttünk. De nem nekem meg VP -nek, a könnyem is kicsordul ha lefele kell lépnem (bár kicsit hipochonder vagyok, tudom nem is fájt az annyira) VP -nek fáj mindkét térde, és még át is esik egy az ösvényen keresztbe fekvő fán (azért mert nem emelte elég magasra lábát, saját magának sikerült bebeszélnie hogy testkép zavara van, és nem érzi saját határait ). Leverte a grumázt rendesen a vádlijárúl! Úgyhogy, enyhén szólva lassan bicegünk, számomra nagyon érdekes nem önként hanem muszájból legutolsónak lenni, ilyen még sose fordult elő velem ilyen túrázás közben, amúgy nem is olyan rossz dolog... A lényeg hogy mire mi haza értünk, még épp az eső előtt, addigra a többiek már lezuhanyoztak, volt aki meg is kajált. Fáradtak voltunk de milyen lusta fáradtak? Olyan lusta fáradtak hogy az 1 km -re lévő lakókocsiboltig, kocsival mentünk sörér, áfonyalikőrér, meg csokiért. Gondolom este sokat szívhattunk, megittuk az alkohol nagy részét szokásunkhoz híven – igazából én meg VP mindig többet ittunk mint a fiúk. Néztük közösen a vihart, meg a villámokat bentről, az áram többször is elment, már VP is sötétbe zuhanyzott. De hangulatos volt mécsesek mellett üldögélni, mikor már vissza jött az áram se voltunk hajlandóak felkapcsolni a fényt.

24 Másnap hol esett hol nem, de mi folyamatosan lusták voltunk, elképzelhetőnek tartottam hogy ki se mozdulunk a kertből. Mú már néhány napja ha van ideje egy ökölben kényelmesen elférő fa talizmán féleséget farag. Tényleg tök jól néz ki a szeménél még a fakérget is meghagyta, egyenként ki vannak farigcsálva még a gerinc csigolyái is! Én voltam következő áldozat, de szépen sorban mindenkit elkapott faragási vágy. Mindig is tetszett a fával dolgozás, meg a fafaragás, de rá kellett döbbennem hogy mint az összes többi művészethez ehhez sincs tehetségem, először faragtam egy orrot, aminek nagy részét nem is én hanem Ilap faragta, aztán este meg valami figurát, egy félbevágott bükk ágból, amit a többiek, két tévés teletubinak csúfoltak. VP is faragott Ilap adott neki jó tanácsokat hol keskenyítsen a szobrán, hogy „mexikói múmia macska” -szerű legyen. Aranyos cicát faragott, még farka is van neki, olyan mint egy jogar, és már nem hasonlít annyira bagolyhoz sem mint a kezdetek-kezdetén, Ibron, termelte a legtöbb faforgácsot ő egy méretes husángnak, pucolta le a kérgét, aztán belelátott a fa adottságaiba valami tarajos sárkányfejet tényleg hasonlított is sárkányra, de aztán levágta a tarját és a „valamilyen állat” kategóriába sorolta művét. De Ilap élvezte legjobban a faragást míg be nem sötétedett, faragta törpéjét. Mi azért bóklásztunk egyet a régi be se indult urán bányák felé, az egyikből ömlött a víz nem mentünk be, a feljebb lévő járat meg egy nyílegyenes max. 10-15 méteres táró volt. De nem baj! Mert szedtünk meg ettünk sok sok finom málnát, még Ilapnak is vittünk egy lapulevélbe csavarva. Elugrottunk még mindig Ilap nélkül a patakra, a nap épp lebukott a hegyek mögé, de mi be -be merültünk néhányszor nyakig a 4 fokos vízbe. Ettünk egy csomó ropit, ja már mászkálni is beszívva indultunk el szóval alap a zaba para. Este meg megint gyújtottunk tüzet, ott üldögéltünk sütögettünk, idő közben Mú csinált az Ilap törpéjének lefűrészelt sapkájából egy, természetes hatású, de igen jól működő hasis pipát, azt még ki kellett próbálni!

25 Az utolsó reggel, délre már minden bent van a kocsiban, mi is, indulásra készek vagyunk. Mú ölében a szemetünk, Ilap hátul olvas, kölcsönkérte tőlem Kerouac -Átutazóban –ját, amire azt mondta hogy ne olvassam el, nem csak azért mert ez a könyv az Elhagyatottság angyalainak egyenes folytatása, hanem azért is mert nem jó. Nem a könyv nem jó, ezt éreztem, vissza is kérdeztem mosolyogva -Meghalunk mind? -Mind ennyit mondott, ennél jobban nem tudom, leírni azt amit megértetett, és azt amit hamarosan én is megértek mert nem hallgatok a jó tanácsra.

Haza fele kényelmesebnek és gyorsabbnak tűnt az út volt cigink, sörünk, még csokink is, Belényesben sikerült a szemetet is kirakni, amiből időközben szépen lassan elkezdett a kukalé szivárogni Mú lábára. Utoljára hugyozni léptünk a másik ország földjére háttérbe román mulatós, majdnem Szalontán vagyunk már. A határon sincs semmi gond, alig 20 km Csaba. Az első felirat amit magyarul olvasok valami pékségen: Megízleli egyből megszereti, hát igen, itt a mi országunk lehet mondani róla sok mindent jót, rosszat. Nem csak hogy megízleltük már, hanem sokszor úgy is éreztük hogy minden testnyílásunkon ki kell hánynunk ezt az egészet úgy ahogy van, mégis van valami jó is abba hogy haza térhetünk...Főleg hogy ekkor még azt hittem hogy két nap múlva már Szlovéniában csövezhetek. A többit már leírtam az elején, Szóval jó az ha vannak az ember mellett olyanok akikre számíthat, az nem jó hogyha egy évben egyszer találkozik csak velük, hat nap alatt még a régi szép idők emlékével felfegyverkezve is nehéz KÖZÖS VALÓSÁGOT építeni, több idő kellett volna! Fura hogy legalább annyira örülök annak hogy velük járhattam ott mint annak hogy ott, járhattam. Szeptember 5-9 kilenc! Remélem sikerül vissza mennünk, és a föld alá is lejutnunk!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.