Ezt még tegnap akartam beírni, de akkor túl másnapos voltam ahhoz, hogy elemeljem a fejemet az ágytól, úgyhogy ma lett belőle. Amúgy meg tegnap hajnalban született még, és fogalmam sincs, minek írom be, mert néhány mondatnál már azt sem tudom, mire gondoltam. Részeg voltam, ennyi.

Már megint a szokásos probléma... Akkora mennyiségű faszság kering a fejemben, hogy képtelen vagyok átlátni, értelmezni, időbeli sorrenbe tenni (így urólag látom, hogy mégis csak sikerült),mert ez már rég túllép az időn, most már nem arról van szó, hogy ez történt tegnap, az meg tegnapelőtt.Egyszerűen arról van szó, hogy hiába próbálom meggyőzni magam, hogy "nemgondolkodó" lényként is képes vagyok funkcionálni - sőt, csak így vagyok képes funkcionálni -, kurvára nem megy. Már rég nem azért iszom az alkoholt, hogy felejtsek, hogy kizárjak magamból valami olyat, ami kizárhatatlan, hanem hogy megőrizzek magamból valamit, amit értékesnek tartottam, amit esetlek mások is értékesnek tartottak. (Ez olyan viccesen ellentmond a legutóbbi bejegyzésemnek :P)
3 napja Miskolcon, ez általában már több szokott lenni, mint amit elviselni képes vagyok, de ez most más szituáció, most egyedül voltam, ami nem is akkora nagy szó, ha azt vesszük, hogy az a szabadság, amit most kaptam, igazából 3 éve az enyém Pesten. De mivel Miskolcról van szó, ahol még így 22 évesen is úgy érzem, hogy bujkálnom kell, ha cigizek vagy sörözök, egész más a helyzet. Itt minden egyes szál cigi (melyet 5 percenként szívok), minden korty sör/bor a 16 éves önmagamat idézi, aki mindent megtett volna azért, hogy akkor kapjon ekkora "szabadságot".
Az alföldi kis "nyaralásom" után (mely során rájöttünk, hogy a csillagok valójában dohányzó istenek, akik nappal tartják a napot, a hullócsillag pedig az elpöckölt cigicsikk) sajnos haza kellett utaznom. Igazából nem kellett volna, de gondoltam jót tesz egy kis egyedüllét, végre lesz időm végiggondolni, mit csesztem el  és mit nyertem ugyanazon pár hónap alatt.
Szóval jött a Borsod Volán (akikről azt hittem anno karácsonykor, hogy interjút szeretnének készíteni velem az ünnepekről, de elhajtottam őket, néztem nagy szemekkel, hogy ez most mi, amikor smoothy felvilágosított, hogy nem, a volántársaságot nem érdekli, mit gondolok a karácsonyról, ez a borsod online volt...) és hazaszállított: Hn, Tiszaújváros, Muhi, Nyék, Mc. Miután nincs működő kulcsom a lakáshoz, első utam nagymamámékhoz vezetett: majd ott kapok enni és kulcsot. 3 órán keresztül hallgattam végig mosolyogva a minimum 100X hallott sztorit, amikor nagypapám a diósgyőri kisboltban ("ott, ahol most a 2. talpasház áll, azzal szemben, srégen"), amikor versenyezni próbált biciklivel a villamossal, de helyette orrabukott (volt kitől tanulni :P) és megkapta élete első tetanusz oltását - és persze az elmaradhatatlan liftes sztori. Szerencsére most nem került elő a "Hú, Peti, tudod kire hasonlít ez a gyerek?" (csak nem a Pepi nénire?) "Hát a Pepire!"
Kulcsszerzés, kötelességletudás után végre otthon, ahol az első, amit megláttam a macskám csalódott szeme volt, aki anyáékra számított, de helyettük engem kapott.
Persze nem bírtam sokáig, be kellett menekülnöm a városba, Hiúzlány és Picsa2 társaságában. Egy kocsmában sem bírtuk egy sörnél tovább, valakinek mindig mehetnékje volt, én meg nem tudtam bekapcsolódni a beszélgetésbe, túl sok dolog történt, amiben én nem vettem részt, amiről én csak felszínes információkat hallottam, mástól (nem az érintett személytől), más szemszögéből (nem az érintett szemszögéből). Szóval a szokásos távolodás-feeling, nem tudok mit kezdeni másokkal, mert igazából önmagammal sem tudok. Végül minden ellenérvem ellenére Picsa2-nek sikerült meggyőznie, hogy náluk aludjak, aminek egyetlen eredménye (mivel túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy bármi érdemleges dologról beszélgessünk), hogy megismertem az anyukáját, aki a miskolci boltosokkal ellentétben ("Elmúltál 18?")felnőttnek tartott és próbált velem felnőttesen beszélgetni, ami másnaposan nehezen ment, és amit én nem is akartam.
Úgyhogy amint tudtam, hazajöttem, gyors zuhany, gyors reggeli, azután 15-ös Ómassáig, majd egyedül irány a Bükk. Annyira más volt így, mint amikor apával vagy társasággal megyek, teljesen mást adott. Arra számítottam, hogy gondolkodni fogok, értékelni a cselekedeteimet, a döntéseimet, ezzel szemben inkább jó értelemben kiürültem. Nem kattogtam felesleges hülyeségeken, csak az számított, ami lényeges, és ott, abban a pillanatban csak az volt a lényeg, hogy én ott vagyok és körülöttem az erdő, felettem meg Bánkút, ahová tartok. Mert ezek az én hegyeim, az én erdőm, ahol ismerem a fákat és további nyál, mert akkor épp ilyen szentimentális hangulatban voltam. A célom Három-kő és Tar-kő volt, ahova egy kis kerülővel jutottam el, valószínűleg annyira el voltam foglalva azzal, hog milyen szép minden, hogy nem vettem észre az utat, ahol le kellett volna fordulnom. De akkor ez sem zavart, és végül csak eljutottam oda, ahova akartam. Kerülő út után, kicsit fáradtan felértem Három-kőre, alattam az egész Bükk, ragyog a nap, és rajtam kívül sehol senki, csak én meg a hegyek. Egy órás olvasgatás, sörözgetés után továbbindultam, majd Tar-kőről haza, még beszélgettem pár szembejövő túrázóval, én merre voltam, ők merre tartanak, és pont 6 óra mászkálás után visszaértem Ómassára. Ott persze kiderült, hogy pont 6 órakor nem jár busz, így üres egy órámban beültem nosztalgiázni a Vadász kocsmába. Mint egyetlen vendégnek, a tulajdonos néni és bácsi nagyon örült nekem, megosztották aggodalmukat a közelgő viharral kapcsoltban, együtt gondolkodtunk, vajon mi legyen a kocsival, ilyesmik. És pont, mikor beért a busz, ránkszakadt az ég. Az út mintha folyóvá változott volna, a villámok meg valahol közvetlen közelünkbe csapódtak. Valahol itt értettem meg, miért féltettek annyira nagyszüleim, hogy elindulok, és miért kellett nekik azt mondanom bakancsban, hátizsákkal, hogy igazuk van, inkább fagyizok egyet. :P (Ezt azért más színnel, mert igazából még hétfő hajnalban leírtam, de címszavakban, úgyhogy végülis ez csak most született.)
Ma kilencnél tovább nem megy, mozog bennem energia, csak nincs hova neki, eső, szél, stb. (??? na, ezekből a mondatokból derül ki, hogy tényleg nagyon részeg voltam :P) Közben anyáék is hazérkeztek, élménybeszámoltunk (ő részükről Sopron, én részemről Erdély), majd letudva "végre újra találkoztunk" köreinket, én ismét beindultam a városba, Hiúzlánnyal megünneplni, hogy aznap töltöttem be a 8000. napomat. A változatosság kedvéért a szivárványos dombra ültünk ki, pezsgővel, borral, ami kell, ment a picsázás ezerrel, fiú-problémákat próbáltunk megoldani, rejtett számról telefonálgatni, de azért komolyabb dolgok is előkerültek, én épp megint világmegváltani akartam Finnországban, mint gyógypedagógus :P
Amikor már kellőképpen  dolgozott bennünk az alkohol, Hiúzlány indítványozására ismerkedni indultunk, a szintén a dombon üldögélő fiúval (akiről tudom, hogy ugyanazt a nevet viseli, mint kp) és lánnyal (akiről fogalmam sincs, hogy hívták). Ott Hiúz ismét bebizonyította tudását, nekik is megmutatta, hogy az ott a Kopasz-hegy, az Onga, az Tiszaújváros, az meg az a település, aminek nem bírtam megjegyezni a nevét, de nagyon fontos hely, mert ott lakik csodálatos hímnemű egyed, Hiúzlány nagy plátói szerelme. Mikor a bor is elfogyott, úgy döntöttünk, kocsmát keresünk vasárnap este 11kor, a kp nevét viselő fiú, pedig úgy, hogy velünk jön. (Hú, de megbánta később...) Kocsmát találtunk is, csak épp nyitva nem volt egy sem, de végül a koptató mellett sikerült megtalálni azt a helyet, amely vasárnap este is nyitva van, ahol megfizethető a fröccs, és ahol a kedves tulajdonos néni, két fogával elszórakoztatott minket, és akitől névjegykártyát is kaptunk, hívjuk bármikor, és jöjjünk, amikor akarunk. Na és valahol itt jött el az a pont, amikor már többet ittunk, mint amit a személyiségünk elbír, mert valahogy úgy érzem, hogy mindkettőnknek sikerült tökéletesen kifordulnia önmagából. Hiúzlány valami oknál fogva ütögetni kezdte a kp nevét viselő fiút (a kurva életbe ezekkel a hosszú, állandó jelzőkkel), de persze csak kedvesen és csupa jó szándékból, csak épp értelmetlenül. Van egy olyan érzésem, hogy ez a fiúnak sem tetszett. Ahogy az sem, hogy hamarosan leléptünk Hiúzzal valami odakeveredő társasággal (akik közül az egyik Hiúz ismerőse volt), őt meg egyedül otthagytuk a nénivel. (Bár a kedves kis ütlegelés utrán lehet, hogy igazából örült, amikor megszabadulhatott tőlünk.)
Szóval valahogy így keveredtünk össze az idegen fiúkkal, de volt 3 flakon boroskólájuk. amit kiültünk meginni a Szinvateraszra. És itt követtem el azt a hibát, hogy bár egyáltalán nem vagyok az, plátykás picsa lettem, és elmondtam valamit Hiúzlánynak, amiből lett nagy sértődés, amt igazából teljesen megértek és valamennyire jogosnak is tartok, de ugyanakkor megértem hugomat is, vagy egyszerűen csak zudom, hogy hugom van olyan balfasz, hogy ha neki azt mondják, hogy ezt meg ezt ne mondd el senkinek, akkor ő nem is fogja, mások miatt hazudnia kell és persze a végén ő szívja meg a levét. Tehát Hiúz kiakadt, elindult haza, én meg valamiért nem mentem utána (ami szintén nagyon nem vall rám). Csak tudom, hogy ilyenkor bármit mondok, akármilyen logikus, akármennyire igaz, mindegy. Smoothy bunkó, én meg végképp, hogy mint pletykás, hülye picsa, nem bírtam és elmondtam.
Úgyhogy Hiúzlány haz én meg pedig maradtam idegen fiúkkal, akik nem is voltak szimpatikusak, de idegenek voltak és volt vbk-juk. Innentől az este azzal telt, hogy lelkiismeretfurdalásom volt Hiúz és Smoothy miatt, amit próbáltam vbk-val elfojtani, kommunikáltunk egy hajléktalan bácsival és annak újdonsült barátjával, akit aznap este dobott ki a felesége, és most vodkával múlatja az éjszakát.
Olyan hajnal 4 körül elfogyott az utolsó flakon boroskóla is, mi is kifogytunk a beszédtémából (nagyon nehéz olyanokkal beszélgetni, akikkel próbálnál megosztani egy gondolatot és látod a szemükben, hogy nem értik, és inkább megkérdezik tőled huszadszor is, hogy hugod miért nem jön le - mert hát hasonlít rám, ami jó, és neki nincs barátja, ami még jobb), úgyhogy miután ismeretlen fiúkat sikerült meggyőznöm, hogy nem megyek fel velük az Avasra, hazagyalogoltam. (Vagyis nem tudom, mit csináltam, mert 7 perc alatt tettem meg azt az utat, ami máskor átlagosan fél órába telik.)
Most már konkrétan világos van (5 óra), megint egyedül kell aludnom, és megint nem írtam ki azt, amit igazából szerettem volna.
Unom már ezt az elfojtás témát. Élni akarok, akárhogy is, ha az kell hozzá, hogy szétcseszem magam a gondolataimmal, hát legyen, csak éljek.
De most inkább alszok, mindjárt jön a friss pékárú a Bakery-be, az meg annyira gimis, hogy nézem, ahogy rakodják kis a kifliket és a kakaóscsigákat.
Ennyi. A Siddharta beszámolót majd folytatom egyszer, most ez volt aktuális, most ennek kellett kijönnie, ez sem jött ki úgy, ahogy kellett volna, ez van.
Kel fel a nap.

Szóval ez volt hétfő hajnalban (inkább már reggel), de ma ma van, már kp is befejezte a munkát a pusztán a tehenek mellett, holnap pedig megyek Pestre.
Azért ma még volt olyan szerencsém, hogy hála annak, hogy nő vagyok, sikerült olyan erős görcsöt produkálnom, hogy a pláza előtt magzatpózban, nyögve szenvedtem, miután sikerült majdnem elájulnom és hánynom, közben pedig Smoothy kétségbeesetten próbált nekem találni valakit, aki hazaszállít, mivel képtelen voltam megmozdulni. Úgyhogy köszönöm Ákosnak (?), aki volt olyan rendes, hogy egyből pattant, hogy hazaszállítson egy ismeretlen, elkent szemfestékű, eltorzult arcú lányt, akiről apatakokban folyik az izzadság. Még ásványvizet is hozott nekem :)
Nagyszüleimtől meg elnézést, mert eredetileg hozzájuk indultunk ebédelni, de ilyen állapotban nem jutottunk el. Majd legközelebb, és cserébe újra és újra meghallgatom a kisboltot, a villamossal versenyzést és természetesen a liftet. És igérem, kíváncsi arccal fogok nézni, amikor újra megkérdezitek, hogy kire hasonlít ez a gyerek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.